Tekerj Otthonról hazáig!
„Tekerj otthonról hazáig!” elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel erősítsék a nemzeti összetartozást. Az egyesület Bihar megyei partnere a szervezésben a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ Bihar).
A TÚRA CÉLJA
Kárpát-medencében élő magyar fiatalokként, a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, közösségépítő tevékenységgel kívánják méltóvá tenni a Nemzetük Összetartozásának, Nemzeti Összetartozásuknak a napját.Generációk közötti együttműködéssel kívánják kifejezni, hogy bárhol is éljenek a Kárpát-medencében, Budapest fővároshoz távol vagy közel, számíthatnak egymásra. A fenti elvek mentén és e célok érdekében hívták életre “Magyarok – Egymásért” emlék kerékpártúrát.
A PROGRAM
„4 útvonal – 7 nap – 80 település – 200 résztvevő –1 cél”
Négy helyszínről összesen 80 település érintésével haladnak a kerékpárosok Budapest felé, ahová egyszerre érkeznek meg augusztus 20-án. Az egyik útvonal Dunaszerdahelyről (187 kilométer), a másik Nagyváradról (389 kilométer), a harmadik Szabadkáról (274 kilométer), a negyedik pedig Beregszászról (424 kilométer) indul.
Az útvonal szerinti érintett városokból is indulnak kerékpárosok, akik becsatlakoznak az indulókhoz, így közösen érkeznek meg a célba, a Nemzeti Múzeum kertjébe augusztus 20-án, amely a magyar nemzet történelmének emblematikus helyszíne.Cél, hogy az indulási és az érintett városokból tekerő kerékpárosok, illetve minden csatlakozó anyaországi és határon túli magyar közösen érjen célba a Nemzet fővárosában.Térképre vetítve, úgy, mint ahogy a szívhez futnak az erek.
„Az egyik útvonal Dunaszerdahelyről (187 kilométer), a másik Nagyváradról (389 kilométer), a harmadik Szabadkáról (274 kilométer), a negyedik pedig Beregszászról (424 kilométer) indul.”
A kerékpárosokat egy stáb is elkíséri, akik folyamatosan tájékoztatást adnak a biciklisek helyzetéről, a program során elő és utókommunikáció a szociális média felületeken és a weblapon keresztül történik. Továbbá augusztustól elérhető Adroid és iOS felületeken egyaránt a túra mobilos applikációja, mely valós időben mutatja meg a kerékpárosok helyzetét, útvonalát – itt lehet követni őket és csatlakozni hozzájuk, vagy egyszerűen csak üdvözölni, bátorítani őket útközben.
Cél a magyarság összetartozásának megerősítése. A célban a bicikliseket, a szurkolókat, és mindenkit egész napos programok várnak jó kedvvel, koncertekkel, étellel és itallal.
A „Magyarok – Egymásért” kerékpártúrára a program honlapján lehet jelentkezni: www.otthonrolhaza.hu
A regisztrálók előre megadott pontokon csatlakoznak a kerékpárosokhoz. A kerékpártúrát online a honlapon és közösségi oldalakon (Facebook, Instagram) lehet majd követni. Az útvonalak által érintett és közelített településeken, plakáton is hirdetik majd a biciklitúrát.
A befutó helyszíne a Nemzeti Múzeum kertjének lépcsője, ami emblematikus helyszíne a Nemzeti Összetartozásnak, hiszen 1921-ben a magyarság ezen a helyen demonstrált a nemzetünket szétszakító, első világháborút lezáró békediktátum ratifikálása ellen.
A múzeumkerti befutón a szervezők a kerékpárosokat és az érdeklődőket frissítővel, ebéddel,civil szervezetek bemutatkozóival, kerekasztal beszélgetésekkel, valamint könnyűzenei koncertekkelvárják.
Védnökök:
Miklós Edit, olimpiai 7. helyezett alpesi síző, a Program nagykövete
Erdei Zsolt, világbajnok ökölvívó, a Program nagykövete
Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó, a Program nagykövete
Vélemény, hozzászólás?