A csokalyi Interstecs csapat több mint hét éve alakult. Ez idő alatt nemcsak helyi körökben, de külföldön is jelentős hírnévre tett szert. Nevük két részből tevődik össze: az Inter szócska (mely mindig is a csokalyi csapat neve volt és tudvalevőleg az Interstecs játékosainak kemény magját az itteniek képzik), valamint a ’stecs’, azaz steksz, mely mint tudjuk a szlengben lóvét, pénzt jelent és vicces módon itt az anyagi támogatók neveinek anagrammáit fedi: Stéfán Dániel, Takács János, Erdei Imre és Csuka József. A csapatot egy kiterjedt baráti társaság tagjai alkotják, akiket a foci szeretete és az egymás iránti tisztelet is szoros kötelékként fon egybe.
Ahogy Erdei Imre edző is elmondta, nincs viszály, senki nem akar senkit kitúrni a helyéről, nincsenek veszekedések és talán ebben is rejlik a csapat sikere.
Annak idején, még a mostani líceum helyén rendezett kispályás focibajnokságok idején pattant ki az ötlet néhány focikedvelő barát fejéből, hogy csapatot alakítsanak. A régiekből már sokan elmaradtak, de még ma is úgy hatan-heten közülük tartják az iramot és lelkesen rúgják a labdát a heti két alkalommal megrendezett edzések során. A csapatösszetétel igen vegyes, a csokalyi kemény mag mellett vannak diószegi és székelyhídi oszlopos tagok is. A baráti jellegre utalnak a játékosok nevei is, akiket mindenki csak úgy ismer, hogy Zsótár, Binyu vagy hasonló megszólítások.
Rengeteg bajokságon vettek már részt, de mindvégig megmaradt a csapat független amatőr jellege, amit a jövőben is szertnének megtartani. Ez az oka annak, hogy az évek során nem kívántak beiktatott sportegyesületet alapítani, mely révén akár pályázati összegekre is szert tehettek volna. Így a nehezebb utat választották, de a csapat önrendelkező, nem szorítja senki korlátok közé tevékenységeiket, és számukra ez a szabadság a legfontosabb.
Felsorolni is hosszadalmas azt a rengeteg díjat, ami összegyûlt a hét év során. A kezdeti székelyhídi, margittai és mihályfalvi focibajnokságokon elért 3. helyezések után töretlen első helyezéssel nyertek meg minden kupát, bajnokságot, melyen csak résztvettek. Hazai és külföldi berkekben is ismerősen cseng a csapat neve.
Csak az utóbbi egy év sikerei közt említhető a Bihar megyei RMDSZ-kupán elért első helyezés, a létavértesi teremlabdarúgó-bajnokság vándorkupájának első alkalommal való elnyerése, ahol 36 csapatból lettek elsők, valamint a németországi Kirchdorf am Innben megrendezett nemzetközi teremlabdarúgó-tornán elért harmadszoros első helyezés, így az itt megszerezhető vándorkupa végleges helyre talált a számos serleg és kitüntetés közt.
Sajnos a sok örömbe üröm is vegyült, mikor tavaly a csapat elvesztette egy autóbaleset során fiatal diószegi tehetségét, Coita Daciant, aki emlékére ajánlották fel az utóbbi idő nyereségeit. Bár nincs szervezett utánpótláscsapat, de sokan a csapattagok gyerekei közül örökölték a tehetséget és rajongást, így talán ők lesznek a jövő csapatának alappillérei.
A bajnokságok, rangadók után a csapat bulikat, összejöveteleket tart, ahol régi és új felvételeken vidulnak, kommentálnak és főszerepet kap a kikapcsolódás, lazítás is.
Erdei Imre szerint addig folytatják mindezt, amíg jólesik, jól érzik magukat, örömet okozhatnak maguknak és másoknak játékukkal.
Ványa Blanka
Vélemény, hozzászólás?