„Munkára fel! Köszönöm a bizalmat!” – mondta Kelemen Hunor (képünkön) az RMDSZ 12. Kongresszusa küldötteinek azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság tagja ismertette a szövetségi elnökjelöltre leadott voks eredményét április 17-én, pénteken. Kelemen Hunor a kongresszuson részt vevő küldöttek által leadott 585 érvényes szavazatból 575 bizalmi voksot szerzett meg egy újabb elnöki mandátum teljesítésére.

„Munkát ígérek, és azt kérem, hogy ebben a munkában legyetek a társaim. Alázatot ígérek, szolgálatot és azt várom el, hogy együtt újítsuk meg a politizálásunk módját. Azt ígérem, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de azt kérem, hogy a közös döntéseink mellett álljunk ki valamennyien. Mindenkinek az igazára odafigyelek, de egyszerre nem fogunk tudni több úton haladni, többfele beszélni. Meggyőződésem, hogy közösségünknek nem újabb és újabb politikai pártokra van szüksége, hanem egy nyitott, befogadó és megújulni képes szövetségre. Akkor leszünk sikeresek, ha hiszünk abban, amit csinálunk, ha kitartóak vagyunk, ha alázattal és megértéssel fordulunk a közösség valamennyi tagjához” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Az Európai Néppárt alelnöke, az európai kisebbségi szervezeteket tömörítő Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, a román pártok elnökei és társelnökei, a szövetség politikai partnerei, a magyarországi pártok és a határon túli magyar szervezetek elnökei, az erdélyi történelmi egyházak elöljárói és a hazai kisebbségi közösségek képviselői is részt vettek az RMDSZ 12. Kongresszusán, Kolozsváron. Köszöntőbeszédeikben a 25 éves szövetség eddigi érdekvédelmi és érdekképviseleti munkáját méltányolták, megbízható partnernek, a demokrácia és a jogállamiság elkötelezett letéteményesének nevezték az RMDSZ-t.

A kolozsvári kongresszus második napján az RMDSZ politikusai bemutatták azokat a konkrét intézkedéseket tartalmazó programdokumentumokat, amelyekkel a szövetség azt jelzi, melyek azok a szakterületek, amelyeknek az elkövetkezendőkben kiemelt figyelmet szentel. Az oktatásra vonatkozó dokumentumot Magyari Tivadar főtitkárhelyettes, a családpolitikára vonatkozót  (lásd alább – szerk. megj.) Szabó Ödön parlamenti képviselő, a gazdaságpolitikáról szólót Winkler Gyula EP-képviselő, a nemzetpolitikára vonatkozót Székely István főtitkárhelyettes, a külpolitikáról szólót Vincze Lóránt külügyi titkár, az ifjúságpolitikára vonatkozót Antal Lóránt MIÉRT-elnök, a nők közéleti szerepvállalására vonatkozót pedig Biró Rozália nőszervezeti elnök mutatta be.

A kongresszuson vetítették le először az RMDSZ – 25 éve együtt című dokumentumfilmet, amely a szövetség negyedszázados történelmét eleveníti fel az érdekvédelmi munka meghatározó szereplőinek megszólalásaiban.

Jelenlegi és egykori országos testületi vezetőknek, RMDSZ-es tisztségviselőknek nyújtott át Ezüsttulipán-díjat a szervezetben kifejtett alkotó, értékteremtő és közösségformáló munkájuk elismeréseként Kelemen Hunor szövetségi elnök. A szövetség 25. évfordulója alkalmából odaítélt elismerések átnyújtásakor a szövetségi elnök azt hangsúlyozta: „Egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet.”

A kolozsvári kongresszuson az RMDSZ testületeinek vezetői beszámoltak az elmúlt időszak érdekvédelmi és érdekképviseleti munkájáról. Markó Béla szenátusi frakcióvezető és Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető a törvénykezési munkát, Borbély László a politikai alelnöki tevékenységet, Kovács Péter a főtitkárság eredményeit, Biró Rozália elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának intézkedéseit, Székely István elnök a Kulturális Autonómia Tanács megvalósításait, Péter Ferenc alelnök az Országos Önkormányzati Tanács munkáját, Hegedüs Csilla alelnök az RMDSZ Nőszervezetének közösségépítő eseményeit, Antal Lóránt MIÉRT-elnök pedig a szervezet ifjúsági tevékenységét ismertette.

RMDSZ-sajtószoba