^ Vissza Fel

Menjünk mi is Betlehembe!

Hitélet  2025. január 21. kedd 

A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai immáron harmadik alkalommal neveztek be a „SzékelyKapuk – ZöldKapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Játékok” nevezetű programba. A projekt céljai között szerepel: őseink reánk hagyományozott kulturális- és vallási szokásainak életben tartása, valamint annak továbbadása; környezetünk, életterünk, tágabb értelemben Földünk megóvása egy ökotudatos életvitel kialakításával az ifjabb generációk körében. A betlehemezés hagyományát ápolva évről évre bemutatjuk Jézus születésének történetét a templom falain kívül is. Idén nyolc helyszínre vittük el az örömhírt, amit a pásztorok és a királyok kétezer éve személyesen is átélhettek. A nézők pedig a gyerekek játékán keresztül emlékezhettek meg a legnagyobb csodáról, mely Isten ajándékaként a világba jött.

Folytatódott a betlehemezés hagyománya Hegyközszentmiklóson

Kultúra  2025. január 6. hétfő 

Hírnök: Köszöntjük a ház urát és annak kedves családját! Eljöttünk a pásztorokkal, az éneklő angyalokkal, dicsérjük a Jézus nevét, hirdetjük a születését!

Beköszöntő:
Jó estét kívánok! Íme megérkeztünk,
Áldást és örömet szerezni jöttünk!
Lépek én e házba azon kérelemmel,
szabad-e bejönni ide Betlehemmel?

Hangzott a beköszöntő a Hegyközszentmiklóson előadott betlehemes előadásból.

Új eszközökkel gyarapodott az Ér Hangja Egyesület

Közélet  ,   2025. január 5. vasárnap 

Új és professzionális eszköz beszerzése volt a célja az Ér Hangja Egyesületnek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályáztatónál tavaly megnyert összegből, melyekkel fejleszteni tudjuk az eszközparkunkat. A megnyert támogatásból egy professzionális kamerával, objektívekkel, SD-kártyákkal és a kamerához szükséges akkumulátorokkal lettünk gazdagabbak, melyek nagyban hozzájárulnak a minőségi munkához, segítve a nonprofit tevékenységű egyesületünket.