Ki mit tud? elődöntőt szerveztek Székelyhídon
Huszonnégy versenyző jelentkezett a Bihar megyei Ki mit tud? székelyhídi elődöntőjére. Az idén hetedszerre megszervezett tehetségkutató rendezvénysorozat helyi szakasza október első vasárnapján zajlott a városi sportcsarnokban.
Semmit sem vesztett népszerûségéből a Ki Mit Tud? verseny az elmúlt évek során. Székelyhídon idén is szép számban indultak a helyi elődöntőben szerencsét próbálni és összemérni tudásukat. A huszonnégy versenyző hat kategóriában nevezett be a tehetségkutatóra: magyar irodalom, hagyományőrzés, könnyûzene, klasszikus és modern tánc, valamint egyéb kategóriában. Ezek mindegyike gyerek és felnőttkorosztályra oszlott. Az előadásokat öttagú zsûri bírálta el: Béres Csaba, Székelyhíd város polgármestere, Deák Judit pedagógus, Német János, a Bihar Megyei Tanács képviselője, Tank György művészeti konzultáns és Varga Friderika koreográfus.
A megmérettetésen többek között színpadra lépett Sándor Ferenc, „a diószegi csókkirály”, a szentjobbi Vadvirág Népdalkör, helyi és környékbeli tánccsoportok, ifjú szavalók és még sok-sok versenyző. A zsûrinek igen nehéz dolga volt a döntéshozatalnál, hiszen minden előadás egyedinek és érdekesnek bizonyult. Amíg a zsûri „tanakodott”, Oláh Katalin székelyhídi tánctanárnő csapatai szórakoztatták a türelmetlenkedő versenyzőket és közönséget.
A nagyváradi középdöntőt november 24-én rendezik és a továbbjutó csapatok reményei szerint ott is sikerül majd dobogós helyet szerezni.
Idén a székelyhídi elődöntő díszvendégeként a helyi rendezvényen jelen volt a 2004-ben útjára indult Bihar megyei Ki mit tud? tehetségkutató megálmodója és „szülőanyja”, Biró Rozália, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is.
A Ki mit tud? székelyhídi elődöntőjének eredményei
Magyar irodalom: gyerekkategória: Farkas Lehel (I. hely), Kokovai Csongor (II.) és Koncz Richárd (III.); felnőttkategória: Pop Richárd (posztmodern szavalat, Süveg Márk: EgyHáz).
Hagyományőrzés: gyerekek: Borozsnyai Kristóf (furulyaprodukció); felnőttek: Vadvirágok Népdalkör (Szentjobb)
Könnyûzene: Sándor Ferenc (I.) és Czentye Kitty (II.)
Modern tánc: Free Steps (I.), Flying Stars (II.), Break Dance (Érkeserû) (III.)
Klasszikus tánc: gyerekek: Monster Dance (Bihardiószeg) és Kölyök Dance (Székelyhíd) (megosztott I. hely); felnőttek: TDC és B612.
A közönség a mûsor elején közönségszavazó kártyákat kapott, s ezt felhasználva közönségdíjasként a székelyhídi Táncoló Talpak csapatát juttatta tovább a nagyváradi szakaszra.
Ványa Blanka
1 hozzászólás
Farkas Lehel
00:16:58 január-6-2013Mindig orulok,ha a KI Mit Tud megrendezesre kerul es hianyzik,ha elmarad.Jol ereztem magam.Remeljuk,jovore is sikerul osszehozni.