Az érolaszi közbirtokosság elnöksége március végén tartotta meg a múlt évre vonatkozó tevékenységi és pénzügyi beszámolóját.

Pap Imre, a érolaszi közbirtokossági egyesület elnöke elmondta: a tavalyi évben bokorvágás és útszéltakarítás történt Érolaszi és Érköbölkút között, és műtrágyázták a legelőket. Ez követően megkértek minden közbirtokosságban érdekelt személyt arra, hogy a következő gyűlésig a margittai telekkönyvi hivatalból vegye ki azt az igazolást, amivel a jogát hivatalosan is bizonyítani tudja a közbirtokosságban. A közgyűlés később a 2013. évre vonatkozó tervekről, faluban szükséges fejlesztésekről változtatásokról tartott megbeszélést. A következő gyűlés időpontját június 10-re, este 20 órára tűzték ki.

 

Ér hangja