Számvetés húsz év múlva

megnyúlt gatyád
porcelán csészében fogsorod
mit akartok cibáló vágyak
testtelen lélektől ne várjatok csodát
aszott nyúlványa a múlt erénynek
szemfedőnyi békét remél


ne bízz ifjúság reménye
hasztalan vágy csatangol benned
a mindörökké hangja köszön a múltnak
vad harsogások duzzanataként
fonnyatag létté szelídülve

végy követelj időt magadnak
ne káprázzon a pillanat
megszűkül az értelem
porrá érik az élvezet
magad tolod a végtelen felé
szárnyalhatsz hasítva időt légteret
vagy csúszómászóvá érlel a végzeted
meglelve kátyúlétedet
mindhiába sivítsz könyörületért
a homokóra délidőt jelez
apró szemcsesúly mázsaként teher
bevégeztetett

Borczi Máté

**********
Harmatsirató

hajnalban még rajtakaptam
ott volt
az első napsugár csodát bontott láttán
mint kenőcs a lőcsös szekéren
mint ölelésben az érzéseszencia
titkos üzemmódja a létnek
rejtett energiaforrás
villanyáram fénye
tekintetsimogatás
szélbecsavart mandula illat
őszibarack hangulatiság
egységét osztva percpillanattá
egységgé válva a pillanatban

Borczi Máté

**********
Menekülés

a felszínen sziszeg és fúj a szél
nyirokba burkolva önmagad
mennyi lehetőség porlad odalenn
tárgyilagosan még most sem lehet
nem tudok mellkast szorít a nemlét

hiába vettem tejet csokit limonádét
elrabolt a sebesség vízszint alá lopott
testőrei az elmúlásnak fel-feljárnak
emlékeztetnek
huszonhat év úszik a retinán rekedt idő
megcsappan az időérzékelés
a megfogalmazhatatlan fájdalom
fokozatai tépnek
mint ordas lelkület lehelete csecsemőágy fölött

csak semmi érzelem csapjuk be magunkat
az élet megy tovább mint fékezett vonat
hegynek iramodva kísért a téboly
körmeimmel kikaparlak
de hogy lehet rakni egybe
a tegnapi szétspriccelt napsugarat
a harmattá száradt pataközönt
mit salétrommá nyelt a távollét

itt lenni és mégsem miként az Isten
kutatlak mozdulatomban
pedig fordítva ordítva kellene
hajtásban keresni a fát
a tűzifa gyümölcstelen

Borczi Máté