Sokszínű rendezvénnyel köszöntötték a Petőfi-líceum kilencedik osztályos diákjait

 

Mind a gólyák, mind pedig a szervezők nagy örömmel várták a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum Gólyabálját, amelyet az Ady Endre Művelődési Házban tartottak október 28-án, pénteken 18 órai kezdettel.

 

A szervező végzős diákok igyekeztek minél szórakoztatóbb és látványosabb próbákat kitalálni a gólyák számára. Már a gólyák kiválasztása is szórakoztató volt és idegtépő a kilencedikes diákok számára (nyolc pár gólyát választottak ki a szervezők), mivel ők nagyon izgultak, hogy idén ki lesz a gólya, és hogy milyen próbákban kell helytállniuk.

 

 

A gólyák kiválasztása után kezdetét vette a próbák kavalkádjának teljesítése. Mindhárom végzős osztály arra törekedett, hogy minél színesebb próbák kerüljenek a színpadra. Idén a szervezők nem kedveskedtek a gólyáknak műsorral, inkább több próbát találtak ki, amelylyel felkészíthetik a kilencedikes gólyákat a középiskola éveire.

A gólyák különböző próbákat kellett teljesíteniük, többek között táncolásban, levélírásban, mutogatásban, evésben, lufipukkasztásban, akadálypályán való átjutásban, puzzlejátékban, kvízkérdésekben mutathatták meg ügyességüket.

Amíg a gólyák épp valamely próbának a megoldásán fáradoztak, addig a tanárokat megénekeltették a szervezők.

 

 

Minden próba érdekesre és izgalmasra sikerült úgy a résztvevők, mint a közönség számára. Az akadálypályán való átjutás, a lufik bekötött szemmel való kipukkasztása, a zakuszkával és egyéb finomsággal készített torta elfogyasztása, a kvízkérdésekre való válaszolás, ahol minden válasz esetén a fiú egy tojást ütött a lány fejéhez, állatfajok mutogatása, amelyek egy-egy tanár személyét takarták, levélírás, amelynek címzettjei tanárok voltak, táncpróba, ahol a gólyák tánctehetségét figyelhettük meg és más próbák is mind azt bizonyították, hogy a gólyák megállják a helyüket az iskolában.

A program végén, amíg a zsűri meghozta döntését, a Tini Dance Center táncosai előadásában tekinthettünk meg egy lenyűgöző táncot.

 

 

A zsűriben idén Olimpia Gherman és Boros István aligazgatók, Sălăjean Réka tanárnő, Béres Csaba polgármester (aki egyben „tanár úr” is), valamint a tavalyi második helyezést elnyert gólyapár kapott helyet. A bírálók végül az első három helyezettnek négy párt választottak. Az est győztesei Koncz Kármen és párja, Vadkerti Nándor lettek, másodikok Borak Ioana és Szabó Radu, harmadik helyen pedig Béres Bernadett és Bányai Arnold, valamint Szalkai Evelin és Szökőcs Róbert végeztek.

A közel háromórás műsor után a IX. és XII. osztályos diákok és tanáraik a múzeumba mentek vacsorázni, majd ezt követően a strandnál hajnalig tartó diszkó várta a szórakozni vágyókat.

Reméljük, hogy mind a gólyáknak, mind a nézőknek tetszett a műsor, a próbák és a hangulat.

 

 

Fazekas Evelin