Székelyhídon, mint köztudott, számottevő roma kisebbség él, és nyilvánvaló tény az is, hogy minden etnikum számára fontos az, hogy legyen évente legalább egy olyan alkalom, amikor kifejezheti az együvé tartozás fontosságát. A romák számára ilyen nap április 8-a, a roma kulturális világnap, amelyet 1971-ben jelöltek ki egy angliai konferencia alkalmával.

Varga Radu, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum kapcsolattartásért felelős szakpedagógusa hetedik alkalommal szervezi meg Székelyhídon ezt a kulturális napot, melyen az iskola diákjai énekekből, szavalatokból, színpadi jelenetekből mutatnak fel egy csokorra valót a romák gazdag kulturális életéből.

Varga Radu a program kialakításakor arra is gondosan figyel, hogy változatos, több témakört érintő, színes kulturális előadást alakítson ki diákjaival, melyből természetesen nem hiányozhatnak az Istent dicsőítő dallamos énekek sem, de idén például roma közmondásokat is tolmácsoltak a diákok. A főszervezőtől megtudtuk, hogy körülbelül másfél hónapos felkészülést igényelt az rendezvény megszervezése és a fellépő diákokkal való foglalkozás. Akadnak, akik már többéves tapasztalattal rendelkeznek, hiszen szerepvállalásukkal többször színesítették már a roma nemzetközi nap programjait, s vannak, akik még kicsit félszegebben, bátortalanabbul állnak a nagyérdemű elé.

A munkásklubban szervezett ünnepségen is kiderült, hogy a kultúra az egyik legeredményesebb híd a különböző etnikumok között. A két húsvét közti szerda délután romák, magyarok és románok példás fegyelemmel, egymás iránti tisztelettel követték kicsik és nagyok produkcióit.

Reméljük, hogy ez a kölcsönös megbecsülés az év többi napján is egyre érezhetőbb lesz városunkban és szerte Kelet-Közép-Európában.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Béres Csaba polgármester, Kozma Sándor, a Petőfi-líceum aligazgatója, Hamza Sándor helyi tanácsos, illetve a középiskolánk több pedagógusa is.

Hevesi Zoltán és Fekete Katalin