unnamed (1)

“Szőlősgazdák, jó barátok, nagy esemény vár most rátok,

Székelyhídon meghirdetjük világhírű borversenyünk.

Rendezvényünk legfőbb oka: Lássuk kinek legjobb a bora?

Ki volt az – az ügyes gazda, ki tőkéit jól gondozta?”

ĺgy hívogatták a település és a környék borászait, valamint az érmelléki borkultúrát kedvelő és annak hagyományait ápoló érdeklődőket a február 28-án Székelyhídon megrendezett XXI. Érmelléki borversenyre.

E felhívásra a délelőtt folyamán, a meghirdetett kategóriákban szép számmal érkeztek is a megmérettetésre szánt borminták 22 település ( Biharpüspöki, Szentjobb, Margitta, Érábrány, Berettyószéplak, Hegyközpályi, Bihardiószeg, Monospetri, Szalárd, Hegyközszentimre, Biharvajda, Vedresábrány, Nagyvárad, Érmihályfalva, Ottomány , Érköbölkút, Hegyközszentmiklós, Székelyhíd, Kokad, Debrecen, Dunaadony, Téglás) összesen 120 nedűje került a zsűri asztalára, melynek tagjai Dr. Popa Dorin , Szoboszlai Hilda, Ifj. Csávossy György, Szoboszlai Csaba és Csikai Ferenc a Hajdú-Bihar megyei kertbarátok szövetségének elnöke szín, tisztaság, illat és íz alapján pontozták a bormintákat.

Amíg a szakértő zsűri dolgozott, addig a borászoknak, szőlősgazdáknak lehetőségük volt egymás borainak kóstolgatására, baráti beszélgetésekre, szakmai tapasztalatcserére, vagy éppen a rendezvény helyszínén kiállított szőlészeti, borászati eszközök megvásárlására.

Természetesen a jó borok mellett a szórakozás is biztosított volt, a nagyváradi M.M. Pódium művészei Molnár Júlia és Meleg Attila előadásában örökzöld melódiák csendültek fel.

A zsűrizés befejeztével Dr. Popa Dorin elnök megelégedéssel értékelte a borversenyt és a borokat, örömét fejezte ki afelett, hogy Bihar megyében van borpotenciál, mely előbb- utóbb olyan szintre fejlődik, hogy akár megélhetést is biztosíthat a termelők számára. Noha a 2014-es év nem volt a legmegfelelőbb ennek az ágazatnak, a versenyborok között akadtak nagyon szép minták. A szakértő további kitartó, tiszta munkára biztatta a szőlészeket, borászokat.

Az eredményhirdetés előtt Szabó Ödön parlamenti képviselő szólt a jelenlévőkhöz gratulálva a XXI. Érmelléki borverseny szervezőinek, és biztatva minden borászt arra, hogy bátran haladjon tovább a szakmai fejlődés útján, mert a minőségi borok nagy értéket jelentenek Bihar megye számára. ” Ennek a térségnek közösen újra kell teremtsük azt a brendet, amellyel régen rendelkezett. ” – mondta a képviselő.

Béres Csaba Székelyhíd polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket, egészséget, áldásos munkát és jó hangulatot kívánva a jelenlévő érmelléki és érmelléken túli borászoknak. Beszédében elmondta, hogy a város polgármesteri hivatala és önkormányzata, a helyi RMDSZ szervezettel és Pro Székelyhíd egyesülettel közösen elindított egy folyamatot, melynek célja az érmelléki és ezen belül a székelyhídi borturizmus fellendítése. Ennek a folyamatnak az első radikális lépése volt az is, amikor az Érmelléki Ősz rendezvénysorozatot a szőlészet és borászat köré építették fel és ennek eredményeként a tavalyi évben a nyitott pince napok alkalmával a Sósút nevű pincesorra annyi látogatót sikerült kicsalogatni, mint még soha. Az elöljáró elmondta, hogy tervben van egy borászképző iskola beindítása, illetve a székelyhídi székelyleányka bor kikísérletezése is.

A XXI. Érmelléki borversenyen a benevezett 120 borból 39 arany, 35 ezüst, 29 bronz minősítést ért el, s 17 minta gazdája emléklapban részesülhetett. A székelyhídi borászok táborából a legnagyobb pontszámot (18.84) Barta Imre szőlő- és bortermelő királyleányka bora érte el, megszerezve így a legjobb székelyhídi borásznak járó Mihály Gábor szobrászművész által készített miskakancsót, melyet maga az alkotó művész nevezett el Hamvas-fürt bordíjnak, s melyet Barta Imre egy évig büszkén őrizhet.

A borverseny legjobb fehér száraz bora Nagy Enikő nevéhez köthető, mely egy 19.28 – as pontszámot elért rajnai rizling.

A legnagyobb pontszámot elért fehér aromás tramini, Fábián Tibor munkáját dicséri, a megszerzett 19.50-es pontszámmal az évjáratos borok között is az első helyet tudhatta magáénak.

Vörösborok kategóriában Kovács Zoltán lehetett a legboldogabb, hiszen az általa készített küvé kapta a legnagyobb 19.00 – es pontszámot.

A legfiatalabb székelyhídi borász címet ebben az évben is Ifj. Egeresi Bálint érdemelte ki.

Az eredményhirdetést követően értékes tombolatárgyak sorsolását ejtették meg a szervezők. A legszerencsésebb az Ottományból érkezett Birinyi János lett, aki egy 100 literes inox tartályt tudhat magáénak.

A XXI. Érmelléki Borverseny szervezői Czapp Árpád, Kovács Lajos, Hasznosi Sándor, Murguly Gabriella, Pál Zsolt és Erdei Tamás a megmérettetés izgalmait jó hangulatú bállal orvosolták, ahonnan nem hiányozhattak a legfinomabb érmelléki borok, a finom ételek és a hangulatfelelős Buliszerviz zenekar sem.

Fekete Katalin


unnamed

unnamed (2)

Ju00F3 hangulatban borozgattak a ru00E9sztvevu0151k a zsu0171rizu00E9s  ku00F6zben