A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2016. szeptember 23-25. között egyetemi nyílt napokat szervez az erdélyi magyar középiskolások részére Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n címmel.

A negyedik éve szervezésre kerülő rendezvény célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló, interaktív programokat szervezünk. Tudományterületek szerint természettudományos, reáltudományos, társadalomtudományos, művészet témájú foglalkozásokat biztosítunk a résztvevőknek.

A következő foglalkozásokból válogathattak a résztvevők, a teljesség igénye nélkül:

Holográfia az atomok világában (fizika interaktív előadás),

Művészet és hasonmásai. Ízlések és pofonok? (filozófia foglalkozás),

Színház és laboratórium (színházi foglalkozás),

Konfliktus és kooperáció az állattársadalmakban (biológia előadás),

Személyi márkaépítés (kommunikációs előadás),

Professzionális turisták és amatőr antropológusok: hogyan változtatja meg a turizmus a népi kultúrát? (néprajz és antropógia előadás), Őslények az Atlanti óceán mélyéről (geológia gyakorlati foglalkozás), Bevezetés a fotózás titkaiba (fényképeszeti foglalkozás),

#Hashtag-mester – légy mobilapp-marketinges! (marketing foglalkozás), Pártalapítási játék (politikatudományi foglalkozás),

Gépi Tanulás és mesterséges intelligencia (matematika előadás),

Miért kell nekünk Lionel Messi? A sport es társadalom szövevényes kapcsolatai (szociológia előadás).

Egész Erdélyből érkező diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a BBTE magyar intézetei által biztosított programok (előadások, foglalkozások) közül.

A rendezvényre 200 középiskolást várunk. Azok az iskolák, akik még nem regisztráltak, azonban diákjaik részt vennének a programokon, a office@kmei.ro mailcímen jelezhetik részvételi szándékukat. Az itt rögzített jelentkezőknek a szervezők már nem tudnak ellátást biztosítani, önköltségen tudnak ellátogatni a kolozsvári programokra. A részletes program elérhető az egyetem honlapján www.ubbcluj.ro/hu és magyar nyelvű facebook oldalán: www.facebook.com/bbtekolozsvár.

A tavalyi rendezvény aftermovieja