
A hegyközszentmiklósi Toldy általános iskolában a gyerekek sokkal jobban várták az Iskola másképp elnevezésű programot, mint mi, pedagógusok. Hiszem, hogy az április 7-én kezdődő eseménysorozaton mindenki talált magának megfelelő programot, amit elraktározhat és tovább fejleszthet.
Kedden a kézművességé volt a főszerep, a kisebbek tanítóikkal munkálkodtak, díszítették a tantermeiket, míg az V–VIII. osztályosok Mocsár Irén történelem szakos tanárnő vezetésével gyöngyfát készítettek és a fonaltechnikát tanulmányozták. Még mi osztályfőnökök is, szívesen kézimunkáztunk a gyerekekkel a felügyelet mellett. Aki viszont a sportot választotta, főleg a fiúk, azok asztalitenisszel ütötték el az időt.
Szerdán a vállalkozó kedvű diákjaink is megcsillanthatták zenei tudásukat ugyanis iskolánkba érkezett mindenki „Ferrója”, Egyed Ferenc Elemér hangszerkészítő és hangszóró-tekercselő. Ferró különleges hangszereket hozott és mutatott be a gyerekeknek: dorombot, dobokat, kahont, szürkemarhaszarvból készült kürtöt, citerát és tutorát készített a gyerekek segítségével. Beszélt a hangszerek eredetéről, felhasználásukról. Előadása végén közös zenélésre hívta a gyerekeket, közös koncertre.
Később Szatmárnémetiből kutyaidomárok érkeztek az Alfa
K-9 kutyaiskolából. Arról beszéltek miért fontos a kutyák tanítása, hogyan kell gondozni és hogyan kell elkezdeni a kutyáink idomítását. A kutyaidomárok név szerint a betanított kutyáikkal: Papp Simon Tamás (kutyája neve Csimpi), Nagy Lehel (Mindi), Szabó Zoltán (Pongó). A gyerekek láthattak labradort, belga juhászt, dobermannt és szálkás szőrű tacskót. A napot jó hangulatban közös szalonnasütéssel zártuk.
Csütörtökön zenei vetélkedő, matematikai feladványok tanulmányozása mellett kézműves-tevékenység és asztalitenisz zajlott, unózást tanultak a VII. osztályosok osztályfőnökükkel, emellett filmet néztek. A délután folyamán a felnőttek asztalitenisz-bajnokságát rendezték meg a helyi és székelyhídi tanerők között.
A programok mindannyiunk számára élmény volt és tanultunk belőle. Minden foglalkozás, ami kötetlenül zajlik, közösséget formál, és építő jelleggel bír gyermekeink számára.
Béres Angéla
Vélemény, hozzászólás?