A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. Az ünnep magyar elnevezése az azt megelőző negyvennapi böjti időszak húsmentes étkezésével függ össze: ekkor vehettek ismét húst magukhoz a böjtölők. Már a Krisztus utáni első századokban is ünnepelték, de csak 325-ben a niceai zsinaton rögzítették az időpontját a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra. Mozgó ünnepként időpontja mindig máskorra esik, és ez határozza meg az áldozócsütörtök, a pünkösd és az úrnapja idejét. Krisztusnak meg kellett halnia és fel kellett támadnia ahhoz, hogy beteljesítse a karácsonyi jászol ígéretét. Ám mint minden egyházi ünnephez, ehhez is számos néphagyomány kötődik, közülük nem egy még a kereszténység előtti korból származik.

Körmenet, határkerülés
A római katolikusok körében elterjedt a nagyszombat esti, a feltámadást megjelenítő körmenet. A húsvéti hagyományok szerint régen egyes helyeken ünnep hajnalán került sor egy falut végigjáró körmenetre, az úgynevezett Jézus keresésére vagy szentsír-keresésre, ahol a határ menti kereszteket végigjárva, a legtávolabbinál megtalálták a (korábban odarejtett) templomi Krisztus-szobrot, melyet aztán diadalmenetben vittek vissza a templomba. Ezzel az egyházi szokással függhet össze a húsvéti határkerülés, mellyel a gonoszt és a veszedelmet tartották távol a falutól és a hozzá tartozó földektől.

Locsolkodás, szimbólumok
A húsvéti hagyományok közül talán legismertebb a húsvéthétfői locsolás, ami a teljes magyar nyelvterületen elterjedt szokás: a fiúk, férfiak locsolóversek kíséretében megöntözik a lányokat, asszonyokat, melyért cserébe – főleg a gyerekek – hímes tojást, illetve manapság süteményt vagy pénzt kapnak. Ez a szokás igencsak új, alig száz évre tekint vissza, ám a friss kútvízzel való locsolás régi eredetű, egészség- és termékenységvarázsló szerepet töltött be.

A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A húsvéti bárány Jézust is jelképezi. A Bibliában Krisztus előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom oltárán. Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: „Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk”.
A húsvéti nyúl vagy húsvéti nyuszi, a húsvét ünnephez kötődő figura, a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része: a gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor titokban, mint a Mikulás, ajándékot hoz nekik. A húsvéti nyúl egyes források szerint a XVI. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. Franciaországban és Belgiumban a tojásokat nem a húsvéti nyúlhoz kötik, hanem azt mondják: a húsvéti harangok pottyantják le őket.

A keresztény kultúrkörben elterjedt szokás a húsvéti nyulat ábrázoló képeslapok küldése. Húsvét előtt az áruházakban slágertermék a színesbe csomagolt csokoládényúl, -tojás és a plüssnyulak. Magyar nyelvterületen a locsolóversek gyakori szereplője. A tojás és a nyúl is ősi termékenységi szimbólumok: mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszi napforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket.

A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást.

A tojás, a belőle kikelő madárral, a sírjából feltámadó Krisztust is jelképezi, amellett, hogy a termékenység ősi jelképe is. A téli időszak utáni első tojások éppen húsvét idejére estek, valószínűleg ezzel függ össze, hogy az emberek a tavasz érkezése feletti örömüket a tojások kifestésével, hímzésével fejezték ki.