Október óta működik a Székelyhídon a nagy népszerűségnek örvendő kismamakör. Látatlanban is igen sokat halottam róla: jól szervezett, jó a hangulat, kellemes a környezet, tartalmas kikapcsolódás gyerekeseknek és potenciális kismamajelölteknek egyaránt. A kismamakör találkozói szombatonként délelőtt tíz órától zajlanak a református egyház szabadidőcentrumában, és bárkit szívesen látnak, aki érdeklődik a téma iránt.

 

 

Az eddigi hat alkalom során rengeteg téma került napirendre. A meghívott szakemberek között már volt itt szülész-nőgyógyász, gyerekorvos, de többek közt szó esett a gyerekszoba megfelelő berendezéséről és a szülés előtti kórházi csomag összeállításáról, valamint a kismamákat érintő gyakori egészségügyi problémákról is. A kismamakör két székelyhídi megálmodója – Balogh Anikó diakónus és Palczert Judit hivatásos gyám és gyermekelhelyezési szakember – minden alkalmat igyekeznek színesebbé, érdekesebbé tenni a résztvevők számára, akik igen szép számban meg is jelennek minden alkalommal, új és új embereket csalva magukkal.

 

 

Hát valahogy így keveredtem el én is a legutóbbi kismamakörre, kakukktojásként kicsit kilógva a sorból a nagy pocakjukat maguk előtt gurító és gyerekük csacsogásán gyönyörködő anyukák közé. A bemutatkozásom is igen nagy derültséget okozott, hisz elmondtam, hogy bár nekem otthon se kicsi se nagy, de ellenben van egy kutyakölyköm, hát őt nevelem, amikor hagyja. Azonban a bemutatkozó után sem utasítottak el, mint egy rosszabbul sikerült állásinterjú után, hanem bizakodva hozzátették, hogy potenciális anyajelöltként azért továbbra is számítanak rám. Az is kiderült, hogy a kör Yahoo!-levelezőcsoportján érdekes információkat és tudnivalókat osztanak meg egymással a tagok, de nőkről lévén szó, a bejglirecept is ugyanúgy felkerül.

 

 

Az aktuális téma a szoptatás volt, amit a meghívott szakember váratlan megbetegedése miatt egymás közt tárgyaltak meg a résztvevők. Ki-ki megosztotta a saját tapasztalatait, benyomásait a témával kapcsolatban. A beszélgetés a következő alkalom megszervezésére is kiterjedt, az (időközben már lezajlott) igazi családi programban az anyukák párjaikat is aktívabban bevonták a gyereknevelést érintő problémákba. Mindezt zene, kézműveskedés és kötetlen beszélgetés kíséretében, így minden bizonnyal mindenki jól érezte magát a családi programon is.

 

Ványa Blanka