Elemisekhez és pályakezdő középiskolásokhoz is szól az Ér Hangja Egyesület programszervezője

Februárban és márciusban is szorgosan tevékenykedett a székelyhídi, illetve a nagykágyai iskolák osztályaiban az Ér Hangja Egyesület programszervező önkéntese.

Az egyik tevékenység a diákok auditív, vizuális és képi memóriáját mérte fel, mely által kiderült, ki milyen módon tudja leghamarabb vagy leghatékonyabban megjegyezni az új ismereteket. A tesztet mindenki külön végezte az önkéntes utasításai szerint, míg az osztály többi része fejlesztőgyakorlatokat oldott. Az auditív memória felméréséhez tizenkét szót hallás után, a vizuális memóriánál tizenkét szót leírva, míg a képi memóriánál tizenkét ábrát kellett megfigyelniük a hetedik osztályos tanulóknak. Fél-fél perc elteltével visszamondták azokat, amiket észben tudtak tartani. Ezáltal kiderült, hogy a diákok nagy részének a képi memóriája a legerősebb, melyet többnyire a vizuális, majd az auditív memória követ. Tehát színes ábrák, rajzok segítségével gyorsabban megy a tanulás számukra.

A székelyhídi iskola elemista osztályaiból két csapat indult a Kurutty nevű általános műveltségi versenyen, a Gézengúzok és a Sürgő-forgók. A körzeti szakaszt jelentő megmérettetésre többek között egy angol nyelvű jelenettel is kellett készüljenek. Ennek a kicsi szerepnek az összeállításában, színpadra tételében volt nagy segítség az önkéntes munkája. A gyerekek a Csupaszem, a világjáró, illetve a Búbos és Kendermagos című meséket adták elő. A felkészítés során az angol nyelvű szöveg kiejtésén, a szerepjátékon és a díszlet megteremtésén volt a hangsúly. Mindennek meg is lett az eredménye, hiszen ők kapták a legnagyobb pontokat a versenyen az angol nyelvű jelenet előadására, de természetesen a többi feladatban is ügyesen teljesítettek és így továbbjutottak a megyei fordulóra.

Az önkéntes a két említett foglalkozás mellett egy Mi a pálya? című, saját tévéműsornak is nekifogott. Ennek az alapja a pályaorientációs tanácsadás, hiszen fontosnak tartja, hogy a végzős diákokat valamilyen módon bátorítsa és segítse a közeledő döntéshozásban. Minden újabb sorozatrészben olyan témákat járnak körül a beszélgetőpartnerekkel, amelyek mérvadóak lehetnek a továbbtanulás megtervezésében. A cél az, hogy a buktatók és ezek megoldása eljusson az érettségi előtt állókhoz, akiknek tudniuk kell, nincsenek egyedül ebben a helyzetben, mert vannak szakemberek és magánemberek, akik tudnak tanácsot adni, akár a saját akadálymezőjük felvázolása által is. A beszélgetéseket bárki megtalálhatja az Ér Hangja Médiacsoport Facebook-oldalon.


Írta: Vigh Viktória