Ismét útjára indultak a kalákák októberben Székelyhídon és a hozzátartozó települések majdnem mindegyikén. A szervezők örülhettek, mert nagyon sok ember tette félre otthoni szombati teendőjét és döntött úgy, hogy segít temetőt takarítani vagy templomot felújítani. Nagykágyán két szombaton is összegyûltek a falubeliek több mint hetvenen, hogy a helyi temetőt kitakarítsák. Székelyhídon is temetőtakarítás volt a kaláka programja, az október harmadik hétvégéjén összegyûlt tizennégy fő a tavasszal elkezdett tisztogatást folytatta. Érolasziban körülbelül harminc helybéli ment el két szombaton is a templom-felújítási munkálatokban segíteni.
Mindhárom településen a munkálatok befejeztével a dolgozóknak szeretetvendégséggel kedveskedtek a helybéli ügyes szakácsok. Borsi Lóránt, a Bihar megyei Tulipán Kaláka Egyesület nagyváradi elnöke okleveleket osztott szét azoknak, akik részt vettek a munkálatokban.
Aszalós Tímea
Vélemény, hozzászólás?