Szorgos fiatalok gyűltek össze június 6-án, szombat délelőtt a szentjobbi református gyülekezetben. Az Ifjúsági Szeretethíd nevű önkéntes program keretében 25 fiatal tevékenykedett az egyház érdekében. A Szeretethíd-trikók kiosztása után Fábián Tibor lelkipásztor elmondta a feladatot: egy nagyszabású, 8 napos gyülekezeti rendezvénysorozat és vendéglátás után rendet tenni a gyülekezeti házban, és visszajuttatni a kölcsönkért asztalokat, padokat a tulajdonosoknak. Nagy buzgalommal láttak neki kicsik és nagyok a feladatnak. Szeretethíd-trikókban hordták a falu utcáin a kölcsönkért padokat és asztalokat.

Ezt követte a termek rendbetétele, a bútorok visszaállítása az eredeti állapotba. A szervezésben segédkező ifisek közben vizet és üdítőt osztottak a szomjazóknak. Két és fél órás kemény munka után minden tárgy visszakerült a gazdájához, a gyülekezeti termek pedig ismét régi arcukat mutatták. Az elvégzett munkát követte a jól megérdemelt szórakozás, mégpedig csocsózás formájában. A három órás együttlét fagyizással, ajándékosztással és imádkozással zárult. A szentjobbi gyülekezetnek egyébként idén ez volt a második Szeretethíd alkalma. Márciusban ugyanis egy kis csapat a helyi elhanyagolt zsidó temetőt takarította ki önkéntes munkájával.