Budapestre utazott egy teljes buszt megtöltő székelyhídi, nagykágyai és érmihályfalvi diákcsapat és kísérőtanáraik az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgő Gloria Victis elnevezésű program keretében. A Rákóczi Szövetség hagyományos rendezvényére a magyar fővárosba meghívott 3000 diák közül az idén 250 Bihar megyéből érkezett.

Diákjaink a földrajzi elhelyezkedés miatt, a megye többi részéből induló társaikkal ellentétben más útvonalon haladtak a sétahajós budapesti találkozópont felé, megismerkedve az útelzárások és a debreceni csúcsforgalom világával. Habár az ismert sláger szerint „a vonat nem vár”, kiderült, hogy a szervezők jóindulatának köszönhetően a hajó igen, így a kis csúszás ellenére fiataljaink nem maradtak le a budapesti sétahajókázásról.

Az október 22-i, kedd délutáni 1956-os emlékünnepség a műszaki egyetem aulájában zajlott, a diákok ezt az intézmény előtt kivetítőkön követhették nyomon. Ezt követte a grandiózus fáklyás felvonulás a Bem térig, majd az itteni koszorúzás után a szervezők meghívottai buszokkal a MOM sportközpontba utaztak. Itt tartották a Rákóczis Légy-Ott középiskolás találkozót, amely fiataljainknak már nem volt ismeretlen, hiszen sokan közülük egy korábbi nagyváradi hasonló eseményen is részt vettek. A program a Bagossy Brothers Company együttes jó hangulatú koncertjével ért véget. Az igen hosszúra sikerült nap végén kiderült, milyen nehéz logisztikai feladat ilyen sok ember elszállásolása, de minden jó, ha jó a vége alapon igen korán, éjjel fél kettőre 🙂 mindenki elfoglalta a szobáját.

Október 23-án a diákok a műszaki egyetemen A néma forradalom című filmet tekinthették meg, amelyet kötetlen beszélgetés követett az alkotás készítőivel. A német film Kelet- és részben Nyugat-Németországban zajlik az 1956-os magyar forradalom idején. Lehetőséget biztosít arra, hogy a néző egy végzős német középiskolai osztály szemszögéből élhesse át az eseményeket és az akkori kor elnyomó viszonyait.

A diákok nevében is köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a vendéglátást, a programokat és az élményeket, amelyekkel gazdagodtunk.


Írta: Cservid Levente