Mindig eljön a pillanat,

Játszunk papás-mamást,

anyust-apust.

Jár össze-vissza agyunk,

Elvégre felnőtt emberek vagyunk!

Megint tettünk két lépést,

S mondtunk egy pár jó epést,

De az a fő, mi együtt vagyunk,

Elvégre felnőtt emberek vagyunk!

Megyünk könyökkel előre.

Ha kell, fel a háztetőre.

Aztán néha a fejünkhöz kapunk.

Elvégre felnőtt emberek vagyunk!

S ha eljutottunk a történet végére,

Életünk paradicsomi egére,

Rájövünk: Istent, azt mi sem játszhatunk.

Elvégre csak felnőtt emberek vagyunk!

 

—

Így ötven fele

 

Így ötven fele

az élet rózsa-tövis,

fele-fele.

 

A tarisznyám tele, tele…

Új dolog már nem jut bele.

 

Jó volt? Rossz volt?

Fele-fele.

 

Na jó, egye fene!

Indulok már hazafele.

 

—

Mi van, ha…?

 

Mi van, ha az oldalbordádról

kiderül, hogy tarja?

Olyankor a lelkedet

Össze-vissza mi marja?

 

Az ismeret, a természeti?

Nem, a lelki!

Napi konc helyett

most karácsonyi bejgli.

 

Egy cigányasszony tíz percig

bámulja szemedben a reggelt.

A boltban rád szólnak:

A visszajárót tedd el!

 

Mi van, ha életedről

kiderül, hogy véges?

A nyereményed hat helyett,

csak négyes?

 

Szedd össze magad, mihaszna!

Különben mindenről kiderül, hogy:

Mi van, ha…?

 

—

Akármik hercege

 

Akármik hercege,

szívemet akartad rabul,

De vigyázz! – mert az Óperencián

ezért pipacsok vére betonárokba hull!

 

Villám tépi az ég vászonát.

Vonatfütty teszi a harsonát.

Angyalkéz ad áldást frigyünkre,

Bárcsak így lenne örökre!

 

A valóság tanít a mesére.

Lelkem a lelkedre feszítve.

Óh! Akármik hercege

Sorsunk egymásra terítve.

 

Nem kell kastély,

sem apád erdeje!

Se fele országod, se lányod keze!

Elég, hogy mindig tudjál,

s tudjalak szeretni:

Ahogy te mondanád:

„Vagy akármi!”

Német Andrea

 

———-

életkép

a két Zs-nek

 

valami édes-kesernyés hangulat lengi be a délutánt

csapodár itt nem léted harangba kiáltás után matat

pillantásod ölteném magamra éjszakai menedékként

körmöddel gombolnám összébb az emlékezést

vétkeid börtönlétbe zárják röppenésem

pilláid mögött rejtve őrzöd véded a képet

fattyúmagasságba már csak árvultan érzed

pörögve kék eget csal retinára a nemlét

karácsonyba öltöztetett ideológiák eszmék

pogány ünnep fölött körözve repdes a szentség

hidd el nem lehet mindenre mentség

Borczi Máté


Írta: Ér hangja