
Vége a nyári vakációnak! Kezdődik a suli! Ugye vártátok már, hogy újra találkozzatok az osztálytársaitokkal és a tanító nénivel? El sem tudom mondani, hogy mennyire örültem a sok rajznak és az írásaitoknak, amit nekem küldtetek. Ebből látszik igazán, hogy jó újra együtt, újra a suliban! Pajtikák, arra bíztatlak benneteket, hogy meséljétek el az őszi élményeiteket, milyennek látjátok az ősz színeit, a szép faleveleket, az erdőt, a parkot, rajzoljátok le, tanuljatok jól, s szorgalmasan!
Kovács Barbara Fontos dolgok című versével köszöntjük az előkészítő osztályba érkező kisdiákokat:
Kópé
Fontos dolgok
Kovács Barbara
Mindenféle fontos dolgok
jutnak az eszembe,
hogy például az iskolában
van-e medence?
Szünetben szabad-e felmászni a fára,
és van-e gesztenyefa, beállni alája,
ha csak kicsit esik a langyos nyári eső,
vagy lesz mindenkinél
az udvaron esernyő?
Van-e ott kedves, ügyes dadus néni,
aki majd segít a cipőmet bekötni?
A tanító néni szeret majd engem?
Ha jól tudom a leckét,
megpuszilgat engem?
Megfogja a kezem, ha sétálni megyünk?
És az anyukám is eljöhet majd velünk?
A tanító néni az ölébe ültet?
Ha nem tudok valamit,
nagyon megbüntet?
És ott is lesz szülinap,
meg gyermeknapi móka?
Lesz-e ropi, süti, meg mindenféle torta?
Mi vár rám az iskolában,
úgy szeretném tudni,
legjobb volna mégis mindig itt maradni!
Tárva áll az iskola
Tárva áll az iskola ,
gyerekek járnak oda.
Minden reggel felkelnek,
Tanulnak és nevetnek.
Amikor már felkeltek,
Mennek is a gyerekek.
Rajzolnak és számolnak,
szórakoznak, játszanak.
Szegecs Alexandra Patricia IV.B
Tárt karokkal vár az iskola
A falevelek kezdenek sárgulni, elkezdődött az iskola. Tárt karokkal vár az iskola, ez igaz, mert az iskola szeret engem és mindenki mást.
Elég jó volt az évnyitó, csak nem sokat láttam , de a nagyrészét hallottam. Nagyon jó volt találkozni Mátéval. Amikor az évnyitó előtt pár nappal megtudtam, hogy Máté az osztályomba fog jönni, akkor nagyon örültem .
A nyár vége fele kezdtem várni az iskolát, mert alig vártam, hogy lássam a barátaimat és vártam az új tantárgyakat , a történelmet és a földrajzot .
Nagyon jó látni a barátaimat és nagyon jó az iskola.
Nica István Csongor IV.B
Zámbó Dávid I.D. Balázs Krisztián III. E. Béres Abigél I. C. sbs Kulcsár Tamara I. C. sbs Moda Izabaella IV. E. Molnár Fruzsina 0.B. Papp Milán IV. oszt. Csokaly Rákosi Johanna 0. C. sbs Szabó Dóra-Tünde I. C. sbs. Szilágyi József III. E. Szilágyi Krisztina IV. osztály, Csokaly
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?