A Máltai Szeretetszolgálat éves közgyűlését tartotta Nagyváradon március 4-én, ahol három hegyközszentmiklósi önkéntes, Béres Angéla, Erdei Éva és Mocsár László is jelen volt. A Bihar megyei szervezet vezetője, Bruncsák Gyöngyi egy idézettel indított, mely híven tükrözi a szervezet munkáját: „a jótett hordozza a szívességet”. Elmondta, megpróbálnak segíteni a hozzájuk fordulókon, beszámolt eredményeikről, sikereikről, jövőbeli terveikről. Ez idő alatt a tagok kivetítőn tekinthették meg a szervezetben zajló munkákat, beszámolókat az élményekről, adományok eljuttatásáról. Bruncsák Gyöngyi kiemelte, szükség van minden vallásos és szociális szervezet munkájára, mert a munka sok, szükség van a tagokra, hívják közösségbe a fiatalokat, hogy akik itt vannak, legyenek büszkék arra, hogy máltaisok. Minden önkéntes felelőssége óriási – hangsúlyozta.

Isler Ferenc, az országos szervezet főtitkára levélben üdvözölte az egybegyűlteket.
A szervezet által elért eredményekről röviden: részt vettek a nagyenyedi jótékonysági bálon, élelmiszeradományt vittek Gálospetribe az ottani gyermekotthonba, támogatták a mozgássérültek táboroztatását, jótékonysági koncertet szerveztek a nagyváradi barátok templomában Patricia Bach chicagói operaénekesnő fellépésével, aki Johann Sebastian Bach zeneszerző egyik leszármazottja.

Év végére sikerült beindítani a Mindennapi kenyér elnevezésű programot Köröstarjánban, már négy alkalommal osztottak kenyeret, Mikulás- és karácsonyi csomagot adományoztak. Egy fiatal pár gyűjtést szervezett, élelmiszert, ruhát, pelenkát adták át a szükségben levőknek. Szívesen fogadják magánszemélyek segítségét is. A jó példa ragadós mondják, mert jó dolog segíteni.


Írta: Béres Angéla