^ Vissza Fel
Móka címke bejegyzései:

Színpadra vitt könyvbemutató

Kultúra  ,   2022. február 23. szerda 

Rendhagyó könyvbemutatón ismertette a Thália ministránsai című könyvet maga a szerző, Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport rendezője február 22-én a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban. Magyarázatában a könyv a fent említett színjátszó kör megalakulása óta megélt húsz évből merített történetek megelevenítése. A Móka tagjai nem tartják magukat Thália papjainak, hiszen nem hivatásos színészek, viszont mint ministránsok néha túltesznek azokon.

Hogy miért volt rendhagyó a bemutató? Ennek két oka is van, mégpedig a tér és a mód. A társulat tagjai közül néhányan színpadra léptek, éppen arra, ahol most a közönség is helyet foglalt. Darabont Alíz zongorán és Terjei Lóránt tangóharmónikán kísérte a Keresztesi Judit és Varga István előadta dalbetéteket, amelyek színesítették Szabó Jánosnak a színjátszó csoport múltjából merített történeteit.

A könyvbemutatón megjelent közönség tényleg színházban érezhette magát egy interaktív darabba csöppenve, hiszen volt közöttük, akit Boros Emőke Blanka még meg is táncoltatott.

„Mókáztak” a szentmiklósiak

Kultúra  , ,   2012. március 19. hétfő 

Az érmihályfalvi színjátszócsoport kabaréözöne

 

„A színház játék. A játékhoz sok munka kell, de ha ez a munka a játék örömét adja, nem is érezzük többé munkának.” (Peter Brook)
Tanulj tinó! címû darabjával szerepelt Hegyközszentmiklóson az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport.