Az érmelléki háztáji sertéstartás múltja, jelene és jövője

Számos ok miatt visszaszorult az egykor általános sertéstartás egy emberöltő alatt. Az EU-előírások betartása elnehezítette, a 2017-es sertéspestis pusztítása pedig padlóra küldte az ágazatot Érmelléken is. A bizonytalanság ellenére Érköbölkúton megcsillant a jövő reménye!

A ’90-es években Románia sertésállománya igencsak gazdag volt. A falvakon, községekben élő emberek többsége otthon tartott sertést.  Nem volt ritka az olyan falusi gazdaság sem, ahol a sertések száma, malacokkal, kocákkal, hízókkal meghaladta a száz darabot is.  Szegény volt az a ház, ahol nem volt legalább két-négy koca. Mivel mindenki rendelkezett saját szántófölddel, amit legtöbbször maga művelt vagy saját részre műveltetett, ezért kialakult a takarmány is a jószágok számára. Ekkor sok munkálatot végeztek jószágokkal, kézi erővel is. Az állami sertésneveldékben is rengeteg jószágot hizlaltak. Ennek egy részét saját feldolgozásra tenyésztették, más részét pedig exportra.

Nagyobb községekben és vidéki városokban hetente vagy időszakosan  termény- és jószágvásárok is működtek anno. Itt az emberek értékesíthették a malacokat, hízókat  és egyéb állatokat. Az ebből származó jövedelem a falusi gazdálkodó ember bevételének fontos részét képezte. Novemberben és decemberben felvásárlók sora járta a falvakat állatszállító kocsikkal, akik nagyon sok gazdától megvették a vágni való disznót. Ilyenkor mindenki nagyon várta a „szedőket” és bízott benne, hogy jó árat sikerül velük kialkudni. Az ünnepekre mindenkinek jól jött egy kis pluszjövedelem. Persze arra mindenki gondolt, hogy saját részre a legszebb jószágokat hagyja meg. A felelős gazda ilyenkor a jövő évre is tervezett és hagyott malacot, amit jövő télre felhizlalt. Ezeket a malacokat az ember tavasszal aztán kicsapta a csürhére, ami ekkor még minden faluban létezett. A csürhén, a jó legelőn még a gyengébb malacok is kifejlődtek.

Az EU-csatlakozás árnyoldala

Aztán 2007-ben Románia belépett az Európai Unióba és az uniós követelményeknek megfelelően első lépésben beszüntették a csürhét. Ekkor a falusi ember értetlenül állt a tiltás előtt, hiszen nem tudta elképzelni a sertéstartást csürhe nélkül. De jött az unió, a követelményeknek eleget kellett tenni. Aztán a falusi ember alkalmazkodott, megoldotta a sertésnevelést csürhe és legelő nélkül is. A rendszerváltás, majd az uniós tagság magával hozta az állami gazdaságok, állatneveldék, komplexek privatizálását is, amik javarészt bezártak vagy idővel megszűntek. A jószágvásárok még működhettek, így a falusi ember továbbra is a háztáji jószágtartásnál maradt.

Sertéspestis: az egészséges állományt is lemészárolták

Négy éve, 2017-ben bekövetkezett az, amire senki sem számított, megjelent az afrikai sertéspestis, ami nagyon gyorsan terjedt és teljesen leamortizálta egyes falvakban a sertéstartást. Az állam úgy próbálta a vírus terjedését megakadályozni, hogy elrendelte a jószág és terménypiacok bezárását, és a gócpontok felszámolását az állam és az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági központ (DSVSA) szakembereinek segítségével. Voltak olyan települések és sertésneveldék, ahol a teljes sertésállományt lemészárolták, azoknál a gazdaságoknál is, ahol nem volt fertőzés. Így történt ez például Bihar megye több falujában is, mint például Érolaszi, Albis és Vedresábrány.  Az emberek felháborodva álltak a hír előtt, miszerint le fogják ölni a jószágokat, a fertőzött sertések mellett az egészségeseket is. A hír bejelentésekor még senki sem garantálta, hogy a gazdákat kárpótolni fogják. Ezekben a falvakban a teljes sertésállományt kiirtották. Mivel a vírus az emberre nem jelent veszélyt, ezért nem foglakoztak vakcina kifejlesztésével és a jószágok beoltásával, ami a mai napig sincs megoldva.

Elment a kedve a gazdáknak a sertéstartástól

A károsult gazdákat az állam kárpótolta, hogy a három hónapos karantén leteltével egészséges sertéseket tudjanak vásárolni. Ekkor azonban sok kisgazdának elment a kedve a sertéstartástól. Mára már sokan egyáltalán nem tartanak kocát, nem szaporítanak. Van, aki vesz egy-két malacot s maga felhizlalja, vagy már eleve hízót vesz és azt vágja le. Nagyon sokan vannak már, akik a disznóhúst, ami a család asztalára kerül, boltból vásárolják meg.

Sajnos Románia gazdasága mára oda jutott, hogy az sertéshússzükségletnek a negyedét tudja megtermelni, háromnegyedét pedig importálnia kell más országokból.

A sertéspestis terjedését megakadályozandó, olyan törvénytervezetek is napvilágot láttak, miszerint egy háztáji gazdaságban maximum öt darab sertés tartható. Szerencsére az ilyen tervezetek nem léptek hatályba.

Vállalkozás bizonytalanságban

Reménykedve abban, hogy a háztáji disznóhúsnak lesz még kelete, ifj. Dormány Sándor érköbölkúti gazda, gyermekkori jó barátom elkezdett sertéstartással foglalkozni. Gazdaságában eddig főleg szarvasmarhákkal foglalkozott, most pedig sertéssel próbálkozik, mégpedig a belga pietrán fajta tartásával. Erről azt kell tudni, hogy rövid időn belül nagy hústömeget termel és elegendő mennyiségű szalonnát is. Beszélgetésünk során elmondta, hogy ez a sertésfajta sokkal drágább a többi fajtánál, mivel nagy a húshozama. Az eddig meghizlalt sertéseket és malacokat is nagyon jó árban tudta értékesíteni. Ő is tart a sertéspestistől, főként, hogy Köbölkúton is voltak gócpontok, amiket megszüntettek. Próbálja ő is betartani a szabályokat annak érdekében, hogy a fertőzés ne kerüljön be a gazdaságába. A körzeti állatorvosok elmondása szerint a sertéspestis terjedése most sem állt meg, a települések karanténból karanténba esnek át, mivel mindig megjelenik a vírus egy-egy gazdaságnál. Ez azt jelenti, hogy tilos a sertések eladása és a gazdaságból történő elszállítása ezeken a településeken.

Ezeknek a tényeknek a függvényében igencsak megkérdőjeleződik a háztáji sertéstartás jövője. Vajon gyermekeinknek, unokáinknak lesz még részük nagy disznótorozásokban, és sikerül-e újraéleszteni a vidéki, hagyományos életmódot és a vele járó szokásokat?