
Karate- és íjászbemutató az Érmelléki Őszön
A Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület kezdte meg vasárnap az Érmelléki Ősz utolsó napjának programsorozatát, őket a Phoenix karateklub előadása követte. A pusztai farkasok mind honfoglalás kori öltözetben jelentek meg, elmondásuk szerint az a céljuk, hogy az általuk megszerzett tudásértéket átadhassák a jövő generációjának. A kürtfújással kezdődő előadásukban láthattunk tőlük ópusztaszeri forgást, méhrajalakzatot, farkasforgást, megállító lövést, amelyeket mind íjjal, gyalogosan hajtottak végre. Lovaik sajnos még nincsenek, de remélhetőleg idővel már lóháton is szelhetik a pusztákat.
A mintegy 300 fős közönségnek, akik a legutolsó árnyékos helyet is elfoglalták, a legnagyobb feltűnést a közelharc okozta: kard kard ellen, majd kard lándzsa ellen következett. Itt hallhattuk az első s talán leghangosabb tapsot a közönségtől. Kicsik és nagyok is jól szórakoztak a szikrázó napsütés ellenére, a bátrabbak még az íjakat is kipróbálhatták, természetesen a fegyver használatáról szóló háromperces előadást követően.
Az íjászok elvonultával, gondos előkészületek után Phoenix karateklub jött a lelátó elé a délután során lassan gyarapodó közönség közelébe. (A növekvő nézőszámot talán az is okozta, hogy ezt a produkciót már a tribünön ülve, kényelmesebb körülmények között lehetett követni.) A klub tagjai Guba József edző vezetésével formagyakorlatokat mutattak be egyéniben és csapatban, majd test test elleni harc következett, s a végére hagyták a habtégla- és cseréptörést. Egyes esetekben a túlbuzgó közönség túl közel állt a gyakorlataikat bemutató sportolókhoz, de szerencsére ebből komolyabb sérülés nem támadt. Mint megtudtuk, a csapat tagjai indultak már a román nemzeti bajnokságon is; nem kis sikerrel, hiszen Flóra Fruzsina kumitéban lett első, Deák Gergő kumitéban arany-, katában pedig bronzérmes, illetve Bokor Boldizsár kumitéban harmadik. Ugyanezek a csapattagok derekasan helyt álltak a román kupán és az Európa-bajnokságon is, ahol Deák Gergő ötödik, Bokor Boldizsár negyedik, Flóra Fruzsina pedig harmadik helyezést ért el.
A rutinos karateoktatótól hallottuk, hogy céljaik között szerepel Székelyhíd város hírnevének öregbítése. Ebben segíti őket a település önkormányzata is, amely legutóbb a világbajnokságra való felkészülésben támogatta a klubot.
Mindkét csapatnak köszönjük a színvonalas előadást, a karatésoknak pedig drukkolunk a világbajnokságon való minél eredményesebb szereplésükért!
Szűcs Attila-Zoltán (Géza)
Vélemény, hozzászólás?