Tisztelt tanári kar, szülők, vendégek!

Kedves búcsúzó diákok!

  A ballagás olyan ünnep, amelyben egyszerre van jelen az emlékezés és a búcsú, az útra hívás és az új iránti kíváncsiság és a majdani megérkezés reménye.

A megérkezésig (a céljaitok eléréséig) azonban rengeteg nehézségen kell túljutnotok. Amikor a küzdelmeiteket vívjátok, azért érdemes visszaemlékezni, hogy milyen ismereteket kaptatok és milyen lehetőségekhez juttatott benneteket az iskolátok.

Kedves végzősök, a ti küzdelmetek egyrészt véget ért, illetve csak most kezdődik el igazán!

Mikor 4 évvel ezelőtt, elkezdődött számotokra a középiskolai élet, ismerkedtetek új osztálytársaitokkal, tanáraitokkal, majd barátokat, szerelmeket kerestetek az évek során, gyártottátok a puskahadakat, harcokat vívtatok egymással és tanáraitokkal. Ez a 4 év hamar elrepült, de nyomot hagyott bennetek emlékeket, melyek örökké bennetek élnek.

Ma értetek öltözött díszbe a világ, hiszen könnyes szemmel búcsúzni kényszerültök iskolátoktól, mely a második otthonotok volt, egy osztályközösségtől, tanáraitoktól, akikkel családtagként éltétek meg a keserű és vidám pillanatokat.

 Kedves búcsúzó osztályom: 12 B!

Négy évvel ezelőtt egy 16 tanulóból álló osztálynak lettem az osztályfőnöke, több helyiségből érkező diáknak, különböző tudásszinttel és szokásokkal.

Nem volt könnyű ez a négy év, voltak vidám kellemes pillanatok, de nehéz időszakok is, melyek próbára tették tanár és diák türelmét egyaránt. Voltak akik lemorzsolódtak, de jött egy új diák is az osztályba, így most 14 diák ballag a mai napon a 12 B osztályból.

Nagyon megszerettelek titeket az együtt töltött évek alatt, olyanok voltatok számomra, mint a második családom. Sok szép percet töltöttünk együtt, amikre szeretettel fogok visszaemlékezni. Most útjaink elválnak, a kezeteket nem könnyű elengedni, de nem féltelek titeket az előttetek álló út során mert tudom,hogy bárhol, bármikor meg fogjátok állni a  helyeteket.

Azt kívánom nektek legyetek sikeresek, váljanak valóra álmaitok, céljaitok és zászlóként hordozzátok magatokkal az emberséget, őszinteséget és becsületességet, amelyet jelképesen átadunk batyuitokban, hiszen ezek mindig örök értékek maradnak.

            „  Az élet szép, csak küzdeni kell érte,

             Boldog az, ki célját elérte.

             Akarni kell és minden sikerül,

              Akarni és bízni rendületlenül.”

                                         Tóth Árpád

Sok sikert kívánok!

Oláh Aranka, a XII.B osztályfőnöke


Tisztelt igazgatóság, kollegák, egyházi és világi vezetők szülők, nagyszülők, hozzátartozók!

Kedves végzős diákok!

Aranyoskáim!

Elsősorban hozzátok szeretnék szólni, bár nem vagyok a szavak embere, egy-egy öleléssel jobban ki tudnám fejezni érzéseimet. De most mégiscsak megpróbálom szavakba önteni érzéseimet és így búcsúzni tőletek, illetve egy kis útravalót adni.

Négy év telt el azóta, hogy megismerhettelek benneteket. Egy osztályt, amely már akkor különleges volt, hisz 21 lányra 3 fiú jutott. Mit mondjak könnyű volt a statisztikákat kitöltenem, ezt a számarányt nem lehetett eltéveszteni. Kilencedik osztály végén egy diáklány más utat választott, de 23-an maradtatok. Pedig többen is a feladás határára érkeztek. De szerencsére itt vagytok.

Ilyen nagy létszámú osztálynál persze az is törvényszerű, hogy nem mindenki jó barát. Az osztálynak volt egy kis közössége, amely már első osztály óta együtt volt, sőt ötödik osztálytól ugyan az volt az osztályterme. Ehhez az összeszokott társasághoz érkeztek kilencedikben más osztályokból, más településekről. Egy igen változatos kis társaság jött így össze, amelyben mindenki talált magának barátot, sőt szerelmet is. Remélem örökéletű barátságok is születtek.

Ha baj volt az osztály együtt-egyszerre mozdult, olyankor nem voltak miértek. A diáktársak nehéz perceiben, életük legfájóbb pillanataiban ott volt az osztály hiánytalanul.

A nehézségek mellett voltak vidám perceink is: a nagy reggeliken, a karácsonyi vásárokon, a mozikban (talán ott történtek a legfurcsább esetek: pénztárca keresés a kukában, KFC menü becsempészése, …), kirándulásokon, forgatásokon, farsangra és maturanduszra való készülődéseken. Sajnos a Covid megtörte a sok jó ötletet és nem valósulhatott meg a ti általatok előkészített maturandusz.

Az idei év elejét sok kétség, kérdés övezte, hogy lesz az évvége? lesz-e maturandusz, ballagás? legyen-e ruha, tabló, kicsengő? És lett. Kicsengők szétosztva, tabló a kirakatban. És egy rendhagyó ballagás, amilyen még sosem volt. Ettől válik emlékezetessé és mesélitek majd unokáitok ballagásán is, hogy bezzeg a mi ballagásunkon….

Itt álltok most ballagóruhában, kitűzővel a mellkasotokon, batyúval a vállatokon. Indulnotok kell. És nekem el kell engednem a kiskamaszokból felnőtté vált osztályomat. Számomra nem csak egy osztály voltatok, hanem az osztály, a tőletek Mikulásra kapott tolltartó a legbecsesebb ajándék lesz, többet ér több százlejes ajándéknál.

Szeptemberben nagyon fogtok hiányozni, de ti már kinőttétek az iskolapadot, meg kell találjátok a saját utatokat. És ha megvan, ahogy mindmáig legnagyobb amerikai elnök Roosevelt mondaná „Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted!”,

Útravalóul fogadjatok el egy életvezetési tanácsot, ahogy napjaink egyik legjobb pszihológusa, Gyarmati Éva, Yoda mester nyomán megfogalmazta. Érezd az erőt! A könnyebb út a sötét út! de ti válasszátok a kihívást, hogy ezt az erőt birtokoljátok. Kihívás pedig: az elfogadás, a szabályok, a szabadság, és a feladatok.

Fogadjátok el magatokat és másokat úgy, ahogy vannak. A feltétlen elfogadás, a szeretet a legfontosabb, amit megkaphatunk és megadhatunk.

A szabályok vezetnek a környezettel való kapcsolatok harmóniájához. Tartsátok be és tartassátok be a szabályokat.

A szabadság adja a tüzet a fejlődéshez. Merjetek szabadok lenni és adjátok meg másoknak is a szabadságot.

A feladatok teszik élővé az erőt. Vállaljátok fel az akadályokat, és adjatok értelmes feladatot másoknak.

Az iskolában tanultak és az itt kapott útravaló remélem hasznos lesz számotokra, de lehet igaza van Német Lászlónak „csak tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni, milyen volt az iskola – és benne a tanár. A tanár nem is tudja – fogalma sincs arról -, hogy mikor hat igazán növendékére, egy gesztussal, egy szóval, egy odavetett tréfás félmondattal.”

Remélem, ezt 2031-ben alátámasztjátok tapasztalataitokkal. Addig is Isten segítsen utatokon, a kihívásokban!

Aranyoskáim! Isten áldjon titeket!

Kormányos Enikő


Kedves diáktársak, tanárok, szülők és bárki, aki betévedett erre a  ceremóniára!

            Sokunk már 8 éve jár iskolánkba, de mégis a 9. osztály jelentette azt a nagy mérföldkövet mely változást hozott mindannyiunk életébe, egy új közösség tagjaivá formált minket. Idővel mindenkinek kirajzolódott a személyisége, a régi barátságok elhalványultak, de helyette születtek újak vagy megmaradtak és még szorosabbá fejlődtek. Egy rendkívül sokszínű, kreatív, sajátos humorú és egyedi társaságról beszélhetünk mikor említésre kerül az idei végzős évfolyam. Bár nem vagyunk egyformák, abban mindnyájan egyetérthetünk, hogy mi nem az a generáció vagyunk, akik ölbetett kézzel várták, hogy a problémák megoldódjanak, sosem féltünk kifejezni véleményünket annak érdekében, hogy jobbá tegyük a diákság életét.

Ebben nagy szerepet játszottak tanáraink, akik meghallgattak és segítő kezet nyújtottak számunkra. Köszönjük, hogy sokszor elnézték baklövéseinket és velünk együtt nevettek, köszönjük a határtalan türelmüket, a belénk fektetett energiát és legfőképp a tudást, melyet különböző alternatív megoldások (pár repülő kréta, sunyi tesztek, fegyelem hármasok, igazolatlan hiányzások) bevetése által rögzítettek bennünk.

Az elmúlt 4 év megtanított minket arra, hogy hogyan közlekedjünk a tanári lépcsőn észrevétlenül, hogyan fejlesszük ki a lógás legmagasztosabb technikáját (akit érdekel a 12B osztályt keresse fel) vagy hogy hogyan érveljünk hatásosan akárcsak egy jól fizetett ügyvéd. Mindezek mellett segítségükkel sikerült felkészülnünk a nagybetűs életre.

Pár mondat erejéig most a 11.-esekhez szeretnék szólni. Amikor azt mondják nektek, hogy üljetek le tanulni, mert az idő gyorsan elrepül igazuk van. Itt állunk 3 héttel az érettségi előtt és nem tudunk semmit  (szünet).. Na Jó ez nem teljesen igaz, de a 12. osztály még gyorsabban el fog telni mint a 11. Tudjuk, hogy a pandémia sok mindent elvett tőletek, elrontotta legszebb középiskolás éveiteket s ki tudja mi lesz jövőre. De mi már büszkék vagyunk rátok, mert tudjuk, hogy a kulccsal továbbviszitek és megőrzitek örökségünket és megmutatjátok, hogy milyen is egy igazi petőfis (diák).

Mindennek fényében megfogalmaztunk 5 tanácsot a túlélésetek érdekében:

  1. Nincs végzet csak ha magad is bevégzed
  2. No pain no gain, alias nincs siker fájdalom nélkül
  3. A kávéautomata az oltárotok ne szentségtelenítsétek meg azt
  4. Tartsd magadhoz közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet s a legközelebb a portást
  5. A magyar érettségi mesterkulcsa: Az Aranyember, a románé pedig a Luceafărul

            Köszönetet szeretnénk mondani kedves szüleinknek, akik elképesztő mennyiségű lelki támogatással láttak el minket és buzgón fizették ECDL vizsgáinkat. Az iskolai éveinkben önök játszották az egyik legfontosabb szerepet: valakinek el kellett készítenie uzsonnánkat, valakinek el kellett jönnie szerepeinkre, valakinek le kellett szidnia a rossz jegyekért, ráadásul önök alapozták meg azt a tudást amit tanúsítani fogunk az érettségin.

            Szülők ide vagy oda, a 12. C-nek is van egy anya figurája, aki nem más mint az osztályfőnöknőnk, Kormányos Enikő. Ő az osztályunk összetartó kapcsa, bár nehéz minket kordában tartani, kellő komolytalansággal ez neki sikerült. Az évek során osztályközösségünk egy kis családdá alakult át, neki köszönhetően. Nehéz szavakba önteni ezt a sok érzelmet, de egy biztos: nagyon fog hiányozni az ő kis aranyoskáinak.

            Külön köszönetet szeretnénk mondani Barta Imre igazgató úrnak, akinek megértését és jószívűségét a jövőben mindannyian hiányolni fogjuk.

Bár, az iskola padokba már nem ülhetünk vissza, de annál több emlékkel és tapasztalattal távozhatunk életünk eddig ismeretlen szakaszába, egy új kezdet felé.

            Tisztában vagyok azzal, hogy mindnyájunk szívében most hull a hó, de ha menni kell hát menni kell, tehát töröljük le könnyeinket, szipogjuk ki magunkat és tegyük meg az első lépéseket a nagybetűs élet felé!

Köszönöm a figyelmet! Búcsúzik a 12. B és C

Fodor Tünde és Rácz Bettina XII.C