Rákóczi Gergő érmelléki fogathajtóbajnok megvalósította gyerekkori álmát. A 25 éves érköbölkúti Rákóczi Gergő fogathajtóbajnok egyidős az idén negyedszázados romániai fogathajtással. A szinte egy évtizede versenyző sportoló a Droserag Sportklub színeiben számos hazai és nemzetközi vetélkedő eredményes résztvevője.

– Hogyan döntötte el, hogy lovakkal szeretne foglalkozni?
– Gyerekkoromban lovak közelségében nőttem föl, hiszen édesapámnak otthon mindig is voltak tetszetős lovai, amit egyaránt használtunk munkára és sportolásra is. Nálunk a ló mindig is családtagnak számított és úgy gondolom, hogy a lovak szeretetét már a génjeimben hordoztam. Ha visszagondolok, nem is tudom, hogy lóra ültettek föl vagy járni tudtam előbb. Emlékszek arra, hogy reggel iskola előtt a lovakhoz mentem, délután iskola után ismét hozzájuk tértem be először, így nőttünk fel együtt a csikóinkkal. Gyerekkként, ha valami örömöm vagy bánatom volt, azt a lovainkkal osztottam meg. Nem lehetett nem szeretni őket, hisz bizalmasaim voltak, úgy érzem, hogy ismertem a gondolatvilágukat. Aki nem falun nőtt fel, az szegényebb azzal az élménnyel, amit a lovak és a természet közelsége hordoz magában. Édesapámmal és bátyámmal sokat lovagoltunk az erdőben, a legelőkön. Évente többször megtettük szekérrel az Érköbölkút–Telegd közötti utat, ahol birtokaink voltak.
– Nem véletlen tehát, hogy felsőfokú tanulmányai is ilyen irányba mutattak…
– Az egyetem kiválasztása is lovakhoz kötődött, hiszen Kolozsvár mellett volt a zsuki ménes, Nagyváradon akkor még létezett a határőrség lovassport-egyesülete. Mindkét helyen szívesen láttak volna. A sors kegyes volt hozzám, hiszen Nagykárolyban indult a Nagyváradi Egyetem kihelyezett szakja, egyik családi barátunknak pedig itt van a lovasfarmja. Ő felajánlotta a lehetőséget, hogy ha ott végzem az egyetemet, akkor rendelkezésemre bocsátja a lovait. 2003-tól vagyok itt, az egyetem elvégzése után itt dolgozom. Idén végzem el a mesteri fokozatot is. Tanulmányaimat a ló szeretete határozta meg.
– A lovak iránti szeretet vezetett el aztán a lovassporthoz.
– Igen. Sportolni is elsősorban azért kezdtem el, mert a lovat szeretem. Sokan sikeresek akarnak lenni ebben a sportban a lovak szeretete nélkül, és úgy gondolják, hogy ez így jó lesz, ha eredményeket érnek el. Én viszont úgy gondolom, hogy a ló nem egy gép, amit beteszünk a garázsba, ha épp nincs rá szükségünk. A lovakat állandóan ápolni, gondozni kell, mert a ló ebben a sportban is csapattárs, soha nem eszköz egy érem vagy eredmény megszerzésére. Nekem a ló társ, élőlény. Úgy vigyázok rá, mintha a saját gyerekem lenne.
– Kik nyújtottak szakmai segítséget a sportágban való elinduláshoz?
– Tízéves koromtól minden nyaramat Magyarországon, Bárdos György többszörös fogathajtó-világbajnok hajtóiskolájában töltöttem. Ő egy ingyenes hajtóiskolát működtetett, a tanulók a munkájukkal fizettek. Bárdos igazi lovas, szűkszavú, szigorú, nagy tudású ember, akitől szinte mindent megtanultam, amit lóról születéstől haláláig tudni kell. Kiképzésben szinte egyedülálló technikája van még most is, sokáig volt edzőm, és szinte mindent neki köszönhetek, amit az idomításról tudok. Jelenleg is van edzőm Magyarországon, ő is világbajnok volt, Dobrovitz József.

 

verseny közben

– Mikor kezdett el versenyezni?
– 14 éves koromban kaptam az első lovakat, három sárga fogarasi lipicait, akkor a bátyámmal versenyeztünk, aki időközben Marosvásárhelyre költözött, így kimaradt a csapatból. 2003-tól a Droserag Sportklub színeiben versenyzek.
– A Droserag Sportklub, jelenlegi egyesülete milyen szerepet játszott sportpályafutásában?
– Mindig is Droserag Sportklub színeiben versenyeztem, ezért Érköbölkúton van bejegyezve, de a komoly bázis Nagykároly mellett van. A sportklub elnöke Jakab Imre vállalkozó, ő a legfontosabb támogatóm, édesapám a klub alelnöke. Úgy érzem, hogy jól együtt dolgoztunk a támogatómmal és az eredmények is ezt mutatják. Nem tagadom, hogy voltak ajánlatok, belföldiek és külföldiek is, de én hűséges típus vagyok, úgy gondolom, hogy itt a helyem. Az első igazi sikereim is ehhez a klubhoz kötnek.
– Hogyan történik a versenyekre való felkészülés?
– Maga a felkészülési időszak igazán fontos, mert ha bizonyos dolgokat begyakoroltunk és azok működnek, akkor a versenyzés sokkal könnyebb, mintha az ember felkészületlenül odamenne. Akkor tudok nyugodtan elmenni egy versenyre, ha kellőképpen fel tudtam készülni, több hónapon keresztül. Ha így sikerül a felkészülés, és ha nincs valamilyen egészségügyi probléma, teljesen fesztelenül el tudok menni, és oda tudok állni, azt tudom mondani, hogy akkor lesz, ami lesz, én idáig elkövettem mindent a siker érdekében. Persze versenyen is megteszek mindent. Azt sem mondom, hogy nem szoktam izgulni. Aki nem izgul, azt szerintem nem érdekli a verseny, még olyan embert nem láttam, aki nem izgult volna egy kicsit. De igyekszem úrrá lenni magamon, mert nem szabad, hogy az én esetleges stresszes állapotom a lovakra is áttevődjön, átragadjon. A lovak is hibázhatnak, az is ugyanolyan hiba, mintha mi, emberek hibáznánk. Nagyon jó dolognak tartom, hogy teljes szabadságot kaptam a lovak tenyésztésében, kiválasztásában és kiképzésében. Tenyészteni is nehéz, de választani talán még nehezebb, hiszen nagyon kevés ló alkalmas az élsportra. A lovaknak legalább 2–3 év kiképzésre van szükségük, az igazság az, hogy 2007-ig nekem sem volt kellő versenytapasztalatom és a lovaim is tapasztalatlanok voltak. Így a sikersorozat csak 2007-től kezdődött, amikor négyéves közös munka után már lovaim és én tudjuk, hogy mit kell tenni.
– Melyek azok az eredményei, amelyek az Ön számára a legkedvesebbek?
– Amire a legbüszkébb vagyok, az a 2007, 2008, 2009-es évek, ebben a három évben egymás után sikerült megnyernem az országos bajnokságot egyéniben. Utána megkaptam a sport nagymestere címet, ez egy olyan elismerő cím, amit a világon nagyon kevés embernek sikerült megszereznie. Romániában például négy ilyen versenyző van, amiből ketten már nem aktív versenyzők. 2010-ben megkaptam a legstílusosabb és legkulturáltabb versenyzőnek járó díjat, hiszen a 2009-es kecskeméti világbajnokságon (ahol az akadályhajtás versenyszámban 7., összetettben 15. helyen végeztem) Diana Brown, a versenybíróság elnöke külön kiemelte az európai fogathajtók közül a stílusomat. Amit még ennél is többre értékelek, hogy a svájci Európa-bajnokságon 2008-ban csapatban harmadik helyen végeztünk. A kecskeméti vb után egyébként nagyon sok elismerést kaptam és a Jockey Club is kitüntetett.
– Milyen szinten működik Romániában a fogathajtás?
– Idén 25 éves a romániai fogathajtás. Ez rövid időnek számít, de maga a fogathajtás is viszonylag fiatal sport. De a lovas sportok közül pillanatnyilag ez a legszervezettebb és legeredményesebb is Romániában. E sportág csak Erdélyben működik, az egykori Osztrák–
Magyar Monarchia határáig van hagyománya Európában. Talán meggyőző adat, hogy amíg Németországban több mint 6000 leigazolt versenyző van, Magyarországon és Hollandiában is több százra tehető a számuk, addig a romániai leigazolt versenyzők száma nem haladja meg a húszat.
– Nyugatabbra hogy áll ez a sportág?
– Teljesen másképp van egy verseny megszervezve, hiszen minden 50 km-es körzetben működik egy lovarda, ahova járhatnak lovagolni, fogatot hajtani azok, akik ezt a sportágakat valamilyen szinten űzik. Sokkal népszerűbb ez a sportág, nézettebbek, támogatottabbak és színvonalasabbak a versenyek, mivel ezek az országok gazdaságilag fejlettebbek, és sokkal többet áldoznak a lovas sportokra. Ezért is emlegették a svájciak szinte csodának, hogy a 2008-as Európa-bajnokságon bronzérmes lett a román csapat, amelyiknek én is tagja voltam. Romániai fogathajtók ilyen eredményt még nem értek el.
– Honnan ez a hatalmas különbség? Nem érett még meg a romániai társadalom ennek a sportágnak az értékelésére?
– A lovas sportok mögé egy erős gazdaságnak kell felsorakoznia, hiszen a fogathajtósport a Forma–1 után a legköltségesebb sportág. Mert aki például focizni akar, az lemegy a rétre, van egy labdája, akkor gyakorolgathat. De ebben a sportban ennél jóval több kell. Véleményem szerint a foghajtásban az lenne az ideális, hogy egy tehetséges fiatal találkozzon olyan támogatóval, aki szintén szereti a lovat. Nagyon sok dolognak kell összejönnie ahhoz, hogy igazán jó csapatok szülessenek. Az nem elég, hogy én ezt szeretem is csinálni és tehetségeim is van, ha ehhez nincs elég pénzem, akkor nem fogom tudni megvalósítani az elképzelésemet.
– Milyen érzés romániai magyarként nemzetközi versenyeken részt venni?
– Talán érdekes megemlíteni, hogy a román fogathajtó-válogatott tagjai mind magyarok. Jól érzem magam itt, soha nem akarnék innen elmenni, én itt Érköbölkútnak és Erdélynek versenyzek, és ha a győzelem román zászlóval jár, akkor azzal jár, ez van, mert mi itt születtünk. A külföldi versenyeken Pál Attila, Bajkó Tibor, Bodó Zoltán, Imre Zoltán és még néhány magyar név ismerősen hangzik. Az utóbbi évek romániai fogathajtásáról bizonyára jó véleménnyel vannak, mert eredményekben, viselkedésben és sportszerűségben is helytálltunk, és ez ebben a sportágban is rengeteget számít. Amikor elmegyek egy svájci, holland, francia vagy olasz versenyre, akkor barátként üdvözölnek, sokszor kikérik a véleményem bizonyos dolgokban. Örülök annak, hogy ott is megbecsülik a tudásomat.
– A fogathajtás hobbi, hivatás vagy munka?
– Hobbi is, hivatás is, mindhárom. Azt szoktam mondani erre, hogy ez a munkánál játékosabb, a játéknál meg munkaigényesebb. Nekem azért nem tűnik munkának, mert ha reggeltől késő estig ezt csinálom, én akkor is kellemesen fáradok el, nagyon szeretem ezt.
– 2011-ben Romániában meg lehet-e ebből élni?
– Igen, ha az ember jól csinálja, úgy gondolom, hogy meg lehet.
– Mit gondol, mit tehetne a romániai fogathajtás jövőjéért?
– Hogy ugyanezzel a lendülettel, ambícióval dolgozok tovább, és próbálom folytatni ugyanazt, amit elkezdtem 10 évvel ezelőtt.
– Hogyan vélekedik a utánpótlásról?
– A lovakra és a versenyzőkre gondolva egyaránt van utánpótlás. Például én is az vagyok, ebben a sportágban ugyanis még nagyon fiatalnak számítok. A román válogatott teljesen olyan generáció, amely az én korosztályom. Hogy mi lesz tíz év múlva, azt nem tudom, de van érdeklődés, vannak olyan gyerekek, akik nálam is fiatalabbak és szeretnének ezzel foglalkozni, dolgoznak és komolyan is gondolják. Sajnos elég kevesen vannak, mert lemondással jár és ha ezt valaki nem szereti tiszta szívből, akkor előbb-utóbb abbahagyja, mert ahhoz, hogy eredmény szülessen, rengeteget kell dolgozni, mert ez egy életforma is.
– Hány évig lehet a fogathajtást versenyszinten űzni?
– Van olyan sportoló, aki 65 évesen versenyzik. Ugye ekkor már nem teljesíthet úgy, mint például egy 25 vagy 30 éves, de ahogy elképzelem a jövőmet, remélem, hogy ötvenévesen is versenyezni fogok.
– Mennyi és milyen lemondással jár ez a sport?
– Nagyon sok lemondással jár, mint minden élsport. Bár a versenypályán töltött idő versenyszámtól függően 3 perctől 45 percig tart, e mögött évek munkája húzódik meg. Itt nincs ünnepnap, szombat, vasárnap, ha az ember a csúcson akar maradni, akkor nagyon sokat kell dolgozni. A versenyek is mindig hétvégén vannak.
– A magánéletére milyen befolyással van?
– Úgy érzem, hogy ezt sikerült megoldanom. A barátnőm tudja, hogy én mivel foglalkozom, megbeszéltük, most már ő is lovagol és megszerette a lovakat. Ehhez az életformához olyan társ kell, aki eltudja fogadni, viselni, hogy sokat kell a lovak közelében tartózkodni. Nekem ez sikerült. Tudom, nem egy könnyű életforma, időbeosztás kérdése is, de az edzésprogramomat én építem fel magamnak, így egy bizonyos szinten rugalmas vagyok.
– Nem jelent gondot, hogy sokat van távol a családjától?
– Nem. Közel vagyok hozzájuk, 50 km-re, mert hát ettől csak távolabb lehetnék, ha ugyanezt szeretném csinálni. Hétvégenként, amikor nincs verseny, vagy nincs olyan program, ami miatt nem tudok elszabadulni, mindig hazajövök vagy a családom látogat meg. A versenyekre rendszeresen elkísér a családom.
– Miképpen tervezi a közeljövőt?
– Ebben az évben a franciaországi világbajnokságra készülök, a román bajnokság és a bajnoki cím megtartása is cél. Tavaly nem sikerült megnyernem, hiszen nem vettem részt az országos bajnokság minden fordulóján. Akkor Németország legrangosabb versenyén mértem össze tudásomat az európai fogathajtás elitjével, úgy gondoltam, hogy azon a versenyen a részvétel sokkal fontosabb, mint itthon egy esetleges bajnoki érem megszerzése. Az idő azt igazolta, hogy jól döntöttem. Persze, ha nem esik két verseny ugyanabba az időpontba, akkor itthon is versenyzek.
– Hogyan értékeli sportpályafutása alakulását?
– Első edzőm, Bárdos György mondása jut eszembe, aki azt mondta, hogy a sikert legalább olyan nehéz elviselni, mint a kudarcot és hogy egyformán erősen kell tudni megállni a napfényben és a zivatarban is. Nekem gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy most versenyzek, mint egykor édesapám is versenyzett. Ez egy beteljesült álom, és ettől nagyon boldog vagyok. Egy idő után a sikerek, elért eredmények kárpótolnak mindent. Ezt nagyon szeretem csinálni, nekem ez az életem, nem is tudnám elképzelni lovak nélkül az életemet. Ha nem tudnék versenyezni, akkor is ott lennék a lovak között és lehet, hogy edzősködnék.

 

– Köszönöm szépen, hogy időt szakított rám és mesélt erről az érdekes és nem mindennapi sportágról.
kérdezett: Aszalós Tímea