Tíz Bihar megyei településen szerveztek kalákát a hétvégén a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) kötelékébe tartozó ifjúsági szervezetek kezdeményezésére és tagjainak részvételével. A fiatalok önkéntes munkát végezve mutatták meg, hogy a szándék sokszor sokkal többet jelent, mint sokan gondonák. Az akarat és a halló fülekre találó hívó szó eredményeképpen ismét sikerült felmutatni a közösség erejét és bebizonyítani az önkéntes munka fontosságát, ugyanakkor a közös cselekvés közösségformáló erejét.

A kaláka-sorozatban számos ifi szervezet kivette a részét, mint az Érmihályfalvi Ifjúsági Szervezet (ÉRMISZ), az Érkörtvélyesi Ifjúsági Szervezet (KÖRTISZ), a Vajdai Ifjúsági Szervezet, az Albis-Bogyoszlói Ifjúsági Szervezet (ABISZ), a Monospetri-Apátkeresztúri Ifjúsági Szervezet (MOKE), a Micskei Ifjúsági Szervezet (MIFI), a Tóti Ifjúsági Szervezet (TISZ), a Biharfélegyházi Ifjúsági Társaság (BIFIT), a Árpádi Ifjúsági Szervezet (ÁRPISZ) és a Kágyai Ifjúsági Szervezet (ÉNKISZ).

Boda Gergely Zoltán, a VIDIFISZ frissen megválasztott elnöke a kaláka-sorozat után azt mondta: „Az egész VIDIFISZ-vezetőség nevében mondhatom, büszkék vagyunk azokra a fiatalokra, akik a hétvége folyamán magukra vették a tulipán kalákás pólót és a hideg idő ellenére részt vettek az akciónkban.” Az ifjúsági ernyőszervezet vezetője példaértékűnek nevezte, hogy „fiataljaink felvállalják a településük gondjait és a közmunka sem veszi el a lelkesedésüket. Ugyanakkor nemcsak a részvevő fiataloknak, hanem a VIDIFISZ vezetőségének is szeretnék köszönetet mondani, melynek tagjai településről településre járva segítették és biztatták az ifjakat.” A VIDIFISZ elnöke, Boda Gergely Zoltán tudatta, tavasszal is szerveznek majd hasonló programokat.

Borsi Imre Loránt, a Tulipán Kaláka mozgalom megyei koordinátora a hétvégi akció után azt mondta: „Gratulálok a VIDIFISZ vezetőségének és tagjainak a nagyszabású önkéntes akcióhoz, amivel csatlakoztak a Tulipán Kaláka megyei mozgalmunkhoz. Örülök, hogy fiataljaink is fontosnak tarják az ilyen jellegű kezdeményezéseket, ezzel is példát mutatva településeiken, és nemcsak, az összefogásról a közjó érdekében.”

 

VIDIFISZ sajtószolgálat