Amikor esténként négyen-öten összeültek egy kis poharazgatásra Feri bácsi műhelyében – pálinkafőzés vagy a bor kiforrása utáni kóstolóra –, nem hiányzott a jókedv sem. A tágas asztalosműhelyben, a bútordarabok mellett, a falnak támasztva állottak a legyártott koporsók. Borozgatás közben, miután párszor már lenéztek a pohár fenekére, kezdődött a viccelődés. Lajos volt minden bolondság kezdeményezője. Így szólt Mukihoz, aki a kórháznál dolgozott, sok történettel szórakoztatta a társaságot, sok bolondságra is kapható volt:
– Te Muki, ez a te méreted, nem próbálod ki?… – bökött kezével az egyik koporsó felé, majd odament, a földre fektette, egy kis forgácsot is tett belé, hogy puha legyen a fekvéshez.

Gyermekek, szülők, tanítók együtt örvendtek az érkeserűi Számadó Ernő-emléknapon

„Hadd győzzem le a hétfejű sárkányt,
Hadd legyen enyém Hófehérke,
Hadd legyek bátor, győztes, és boldog,
Legyek én a mesék hőse!” (Számadó Ernő: Mesék győzhetetlen hőse)

Mesemondó versenyt szerveztek a januárban megtartott Számadó Ernő-emléknapon az érkeserűi gimnáziumban. Mindenki Ernő bácsiját, vidékünk mesemondóját, a faluban minden gyereknek cukorkát adó, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt mesét mondó kedves öregurát, az érmellékivé váló pesti írót, költőt a helyiek nem felejtették el, pedig több mint harminc éve annak, hogy a mennyei kávéház teraszán mesél.