Folytatódni fognak a munkálatok városunk fontos közlekedési szakaszán

A közelmúltban négymillió lejt szavazott meg a Bihar Megyei Tanács a székelyhídi elkerülő út már megkezdett, de időközben abbamaradt munkálatainak a folytatására. Az előzményekről, illetve a további fejleményekről kérdeztük a város polgármesterét, Béres Csabát.

– Mikor született meg az elképzelés, és mi tette indokolttá az elkerülő út építését?
– Ez már évtizedes vágya a lakosságnak. Köztudott, hogy az országút (DN 19) egy öt kilométeres szakasza áthalad a városon, mi több, épp a legforgalmasabb részt, a városközpontot is érinti. Ez az úthossz számtalan éles kanyart tartalmaz, közlekedésbiztonsági szempontból országos viszonylatban is nagy rizikófaktorúnak van nyilvánítva. Arad és Szatmárnémeti között itt történt a legtöbb tragikus kimenetelű baleset. A már meglévő út szélesítésére nincs lehetőség, így egyedüli megoldásként csak az elkerülő út megépítésében gondolkodhattunk.


– Milyen hosszú ez az útszakasz és a megépítés során milyen akadálymentesítésre volt, illetve lesz még szükség?

– Összességében 7,3 kilométer hosszúságról van szó, négy körforgalom lesz rajta megépítve. Csak hogy érzékeltessem a munka volumenét, a projektben foglaltak szerint 250 000 köbméter földet mozgatnak meg a kivitelezés során. Épülni fog még egy völgyhíd (viadukt) is, ami a Székelyhidat a Szilágysággal összekötő vasútvonal fölött húzódik majd.

– A kivitelezés milyen fázisánál tartunk most, mikor álltak le a munkálatokkal, és főként miért?
– 2009-ben tettünk javaslatot a nyomvonalra. Az első „ásónyomot” 2011-ben ejtették meg a kivitelezők, a teljes beruházást 2015 végére tervezték. A kivitelező időközben kiszállt, így 2014-ben már leállt az építkezés. Ez azt jelenti, hogy a munkálatok valamivel több, mint a fele készült el. Maga a projekt összköltségvetése tizenöt milliót euró volt, ami a kivitelezésen kívül a járulékos költségeket is magába foglalta.

– Nemrég ismét megmozdult az állóvíz az elkerülő út kapcsán, ez adta beszélgetésünk apropóját. Mire lesz elég a kormányzati pénzből kiutalt négymillió lej?
– Ezzel már elkezdhetjük a közbeszerzési eljárást, kiírhatjuk a licitet. Remény van további pénzek folyósítására is. Mivel nem az önkormányzat a kivitelező, pontos összeget nem tudok mondani, hogy mennyi pénzre lesz még szükség.

– Próbáljunk optimisták lenni: ha minden jól működik, sikeres lesz a közbeszerzés, pénz is lesz elegendő, mikorra várható az elkerülő út átadása?
– Amikor a kivitelezési szerződést alá fogják írni a felek, onnantól én másfél évet számolok a munkálatokra. Hogy meddig fog húzódni a közbeszerzési eljárás, az annak is a függvénye, hogy lesznek-e olyanok, akik megfellebbezik a végeredményt. Azaz ki kell-e írni ismételten a licitet, vagy sem. Volt már rá precedens, hogy hasonló huzavona egy évig is eltartott. De addig is egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagynunk: megköszönni a képviselőházban, a szenátusban dolgozó magyar emberek háttérmunkáját ebben az ügyben is. Azt kell megértenie minden választópolgárunknak, hogy nélkülük nem tudunk eredményeket elérni, és ez érvényes megyei, illetve helyi szintekre is.


Írta: D. Mészáros Elek