Szakmai beszámoló

A hétvége tematikáját úgy állítottuk össze, hogy az a táborozó gyerekek eltérő életkori sajátosságainak, és érdeklődésének megfelelően differenciálhassunk. A hagyományok, a hagyományos életforma, a természet-közeliség minden területét igyekeztünk lefedni. A gyermekek a hétvége folyamán végig nyitottak voltak az új élményekre, aktív résztvevői voltak a programoknak. A gyermekek kíséretében érkező szülők példamutató módon, érdeklődve és élvezettel kapcsolódtak be a gyermekekkel együtt a különböző tevékenységekbe. A hagyományőrző családi program pénteken 17.00h tól ismerkedéssel kezdődött, majd másnap 9.00h-12h-ig és délután 14.00h-17.00h-ig tartott. Az utolsó napon 9.00h-12.00h folyt a szakmai munka. A programok célja minden érintett területen a gyermekek érdeklődésének felkeltése a hagyományos életmód iránt, betekintés nyújtása és az élményszerzés.

Hajdúsági tánchagyományok: A magyar tánchagyományok közül leginkább a hajdúsági és az úgynevezett polgári táncok alapjainak, mozgásformáinak, dallam és mozgás-világának megízleltetése volt fontos célja a napnak. A mozgás és a zene összhangja, öröme magával ragadta a gyerekeket. Szívesen tanulták meg a dalokat, a dalos táncjátékokhoz csatlakozó szövegeket, dallamokat. A közös, körben egyedileg végzett táncmozgások mellett szívesen fogadták a páros tánclehetőségeket is.

A közös éneklés, mozgás ősi felszabadító vidító élménye járta át a gyerekeket, melynek során igazi mulatsággá változott az együtt töltött idő. A gyerekek több táncos játékkal megismerkedtek, melyek közül kettő olyannyira kedvessé vált számukra, hogy szabad idejükben önállóan is játszották őket.

Ismerkedés a kézművességgel: A legfontosabb volt a gyermekek megfelelő, befogadó attitűdjének kialakítása. Ezért bevezetőként olyan kézműves technikákkal ismertettük meg őket, amelyekkel könnyedén szerezhettek elsődleges sikerélményt az önálló tárgyalkotás területén. Próbálkozásunk valóban sikerrel járt, a gyerekek rácsodálkozással és lelkes játékkedvvel reagáltak. Közben nyomatékot kapott a kitartás, türelem, elsősorban önmagukkal szemben

A családi hétvége folyamán mind a kísérők, mind a résztvevő gyerekek nyitottan, érdeklődéssel vettek részt a programokban, ügyesedtek, újdonságokat ismertek meg és megtapasztalhatták saját alkotó erejüket, kreativitásukat, játékkedvüket. E mellett a közös játék, mozgás, éneklés, alkotás élményét, mely valószínűleg hosszan elkíséri őket.

Pete László    a Pergő Egyesület elnöke


Írta: Ér hangja