Tizennyolc tervezett premierrel, köztük két ősbemutatóval, három fesztivállal és számos rendhagyó eseménnyel várja közönségét a 2018/2019-es évadban a nagyváradi Szigligeti Színház. Az évad az első nagyváradi magyar hivatásos színielőadás 220. évfordulójának jegyében telik.

Újdonságok

Czvikker Katalin, a színház főigazgatója a 2017/2018-as évad eredményeiről beszámolva, elmondta, a színház szakmai fejlődését mutatja, hogy rangos eseményeken, fesztiválokon vett részt a színház mindhárom társulata. A színház látogatottsága az előző, 2016/2017-es évadhoz képest 11,1%-al növekedett (54.810-ről 60.824-re), a bérletesek száma pedig 4.781-ről 5.104-re nőtt.

A 2017/2018-as évadban a Nagyvárad Táncegyüttes egy új taggal (Joó Renáta, táncos), a Szigligeti Társulat pedig három, frissen végzett fiatal színművésszel bővült Kolozsvárról (Kiss Tamás, Román Eszter és Tőtős Ádám).

Évfordulós ünnepségek

A nagyváradi hivatásos színjátszás évfordulós ünnepsége indítja a Szigligeti Színház 2018/2019-es évadát: a háromnapos eseménysorozatban két szabadtéri premier, könyvbemutató, illetve Örökös Tagság-címek átadása is helyet kapott.

Ennek megfelelően, az évad első premierjére augusztus 21-én 20 órától kerül sor. A Nagyváradi Vár Nyári Színházában megszervezett fesztiválon első alkalommal vesz részt a Szigligeti Színház, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel közösen színre vitt Utcakölykök című zenés-improvizációs játék bemutatójával. A Tóth Tünde által rendezett produkció a Szigligeti Társulat művészei és csaknem negyven gyermekszereplő közreműködésével jön létre.

Az évfordulós ünnepségek augusztus 25-én folytatódnak Nagy Béla 16 órától kezdődő könyvbemutatójával (helyszín a színház páholyelőcsarnoka), amelyet Ács Tibor síremlékének felavatása követ (helyszín a Rulikowksi Sírkert). A 220. jubileum záróeseményére augusztus 26-án kerül sor: 16:30-tól a színház páholyelőcsarnokában díszünnepség keretében adják át a Szigligeti Társulat Örökös Tag-címeit, 18:30-tól pedig koszorúzásra várják az érdeklődőket a Fekete Sas palota Kossuth (Independenței) utcai épületszárnyához.

Augusztus 26-án, 20 órától a Nagyváradi Vár Nyári Színházában mutatják be Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának második részét, a Bányavakságot: a képzeletbeli székely kisfalu tragédiáját a humor nyelvén elbeszélő drámasorozat ezen része a korrupció, illetve a román-magyar együttélés égető kérdéseit tárja a közönség elé. Az előadás stúdiótermi bemutatóját szeptember 21-én, a magyar dráma napján tartja a Szigligeti Társulat.

 

A Szigligeti Társulat tervezett bemutatói

Öt nagyszínpadi és négy stúdiótermi előadással készül a Szigligeti Társulat a 2018/2019-es évadban. A kínálatban a magyar és világirodalom klasszikus és kortárs alkotásai kaptak helyet.

A nagytermi előadások sorát William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka nyitja, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendezőhallgatója, Tarnóczi Jakab rendezésében. A rendező, fiatal kora ellenére már a Magyar Állami Operaházban is dolgozott, ebben az évadban pedig meghívást kapott a budapesti Katona József Színházba is.

Októberben kerül bemutatásra Charles Dickens Twist Olivér című világhírű regényének zenés színpadi adaptációja, az Olivér!. Az élő zenével játszott musicalt Tóth Tünde rendezi, aki a szeretetre méltó utcakölyök történetét a Szigligeti Társulat művészeivel, illetve számos gyerekszereplővel viszi színre.

Heltai Jenő Naftalin című klasszikus vígjátékával köszönheti az újévet a nagyváradi publikum: a Szilveszter estéjén bemutatásra kerülő komédiát Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Jászai Mari-díjas rendező viszi színre.

Matei Vișniec világhírű román drámaíró Nyugat Expressz című előadását 2019 márciusában mutatja be a Szigligeti Társulat. Az előadás magyar nyelvű ősbemutatóját Zakariás Zalán rendezi, aki a korábbi években olyan produkciókban dolgozott már együtt a társulattal, mint a Sevillai borbély, illetve a Hat szereplő szerzőt keres.

Már zajlanak az Y munkacímű zenés ősbemutató előkészületei: Balogh Attila és fiatal alkotótársai ezúttal a virtualitás és a valóság kérdését feszegetik a rájuk jellemző dinamikus, kísérletező hangvételben. Az előadás a színház egyik idei legnagyobb vállalkozása, hiszen ritka alkalom, hogy egy kőszínház eredeti, magyar musical megírására és bemutatására vállalkozzon.

A stúdiótermi előadások sorát a már említett Bányavakság nyitja, ezt követően az ősz folyamán kerül sor Csehov Apátlanul című bemutatójára (rendező: Botos Bálint), illetve a páratlan örömjátékra lehetőséget adó kétszereplős Marie Jones-előadás, a Kövekkel a zsebében premierjére. Ez utóbbi előadásban a társulat két rangos színésze, ifj. Kovács Levente és Kardos M. Róbert Jászai-díjas színművész működik közre, az előadást pedig Balogh Attila rendezi. Hargitai Iván, a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezető rendezője Füst Milán világhírű regényének színpadi adaptációjával, a Feleségem története című előadással érkezik Nagyváradra, Harsányi-Sulyom László pedig Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából rendez Ady-emlékelőadást, Ady 100 címmel.

 

Táncra fel! – a Nagyvárad Táncegyüttes bemutatói

A Nagyvárad Táncegyüttes négy bemutatóval készül a következő évadra. Szeptember folyamán mutatják be Szerefi Ilona énekes-szólista egyéni estjét, az Aranyos szegeletet, amelynek gerincét a magyar folklór paradicsomi kert-szimbólumát feldolgozó népdalok, ráolvasások, rigmusok és mesék adják.

Népek tengere címmel nagyszabású folklórműsort rendez a Fölszállott a Páva sztárja, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (egykori Honvéd Együttes) táncos-szólistája, Sántha Gergő. A különböző együtt élő népcsoportok népdal és néptánc-kincséből összeállított produkció színrevitelében a magyar folklór olyan jelentős személyiségei működnek közre, mint Árendás Péter népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Appelshoffer János, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, Rémi Tünde Harangozó Gyula-díjas szólótáncos, Sánta-Biró Anna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckari tagja, illetve Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili táncművész-koreográfusok, a Fölszállott a Páva című tehetségkutató nyertes előadói.

Jorge Luis Borges Márk evangéliumának táncszínházi átiratát Györfi Csaba rendező-koreográfus viszi színre Idegen címmel a 2018/2019-es évad első felében. A Szigligeti Stúdióban műsorra kerülő előadás a mester-tanítvány viszonyt dolgozza fel kortárs tánctechnikák segítségével.

2019 tavaszán Bardo címmel Fodor Zoltán rendez stúdiótermi táncelőadást. A Nagyvárad Táncegyüttes kortárs programját gazdagító produkció homlokterébe egy váróterem sorsközösségét foglalkoztató létkérdések kerülnek.

 

Színházi előadások a legkisebbeknek

Szeptember 8-án mutatja be a Lilliput Társulat Varró Dániel és Presser Gábor nagysikerű zenés előadását, a Túl a Maszat-hegyen című produkciót, amelyben a Lilliput Társulat tagjai mellett tucatnyi gyermekszereplő is részt vesz. A Lilliput Társulat Bartal Kiss Rita által rendezett produkcióval nyitja évadát, miután augusztusban Esztergomban és Nagyváradon is bábos alkotótábort tartottak.

Az évad következő bemutatóját Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat színművésze viszi színre. Szekernyés László Trón alatt a király című, a barátság és az önzetlen szeretet erejéről szóló produkció alkotói stábjában és a színpadon is különböző generációk találkoznak majd.

Az évad hátralevő részében Mátyás király egy képzeletbeli gyermekkori történetével ismerkedhetnek meg a legkisebbek (Hollós Mátyás, író és rendező: Dió Zoltán), az évad utolsó bemutatójaként pedig Frank L. Baum klasszikusát, az Óz, a nagy varázslót viszi színre Lélek Sándor Tibor.

 

Együttműködések és kiemelt események

A Szigligeti Színház folytatja a Hubay Miklós drámaíró születése századik évfordulója alkalmából szervezett eseményeket: szeptemberben emléktábla-avatásra kerül sor.

Október 22-28. között harmadik alkalommal kerül sor az Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozatra, amelyre többek között a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának résztvevői is meghívást kaptak. Új időszakban, május hónap folyamán rendezik meg a HolnapUtán Fesztivál hetedik kiadását, ugyanakkor a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) fesztiváljának is Nagyvárad fog otthont adni 2019 tavaszán.

A Szigligeti Színház folytatja együttműködéseit magyarországi és romániai partnerintézményeivel, ennek keretében bérletcserére kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával, illetve a dunaújvárosi Bartók Színházzal is, ugyanakkor a Szigligeti Színház előadásai meghívást kaptak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, illetve a debreceni Csokonai Színház által szervezett őszi fesztiválokra is.

Jegyek és bérletek

A 2018/2019-es évadban tizenhat nagyváradi és három vándorbérlet közül választhatnak az érdeklődők. A bérletházak árait a régió kulturális intézményei jegyáraihoz igazították, ennek megfelelően az egyes bérletházak árai hozzávetőleg 10%-al növekedtek. A színház ugyanakkor felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a bérletházak keretében jelentős árkedvezménnyel tekinthetők meg továbbra is az előadások.

A hagyományos bérletházak mellett, idén hét szabadbérletet kínál a színház, köztük kifejezetten pedagógusoknak szánt bérlettel és zenés előadásokra érvényesíthető csomaggal. Újdonság, hogy ettől az évadtól kezdődően két típusú táncbérlet váltható: a Kortárs táncbérlet a Nagyvárad Táncegyüttes három kortárs táncelőadására (Idegen, Bardo, Kármen – a dunaújvárosi Bartók Táncszínház vendégelőadása), a Nagyvárad táncbérlet pedig a társulat három folklórelőadására (Népek tengere, Aranyos szegelet, Ütközések) érvényesíthető.

A három vándorbérletre vonatkozó információk (Arany János-bérlet: Nagyszalonta és Nagykároly; Harag György-bérlet: Margitta) hamarosan elérhetők lesznek a színház csatornáin, illetve a szervező partnerintézményekben.

A Szigligeti Színház 2018/2019-es évadának bérletkínálatáról, illetve tervezett előadásairól bővebb tájékoztatást a Szigligeti Színház weboldalán (www.szigligeti.ro), Facebook-csatornáján (www.facebook.com/NagyvaradiSzigligetiSzinhaz), illetve a színház jegypénztárában és partnerintézményeiben terjeszett évadhirdető füzetben kaphatnak az érdeklődők. Az előadásokra bérletek augusztus 10-étől válthatók. A tavalyi bérletek meghosszabbítására augusztus 30-áig van lehetőség, a bérlethirdetési időszak október 19-éig tart.


Írta: Ér hangja