Hetven diák kapcsolódott be a család, a gyermekvállalás és a nemzettudat vetélkedőjébe

Székelyhíd idén csatlakozott először az Adj, király, katonát-vetélkedősorozathoz, amelyet a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervez Erdély-szerte már 2007 óta minden évben. A vetélkedő erdélyi szinten nagy sikernek örvendett az évek során úgy a pedagógusok, mint a gyerekek körében. A verseny népszerűsége évről évre nő, ez kitűnik a résztvevők létszámából is, ami ebben az évben már az ezret is megközelítette.
A vetélkedő célja a fiatalok körében a család szerepének és a gyermekvállalás felelősségének hangsúlyozása, valamint egy egészséges nemzettudat kialakítása. A szervezők a versenyre a IV–VIII. osztályos tanulók jelentkezését várták. A székelyhídi diákok körében közkedvelt volt ez a program: több mint hetven diák jelentkezett a vetélkedőre. A bejelentkezéseket követően minden gyerek kapott egy füzetet (ingyen), amiben különféle irodalmi művek: mesék, versek, verses mesék szerepeltek, ebből kellett a résztvevőknek készülni a megmérettetésre. A helyi elődöntőt február 26-án szervezték meg a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban. Első lépésben a csapatok véletlenszerű megalakítására került sor, ezt követően a csapatok nevet választottak, címeres csapatzászlót készítettek és csapathimnuszt „komponáltak”. A villámkérdések, a legyen ön is nagycsaládos, legények futása, tojásfogás, tudásfelmérő próbatételek segítségével mérhették össze tudásukat a csapatok. A vetélkedőn az első díjat a Három pillangó (Murgui Orsolya, Gábor Ivett Edina, Kulcsár Alex) csapat nyerte, a másodikok lettek a Piros Pillangók (Cseke Renáta, Molnár Adrienn, Moldován Anett), a harmadik helyen pedig a 20-at egy csapásra (Horváth Roland, Balogh Kata Boglárka, Püsök Ervin) csapat végzett. Minden résztvevő emléklapot és érmet vehetett át.
Ér hangja