Korszerű tornatermet építenek Monospetriben
Barcui Barna, Vedresábrány polgármestere (portrénkon) felvázolta azokat a fontosabb terveket, amelyeket mandátuma alatt szeretne megvalósítani.
Az elöljáró a községban zajló számos beruházás mellett két prioritást határozott meg, az egyik a tornaterem építése, a másik pedig a polgármesteri hivatalé. Vedresábrány együtt Kiskerekivel és Érbogyoszlóval egy közösségek közötti fejlesztési egyesületet hozott létre annak érdekében, hogy elősegítsék a beruházásokat. Jelenleg az utakat aszfaltozzák.
Sikerült megvenni a két telket, amiket kataszteri nyilvántartásba vesznek. Négy pályázatot nyújtottak be a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért Felelős Minisztériumhoz. A tervek szerint egy tornatermet szeretnének építeni, amelynek már előkészítették a helyszínét.
A polgármesteri hivatalnak új épületet akarnak készíteni Monospetriben, s akkor megváltozik majd a község neve is. Természetesen erről majd a közeljövőben népszavazást tartanak, ha a nagypolitika nem avatkozik majd közbe. Ha a község lakosai úgy akarják, akkor új neve lesz a községnek és új központja, akkor ezt követően új székhelye lesz a polgármesteri hivatalnak.