Ahonnan a gyümölcs asztalra kerül

Az érolaszi Kécz Attila agrármérnök szerint a baracktermesztésnek biztos piaca van

Székelyhídat elhagyva, még mielőtt beérnénk Érolasziba, a macskaköves út melletti domboldalon található Kécz Attila birtoka. Sok munkával, kitartással irigylésre méltó gyümölcsöst telepített szülőfaluja peremén.

Nagy fakapu állja utamat, vendéglátóm síruhában, bakancsban, jól bebugyolálva érkezik elém. Pedig a sok esős nap után, végre kellemesen süt a nap. Mint később kiderül, nem rizikózhat, hogy megfázzon, sok a munka, eljött a metszés ideje. Csak néhány fotó erejéig szabadítja ki magát a vastag fejfedőből.

Sokat vártam erre a találkozásra, az egymással és az időjósokkal való egyeztetés után végre sikerült. A sok esőnek alig van némi nyoma a fasorok között, itt-ott még ragad a talaj, de jól lehet már bóklászni a fakoronák alatt. Az esővel nincs is semmi baj, minél több annál jobb, a nedvesség így lejut az alsóbb gyökerekig, viszont a korai viszonylagos melegnek még lehet hátulütője – sorolja Kécz Attila miközben a birtok másik fertályán álló házhoz igyekszünk. Saját készítésű almalevet szürcsölgetünk, miközben újsütetű ismeretségünk tiszteletköreit rójuk.
A harminchét éves fiatalember Érolasziban született, de jelenleg kétlakinak mondható, hisz hol szatmári otthonukban, hol pedig a gyümölcsösben lakik családjával. Falusi gyerek lévén, nem állt tőle távol a mezőgazdálkodás, így számára természetes módon agrármérnöknek tanult. Kolozsvári egyetemi évei alatt ismerkedett meg behatóbban a gyümölcstermesztéssel. Közben az agrárdiploma mellé a kataszteri mérnök képesítést is megszerezte. Néhány évet földmérőként dolgozott, manapság viszont már a maga ura. Feleségével, Enikővel az egyetemen ismerkedett meg, ő is szakmabéli, mérnökasszony. A feleség révén kerültek Szatmárnémetibe, ott építettek házat, jól érzik magukat. Nagyváradot túlzsúfoltnak, zajosnak tartja Attila, szerinte Szatmár meghittebb hangulatú város. Időközben a család is gyarapodott, Tímea lányuk tízéves, Ágota nyolcesztendős. Legújabb jövevény a kislegény, Áron, ő immár három hónapot betöltött. A feleségével közösen vezetik a farmot, végzik a kétkezi és az adminisztrációs munkát. Most egy ideig kettőjük helyett dolgozik a ház ura, mivel párja Áronka nevelésével van elfoglalva.

Vonatozás közben is lehet művelődni
Gyakran ingáznia kell Szatmár és a birtok között, de ennek előnyei is vannak. Többnyire vonattal jön-megy, így legalább jut ideje utazás közben az olvasásra. Másként ezt nem tehetné meg – hangzik az optimista magyarázat.
Már egyetemi évei alatt kacérkodott gyümölcsfák oltásával, így miután 2003-ban papírt is kapott tudásáról, már csak ismereteinek „finomítására” volt szükség. Némi piackutatást is végeztek mielőtt belevágtak a gyümölcsös létrehozásába. Úgy vélték, amivel a legtöbb vesződés van, ami a legkényesebb időjárásra, kártevőkre és egyben a legeladhatóbb is, azzal kevesen mernek foglalkozni. Eddig nem is volt gondjuk az értékesítéssel, a váradi nagybani piacon adtak túl portékájukon. Ezért esett a választásuk az őszibarackra és a kajszira. A dombos terület is viszonylag megfelelő volt, hisz a völgyek, fagyérzékenységük okán nem kedveznek e két fajtának. Sikerült egymás mellett lévő földparcellákat megvásárolniuk, így egy összefüggő négyhektáros területre tettek szert. 2006-ban kezdődött a nagy munka, a telepítés. Három év múltán megmutatkoztak az első termések, hét-nyolcéves koruktól válnak teljesen termővé az elültetett csemeték. Életkoruk 20–25 évben saccolható meg. Persze ez nem aranyszabály. Attila mutatja is, hol foghíjas az ültetvény, a betegségek ellen nem könnyű védekezni. A legmegátalkodottabb közülük a monília nevű gombás betegség, amely nemcsak virágzáskor támad, de a leveleket is megfertőzi, még a gyümölcsben is kárt tesz. Sokáig nem értette, miért nem tud ellenük hatékonyan fellépni. Nyugati technológiát alkalmazva, a lemetszett ágakat beledarálta a talajba, ahogyan a fejlett országokban szokás. A lemetszett, beteg ágak a talajba magukkal vitték a fertőzéseket, ahol a gombák nyugodtan szaporodtak. Nyugati államokban annyi vegyszert kiszórnak a gyümölcsösökben, hogy simán alkalmazható ez a módszer, de a Kécz család igyekszik a minimális mennyiségű permetezést végezni. Azóta metszés után rakásba hordják a levágott részeket, majd elégetik.

Duzzadtak a rügyek, sietni kell a metszéssel
Terepszemlét tartunk. Az ágakon már megduzzadtak a rügyek, kezdeni kell a metszést. Félelemmel teszik, hisz egy nem várt fagy elviheti a termést. A területet másfél hektár kajszival ültették be, kéthektárnyi az őszibarackos terület, míg a fennmaradó részen cseresznye, szőlő, alma található.
Bár használnak vegyszereket, intenzív termelésnek mégsem nevezhető, amit végeznek. Példaként említi a gazda, hogy míg esetükben tíz tonna a maximálisan elérhető hektáronkénti terméshozam, addig a nyugati országokban az agyontápozott gyümölcsösökben akár negyven tonna termésátlag is elérhető.

Az egyik szegletben nyárfacsemeték várnak kiültetésre, van egy jókora lápos parcellájuk, azt szándékoznak beültetni vele. Innen már csak egy lépés, hogy megtudjam, a gyümölcsös mellett szabadföldi gabonatermesztéssel is foglalkoznak, bő nyolcvan hektáron, aminek egy részét bérlik. A gabonatermesztés azért jó dolog, mert minden évben hoz némi jövedelmet, ha más nem, de legalább a területalapú támogatás megmarad. Viszont a gyümölcsös nagy befektetést igényel, és hosszú évekbe telik, míg hasznot hoz.

Már indulóban vagyok, amikor csak kikívánkozik belőlem, hogy elmondjam, mennyi vesződésem van a kajszikkal. Nincs is jobb a kajszilekvárnál, állítja a feleségem, de évek óta nem sikerül hosszú távon „meghonosítanom” ezt az ízletes gyümölcsöt termő fafajtát. Pedig a kertem is dombos. A csemetéket honnan vásárolta? – hangzik el a diagnózis megállapítására szolgáló kérdés. Hát nagyváradi szupermarketekből, válaszolom gyanútlanul. Ez a baj, hisz a vidékünkön tájidegen, betegségekre fogékony, többnyire olasz eredetű oltványokról van szó. Nem beszélve, hogy tárolásuk sem megfelelő, mire a kertekbe kerülnek, jobbára kiszáradnak, így csekély a megragadási esélyük. Vannak fiatal oltványaim, jövőre kiültethetőek lesznek, majd abból adok én önnek – ígéri meg búcsúzóul Kécz Attila. Szaván fogom, hátha a feleségem is békén hagy, ha kajszilekvár kerül a palacsintába.