^ Vissza Fel
Caritas Catolica címke bejegyzései:

20 éves a Caritas Catolica

Mozaik  , ,   2010. március 21. vasárnap 
 354

Központot adott át Székelyhídon a Caritas Catolica Bihar megyei szervezete március 20-án, szombaton délután. Az avatón a szervezet egyben fennállásának huszadik évfordulóját is ünnepelte.A  jubileum alkalmából üdvözlő beszédet mondott ft. Rajna József főesperes-kanonok, a Caritas Catolica nagyváradi kirendeltségének igazgatója. Ezt követően Csuka József székelyhídi alpolgármester elmondta, mennyire fontos egy közösség életében egy ilyen jellegű intézmény létrehozása. A városvezető kifejezte: reméli, hogy a Caritas Catolica és az önkormányzat közötti együttműködés a jövőben is ugyanolyan sikeres lesz, mint most.

Márciusban nyílik a házigondozó-központ irodája

Közélet  ,   2010. január 29. péntek 
 360

A Caritas Catolica sokoldalú szolgáltatásokat fog végezni a betegek otthonában

 

 

Házigondozás ügyében tartottak megbeszélést a nagyváradi Caritas Catolicától érkezett küldöttséggel Január 27-én a polgármesteri hivatal képviselői. Béres Csaba polgármester, Rajna József igazgató, Tóth Andrea, a házigondozó program felelőse, a négy hollandiai támogató, Menyhárt Éva asszisztensnő meglátogatták a székelyhídi házigondozó-központ irodáját és márciusra tervezett hivatalos megnyitásáról döntöttek. A Caritas Catolica segélyszervezet keretén belül 1997 óta működik házigondozás, jelenleg a következő városokban van házigondozó központ: Nagyvárad, Szalonta, Fugyivásárhely, Mihályfalva, Élesd, Margitta.

Beteggondozás, most már helyben

Kanapé  ,   2010. január 28. csütörtök 
 398

 

Januártól Székelyhídon is működik a szolgáltatás
Menyhárt Évát kérdeztük, aki jelenleg ezt a munkát végzi Székelyhídon. Éva néni érettségi után kétéves egészségügyi képzésen vett részt, 25 éves szakmai tapasztalat áll mögötte.
Hogyan értesült a házibeteg-gondozás lehetőségéről? 2009 novemberében a polgármester úr megkeresett abból a célból, hogy szeretne Székelyhídon is beindítani ilyen jellegű szolgáltatást a Caritas Catolicával közösen. Margittán 12 éve, Nagyváradon 15 éve működik ilyen szolgáltatás.