A székelyhídi Czapp Árpád szőlőtermesztő szaktudása közismert az érmelléki borkedvelők körében

Napjainkban is sokan őrzik és viszik tovább a borászat ősi hagyományát Székelyhídon és környékén. Talán a legtöbbünknek, ha a székelyhídi borkultúra és borászat témája felmerül, azonnal Czapp Árpád neve ötlik az eszünkbe. A vele készült beszélgetés során többet tudtam meg a szőlőtermesztés mikéntjéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

– Családi hagyomány-e a borászattal való foglalkozás az önök családjában?
– Az anyai ágról számított nagyszüleim, dédszüleim jelentős szőlőbirtok tulajdonosai voltak. A kommunista rendszer előtt, anyai nagyapám szülei 3000 tőke szőlővel rendelkeztek a Cservölgyben, amit a kommunista rendszerben elvettek, és ez a terület jóval később, csak a rendszerváltás után kerül vissza a család birtokába. Addigra azonban igen csak tönkrement, a tövek kiöregedtek, így szinte teljesen elölről kellett kezdeni mindent.

– Emlékszik-e az első borélményére?
– Számomra a borral való találkozás nem nevezhető egy nagy találkozásnak, hisz én valamelyest ebbe nőttem bele. A családi szőlőbirtok hivatalos visszaadása előtt is foglalkozott nagyapám szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Nagyanyámmal a ház körül lévő kicsi szőlőterületet művelték meg. Talán az első borélményem, mint számos érmelléki gyereknek a szüretekhez köthetőek, amelyekből én is aktívan kivettem a részem: szüreteltem, tapostam a szőlőt, ittam a mustot.Úgy nőttem fel, hogy mindig volt bor a családi házban, ami nem volt eltiltva tőlem. Mikor nagyobbacska legénnyé cseperedtem, engem is megkínáltak egy-egy kisebb pohárkával. Talán ez a második borélménynek nevezhető.

A szüret örömteli pillanata

– Tanulta-e a szakmát vagy autodidakta módon sikerült elsajátítania tudását?
– Végzettségem szerint villanyszerelő vagyok, s majd csak a későbbiekben tértem át a mezőgazdasággal való foglalkozásra. Miután a családi szőlőbirtok visszakerült a kezünkbe és láttam, hogy a borászatra, borkultúrára igen nagy igény mutatkozik, erős vágy támadt bennem, hogy továbbvigyem ezt a családi és környékbeli hagyományt. A nagyapám pincéje elég nagynak és tágasnak bizonyult, megvoltak a hozzávaló kellékek, amelyek számát saját összegyűjtött pénzemen új edényekkel és hordókkal bővítettem, frissítettem, a nagyapám révén megvoltak a borászatban való jártasság alappillérei, megvolt a kellő lelkesedés, így belevágtam. Időközben több borászati és borkóstoló-tanfolyamot végeztem el, de semmiképp nem nevezhetem magam hivatásos borásznak, csak amolyan hobbiborásznak, ahogy igazából minden borász az Érmelléken.

– Hogyan kerül kapcsolatba a helyi borversennyel?
– Székelyhídon a rendszerváltás után 1994-ben, a környéken elsőként szerveztek borversenyt, amely így huszonnégy éves múltra tekint vissza. Én a kétezres évek elején jutottam el odáig, hogy olyan bort sikerült készítenem, amit el mertem vinni a helyi borversenyre, és ami által fiatal borász lévén fel is figyeltek rám. Ezután egyre jobb és jobb borokkal tudtam benevezni a helyi és környékbeli versenyekre és egyre ismertebbé vált a nevem borászkörökben. Olyannyira, hogy egy évben, mikor megbetegedett egy zsűritag a helyi borversenyen, felkértek, hogy üljek be helyette a bírálók asztalához. Valószínűleg meg lehettek elégedve a munkámmal, mert ezután folyamatosak lettek a helyi és környékbeli versenyekre való felkérések. Ekkor abbahagytam a versenyzést, és ezután már csak zsűritagként vettem részt a megmérettetéseken.

– Hogyan vált zsűritagból főszervezővé?
– 2014-ben elérkezik a helyi borverseny mélypontja, elkezd hanyatlani a színvonal, olybá tűnik elérkezett a vég. Ekkor a húszéves hagyományra való tisztelettel, hárman az addigi szervezők, versenyzők közül úgy éreztük, hogy tennünk kell valamit, nem hagyhatjuk elveszni a hagyományt, városunk eme büszkeségét. A három szervezőhöz három új, szakmailag és emberileg is kifogásolhatatlan tag csatlakozott, többek között egy hölgy is, és így hatan vittük tovább a főszervezéssel járó feladatokat. Időközben egyikünk kivált, de hála Istennek mindez baráti módon történt, és nagyon örülünk neki, hogy ő azóta is állandó résztvevőként, kiváló boraival emeli a rendezvény színvonalát.

– Nem volt-e nagy váltás résztvevőből, zsűritaggá, főszervezővé válni?
– Nem egyáltalán nem, habár ez esetemben azzal járt, hogy ezután már nem versenyeztettem többé a boraimat. Szerintem és szervezőtársaim szerint is, ez hozzátartozik egy borverseny etikájához. Nem lenne valahol igazságos, hogy a saját borainkat zsűrizzük és ítéljük meg, holott rengeteg olyan kisebb gazda, pályakezdő van, akinek egy ilyen verseny hatalmas elánt adhat ahhoz, hogy egyre jobb és jobb legyen. A vándordíjat, a Miska-kancsót megkapni nagy megtiszteltetés, tudom, hisz nálam is volt annak idején, és véleményünk szerint a legjobb helyen a kisembereknél, gazdáknál van, akik ezáltal ösztönözve érzik magukat a minőség folyamatos növelésére.

– Melyik elismerésre a legbüszkébb?
– Nem az oklevelekre, serlegekre voltam soha büszke, inkább a tettek emberének nevezném magam. Talán, ha mégis ki kellene emelnem egyet az elért sikerek közül, az egy diószegi verseny lenne, ahol a Bihar megye borásza címért vívott versenyben bekerültem az első három közé.

– Van-e kedvence az aktuális borai közül?
– Nekem a kezdetektől fogva kétféle borom van: királyleányka és ottonel muskotály. A kedvenc borfajtámról azonban csak általánosságban tudok beszélni: a legjobban a száraz fehér és érlelt vörösborokat szeretem.

– Borászkörökben van-e olyan ember, akire felnéz, akit példaképének tekint?
– Igen, van egy szentimrei borászbarátom, Nagy Sándor, akinek munkáját példaértékűnek tekintem. ő mintagazdaságot tart fent, a szőlészete és pincészete is kifogásolhatatlan. Az ő legnagyobb erénye a szerénysége és az, hogy mindent önerőből ért el. Helyette a borai beszélnek. Olyan kiváló minőségű nedűket termel évről-évre, hogy borai a környéken és messze földön hírét viszik.

– Két fia van, továbbviszi-e valamelyikük a szakmát, örökölték-e a borászat iránti érdeklődést?
– A nagyobbik fiam jelenleg a kolozsvári kertészmérnöki egyetemen tanul, most harmadéves. A jövő év folyamán borászatra szeretne továbbszakosodni. A kertészmérnöki kar mellett, időközben a jogi tanulmányokba is belekezdett, ahol valahogy megint csak megtalálta a szakma, hozzákezdett egy a borok eredetének jogát taglaló nagy dolgozat elkészítésébe, ami még az is lehet, hogy a diplomamunkája lesz a későbbiekben. ő nagyon ambiciózus, színes egyéniség, biztos vagyok benne, hogy bármerre is viszi, majd az útja el fogja érni a céljait. Akár vele is készíthetett volna egy interjút, sokkal érdekesebb ember, mint az apja. A kicsi jelenleg Lego tervezőmérnöknek készül, aztán majd kiderül, hogy mit hoz a jövő, mi válik majd belőlük.

A-gazda-nagyobbik-fia-szakmérnöknek-tanul-emellett-a-kétkezi-munkából-is-kiveszi-a-részét


– Milyen tanácsot tudna adni a fiatal pályakezdő borászoknak?
– Nagyon nehéz pályakezdőként borászattal foglalkozni, hisz ha megfigyeljük, mindenütt a második, harmadik generációs borászatok válnak sikeressé. Ugyanakkor, ha egy fiatal elvégez egy rangos borásziskolát, az sokszor megnyitja az utakat előtte, hisz Nyugaton egyre nagyobb kereslet mutatkozik a szakképzett borászokra. Ez hosszú és időigényes szakma, amelynek ugyanakkor megvannak a maga szépségei. Lassú türelemmunka, ami idővel hozza meg a várt eredményeket, de kellő ambícióval és kitartással semmi sem lehetetlen. Valahogy fel kell kapni ennek az ízét, hogy az ember szőlőt ültessen, megművelje és bort készítsen belőle, hogy egyre jobb és jobb borok kerüljenek ki a kezei közül. Az út rögös, de a fiatalok lendületével semmi sem lehetetlen, övék a jövő.

Minél-kevesebb-vegyszer-használata-a-cél

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Sok tervem van. Évről-évre mindig bővítem a területeket, megvásárolok kisebb földeket, hogy ne hagyjam őket az enyészet markában tönkremenni. A munkám nem egy sikersztori, de az ember mindig bizakodik, mert ha ugrásszerű sikerek nincsenek is, de azért szép lassan talán mégis felfelé ívelni látszik az érmelléki borászat jövője. Szeretnék egy új szőlőfajt ültetni és a család által nemrég vásárolt pincét restaurálni. Ezek a távlati tervek. A legnagyobb álmom azonban talán az, hogy hobbiborászatból vállalkozás szintre tudjam emelni a munkám és adjam majd át munkám gyümölcsét az utánam következő generációnak.

– Emberként, borászként van-e valamilyen mottó, alapelv, amit követ?
– Az én életfilozófiám mindig az egyenes út elve volt. Úgy gondolom az embernek meg kell tudnia megmaradni az egyenes úton. Mindig mindent őszintén, a legjobb tudásom szerint, tisztességesen és teljes odaadással igyekszem csinálni. A borászattal és bármi mással az életben csak szívvel-lélekkel érdemes foglalkozni, másképp az egész értelmét veszti.


Írta: Ványa Blanka