Búzaszentelő ünnepséget tartottak Székelyhídon augusztus 23-án A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű program részeként, mely a magyar nemzet összetartozását jelképezi. A magyarok kenyere program felajánlott búzájából liszt, abból pedig kenyér lesz, amit a szervezők a Bihar megyei rászorulókhoz fognak eljuttatni. A Bihar megyei gazdák adományaiból érkező gabona összeöntő és -szentelő ünnepségének helyszínét Nagy Attila helyi mezőgazdász, vállalkozó biztosította. Az összeöntési ünnepséget a megye gazdái, valamint egyházi és politikai vezetők, illetve a Partiumi Falugazdász Hálózat tagjainak jelenlétében tartották.

Az eseményen felszólalt a házigazda Nagy Attila, Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetői (Cseke Attila elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök), valamint Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat vezetője. Az ünnepi beszédek mellett helyi és környékbeli kulturális csoportok előadásai tették még ünnepibbé a találkozó hangulatát. A csokalyi Fényes Néptánccsoport, az érköbölkúti Csorgó Néptáncegyüttes, illetve a székelyhídi Zajgó Néptáncegyüttes és Búzavirág Népdalkör alkalomhoz illő néptánc- és népdalelőadásokkal készült. A gabonát a régió polgármesterei, gazdák, vállalkozók és helyiek öntötték össze. Az összeöntött búzát és a megsütött kenyereket Rákosi Jenő református lelkipásztor és Kuglis Gábor római katolikus plébános szentelte meg. Az ünnepség végén a szervezők oklevelet adtak át a jelenlévő gazdáknak.


Írta: Ér hangja