A kezdetek RMDSZ-aktivistái és jelenlegi aktív tagok gyűltek össze január 23-án a székelyhídi polgármesteri hivatal tanácstermében, hogy a magyar kulturális napok rendezvénysorozat keretében megünnepeljék az RMDSZ megalakulásának 25. évfordulóját.

Béres Csaba, a Székelyhíd körzeti RMDSZ elnöke köszöntötte a rendkívüli esemény vendégeit, mondván: „Értékeljük most az elmúlt 25 évet és az elmúlt hét-nyolc év sikeres munkáját, megvalósításait is. Olyan fejlesztéseket sikerült véghez vinnünk, melyekben nem hittek városunk lakosai, s mégis lett új iskola, ANL-lakások épültek, s gátak védik városunkat, hogy csak a legnagyobb megvalósulásokat említsem. Kitartás, türelem és előrevivő gondolatok kellenek a jövőhöz, városunk fejlesztéséhez. A hangsúly a folyamatban van, a székelyhídi közösség és városépítés folyamatában” – mondta a polgármester.

A székelyhídi RMDSZ 25. születésnapján jelen volt Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki az elmúlt 25 évet megélt történelemnek nevezte, melynek mindannyian részei voltunk. Azt, hogy hová érkeztünk, csak akkor tudjuk, ha emlékszünk a kiindulópontra. A magyar közösségnek sikerült egy egységet teremteni. 1989 egy ugrás volt, azt pedig egy hosszú céltudatos, lehetőségeket kihasználó menetelés követte és követi az éppen eltervezett célok, megvalósítások felé.

Az elmúlt negyedszázadban az országos és Bihar megyei RMDSZ számottevő sikereket ért el, melyek a romániai magyar közösség érdekeit védik, az önkormányzatok munkáját, gazdasági, oktatási kulturális rendszereit segítik, s olyan közösségi tereket hoztak létre, melyek segítségével az identitástudat megtartását szorgalmazzák.

Egy szövetség csak akkor tud évtizedeken át létezni, erős lenni, dolgozni és érdekeket képviselni, ha annak minden tagja feladatot vállal és azt legjobb tudása szerint el is végzi. A székelyhídi RMDSZ tagjai igen aktív szerepet vállalnak a város életében. A 25 éves évforduló arra is lehetőséget adott, hogy egy kisfilm keretében összefoglalják az elmúlt évek székelyhídi megvalósításait.

Az esemény zárásaként Szabó Ödön képviselő és Béres Csaba polgármester elismerő oklevelet nyújtott át azon székelyhídi RMDSZ tagoknak, akik közösségben kifejtett áldozatos munkájukkal előrevitték a város és a magyar közösség érdekeit.

Fekete Katalin