„Ha a fiam nem viszi tovább, abbamarad”

Az érmelléki táj bűvöletében űzi ősei mesterségét Nyéki Zoltán gyékényfonó népművész

Generációk népművészeti örökségét viszi tovább az érkeserűi származású Nyéki Zoltán székelyhídi gyékényfonó. Az Érmelléken fellelhető gyékényből számos igényes használati és dísztárgyat készítő mester az utolsó képviselője vidékünkön ennek a kihalóban levő foglalkozásnak.

„Vad, nagyszerű rajongást oltott / Az Érnek partja énbelém” – írja Ady Endre költő az „álmos, furcsa árokról”, a hajdan mocsári táj arculattal büszkélkedő Kraszna-Berettyó közéről, a hínárral borított tavak, a végtelen nádrengetegek, az ingoványos mocsarak, a zsombékok birodalmáról.

E táj adottságainak, gazdag növény és állatvilágának köszönhetően egykoron megélhetést biztosított az itt élők számára. De az érmelléki mocsárvilág kommunizmusbeli lecsapolása nemcsak a lápok növény és állatvilágát számolta fel, hanem a pákászok, a gyékényfonók addigi életét is.

Mondják, hogy a természet visszaszerzi, ami egykor az övé volt – nos e térség egy-egy kisebb területén a nád, a sás, a káka, s a gyékény igyekszik visszahódítani területeit. Ha időszakosan vagy foltokban is, de manapság is jelen van, emlékeztetve bennünket az egykori csodavilág rejtelmeire.

Egy ősi mesterség fogásai
Napjaink talán egyik legérmellékibbnek mondható települése Számadó Ernő költő választott hazája, Érkeserű. Innen származik a jelenleg Székelyhídon élő Nyéki Zoltán gyékényfonó, akinek még dédnagyapja is ezt a mesterséget űzte.
Székelyhídon és környékén szerencsére akadnak még olyan területek, ahol fellelhető a pintérgyékény. Zoltán a munkájához szükséges alapanyagot a néhány éve megépült gát melletti területekről szerzi be. Ezt július és augusztus hónapokban érdemes megtenni, hisz a gyékényfonó ősök szerint is ekkor a legjobb. Az érmelléki növénnyel azonban sok teendő van, míg elnyeri végleges világos színét és a fonáshoz, sodráshoz szükséges állagát. Először is fel kell húzgálni, haza kell szállítani, le kell fosztani, s hűvösön meg kell szárítani, csak így válik megmunkálhatóvá.
Ha mindezen túl vagyunk, akkor következhet a hagyományőrző művészeti munka, azaz a gyékényfonás. Igen gazdag az elkészíthető használati és dísztárgyak tárháza. A népszerű üvegkötésen túl készülnek papucsok, szatyrok, kis és nagy kosarak, kalapok, sapkák, falvédők, lábtörlők, alátétek.
Zoltán édesapjától, a három éve elhunyt Nyéki Istvántól még a székkötést is megtanulta. Manapság is gyakran kopogtatnak ajtaján egy-egy lecsupaszodott székvázzal, hogy új kötést készítsen rá, de a legnagyobb kereslet a befont és magyar nemzeti színnel ellátott pálinkás és borosüvegek, illetve a kosarak, táskák iránt mutatkozik.

Termékértékesítés vásárról vásárra
Nem elég ám elkészíteni a szebbnél szebb használati és dísztárgyakat, azoknak piacot is kell keresni. Zoltán hajdan még édesapjával járta a közel s távoli vásárok forgatagait, hogy értékesítse portékáit – ám manapság különböző hagyományőrző és népi fesztiválok, borversenyek, szüreti mulatságok meghívott vásárosaként sikerül eladni a műveket.
Kérdésemre, hogy megéri-e, Zoltán mosolyogva válaszol. „Amíg más keres egy nap 50 lejt, én az két nap keresem meg” – és jelzem, egyáltalán nem panaszként mondja.

Látva fürgén fonó ujjait és igényes munkáit, kicsit meglepődök. Manapság, amikor a hagyományőrzésről, a népi mesterségek megmentéséről hosszú, filozofikus előadások tömkelege zúdul ránk, akkor egy gyékényfonó népművész félannyit keres, mint egy napszámos. Hát kérdem én: csoda, hogy kihalnak ezek a mesterségek? Csoda-e, hogy Zoltán húszéves fia inkább építőipari munkásként keresi kenyerét ahelyett, hogy folytatná a családi hagyományt?
Csak reménykedhetünk, hogy e kihalóban lévő mesterség talál még magának elhivatott követőket. Látva Zoltán igényes műveit, az anyag szeretetét, az apró betűs munkát – neki ez valami bentről jövő mélységes tisztelet az ősök és a természet iránt.

Ő az a mester, aki nem anyagi nyereséget keresve, hanem az érmelléki táj bűvöletében tovább viszi ősei mesterségét, kit „a lápok földjéhez száz gyökér pányváz”, kinek érdes keze nap mint nap a gyékény szálait fonja. Azt hiszem, ő tudja csak igazán értékelni ősei és a természet reánk bízott hagyatékát.