
Műhelymunkán tanácskoztak a magyar és román szakemberek
A határ két oldalán létező szociális ellátó és egészségügyi rendszerek összevonása, közös működtetése, illetve a Bihar–Hajdú-Bihar térség közbiztonsági rendszerének kiépítése voltak a témák II. Műhelymunka elnevezésű rendezvényen. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Érték-határ: innovatív határon átnyúló közösségi szolgáltatási rendszer nevű projektjének tanácskozását december 14-én, szerdán tartották Székelyhídon.
A műhelymunka hozzávetőleg negyven romániai és magyarországi résztvevőjét Lendvay Endre projektvezető köszöntötte, aki ezután felvázolta a megvitatott két témát is. Először a háziorvosok és védőnők tevékenységének, valamint a család- és gyermekvédelmi hálózatok összekapcsolásának kérdése volt terítéken, de szó esett a különböző orvosi vizsgálatok, illetve az időseket és betegeket ellátó hálózat közösen történő megvalósításáról.
A térségi közbiztonsági rendszer kiépítése témakörben a jelenlevők az ilyen jellegű civil kezdeményezések összehangolásáról és az utcamenedzser-hálózat létrehozásáról tanácskoztak. Ügyes szervezői fogással a résztvevőket két csoportra osztották, és így a két megye településeinek képviselői együtt dolgozhattak ki számos gyakorlati megoldást, felmerülő ötletet. Az eredményes műhelymunkán újabb együttműködési lehetőségek jöttek létre. Várjuk a gondolatok gyakorlatba ültetését.
Pap Enikő
Vélemény, hozzászólás?