
Elballagtak a végzős tizenkettedik osztályos diákok Székelyhídon
Az előrehozott érettségi miatt idén a megszokottnál korábban, már május 27-én elballagott a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum hatvan maturandusa. Az utolsó kicsengetés után felcsendült a mindannyiunk számára ismerős Gaudeamus igitur kezdetû diákdal, s a három végzős osztály fürkésző tekintetek kíséretében kivonult az iskola udvarára, hogy elbúcsúzzanak az őket éveken át terelgető tanáraiktól, s ezzel lezárják életük egy igen meghatározó szakaszát. A búcsúztatók sorát Boros István aligazgató nyitotta.
Aki – miután köszöntötte a szülőket, tanárokat, diákokat, valamint Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőt – elmondta, hogy a tanári kar igyekezett olyan képzésben részesíteni a diákokat, amivel nemcsak az érettségin, de az élet más vizsgáin is megállják a helyüket, s reményét fejezte ki, hogy olyan személyekké válnak majd, akik képesek saját sorsukat alakítani.
Ezt követően Delia Cora történelem szakos tanárnő intézte szavait a ballagókhoz. Mint mondta, egy nagyon nehéz, akadályokkal teli út áll a felsorakozott diákok mögött, ám szüleik, tanáraik és nem utolsó sorban saját kitartásuk eredményeként sikerült ennek az útnak a végére érniük. Hegyesi Viktor, az iskola igazgatója az ünnep kettősségére hívta fel a figyelmet. Egyrészt ugyanis a diákok megszabadulnak sok olyan dologtól, amik nem tartoztak életük legkellemesebb részéhez, s példaként hozta fel a dolgozatokat és magukat a tanárokat is, másrészt azonban sok kellemes emléknek is búcsút intenek. Itt említette az ódon kastély falai között, s annak udvarán szerzett élményeket, huncutságokat, hiszen mint mondta, ők az utolsó generáció, akik még a régi épületben kezdték a líceumot. Az iskola vezetője egyúttal elbúcsúzott az idén nyugdíjba vonuló tanároktól is, Daróczi Viorica földrajz, illetve Wilhelm Júlia Mária történelem szakos tanárnőktől, valamint László Piroska tanítónőtől. Ezután következett a már hagyományossá vált Javorek-díj átadása, mely 100 amerikai dollárnak megfelelő lejt jelent. Ezt két diáknak adják át, az egyik az iskola legjobb sportoló diákja, a másik pedig az iskola legjobb diákja (egy olyan diák, akinek nem csak a tanulmányi eredményei jók, de iskolán kívüli tevékenységei is figyelemre méltóak). Idén a Javorek-díjat Sorján Zoltán, valamint Major Lajos érdemelte ki. Lakatos Péter képviselő rövid, ám annál tömörebb útravalót adott a ballagóknak. Miután köszöntötte a jelenlevőket, elmondta, hogy az idén ugyanaz az üzenete, mint amit a tavaly is elmondott az akkori végzősöknek: küzdjenek az igazságért. Ezután következett a maturandusok osztályfőnökeinek beszéde és a legjobb tanulók megjutalmazása. Először Ovidiu Ostroveanu (XII. A osztály), majd Ecsedi Ferenc (XII. B) és végül Daniel Vanca (XII. C) osztályfőnökök köszöntek el diákjaiktól. Mindannyian sok sikert kívántak nekik a közelgő érettségihez és a nagybetûs Élethez, s egyúttal megköszönték nekik azt az időt, amit együtt töltöttek el. A jutalomkönyvek és oklevelek kiosztása után azok a tanárok kaptak szót, akik a fenti díjakon kívül még meg szerették volna jutalmazni azokat a diákokat, akik egy-egy tantárgyból kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az évek folyamán. A tanároktól a diákok vették át a szót, a XI. osztályok nevében Crina Mihuþ és Szilágyi Szilvia búcsúztak el a tizenkettedikesektől, akik útravalóként azt tanácsolták a ballagóknak, hogy ne feledkezzenek meg soha azokról, akik itt szeretik őket, hiszen ők sem feledkeznek meg róluk soha. Ez után a végzősök nevében Bianca Petru és Major Lajos búcsúzott el osztályfőnökeiktől, tanáraiktól, diáktársaiktól, köszönetet mondva mindazért, amit az évek folyamán kaptak, és sajnálatukat fejezve ki, hogy ilyen hamar elröpült ez a néhány év. Az ünnepség záróakkordjaként következett az iskola szimbolikus kulcsának átadása, melyet hagyományosan mindig a végzősök nyújtanak át néhány jó tanács kíséretében a tizenegyedikeseknek.
Pap Enikő
A végzős osztályok díjazottjai XII. A: 1. díj: Bianca Petruº, 2. Újvári Larisa, 3. Putcas Richárd. XII. B: 1. Bátori Szidónia, 2. Szűcs Judit, 3. Major Lajos. XII. C: 1. Bertalan Piroska Hajnal, 2. Salánki Anett, 3. Filip Adrienn Tünde, Gábor Anett, Szűcs Krisztina, dicséret: Elek Ibolya. Emlékérmek: Vasile Cristian Cuc, Csóka Tibor Ferenc, Kovács Norbert, Putcas Richárd – labdarúgás, Kéri Levente Nándor, Sorján József Zoltán, Szabó Kinga – kézilabda. Javorek-díj: Major Lajos, Sorján Zoltán.
2 hozzászólás
buzas gyongyi
17:25:27 június-16-2011ha mar 3osztajrol beszelsz akkor miert csak ket osztaly van lefenkepezve???????????????talan nem azert mert roman osztaly?vagy tevednek ?nem hiszem.beszeljunk akkor csak a b vagy c osztalyokrol .ket osztalynak csengettek ki ok????????
koczos
17:39:42 augusztus-9-2011Amikor egy képet beválaszttunk az újságba, ennél sokkal fontosabb szempontokat veszünk figyelembe. Ilyen például a kép felbontása vagy hangulata, továbbá terjedelmi korlátaink is vannak, tehát nem tehetünk be annyi képet, ahányat szeretnénk, mert egyszerűen nincs annyi hely.