^ Vissza Fel

Elhagyott minket egy óriás, elhunyt Birtalan István

  2024. május 28. kedd 

Gyászol a sportvilág, 75 éves korában elhunyt minden idők egyik legjobb kézilabdázója, a kétszeres világbajnok, háromszoros olimpiai érmes Birtalan István.

Az erdélyi legenda halálhírét a Bukaresti Steaua sportklub jelentette be Facebook-oldalán. Tájékoztatásuk alapján az 1974-ben, 1976-ban és 1977-ben a világ legjobb férfi kézilabdázójává választott Birtalan hétfő reggel hat óra körül távozott az élők sorából. Emlékeztettek rá, hogy a ’76-os montreali olimpián ezüstérmes sportolót már egy ideje a fundeni-i kórházban kezeltek.

A Szilágy megyei származású Birtalan István a Zsibói Rapid, majd a Nagybányai Minaur játékosaként kezdett, majd a Steauával tizenkét országos bajnoki címet, 1977-ben pedig BEK-et nyert. Románia válogatottjában tizennégy éven át összesen 231 meccsen lépett pályára, 993 gólt szerezve. Ezzel az örökranglistán a harmadik helyen áll Vasile Stângă (1414) és Robert Licu (1054) mögött.

A válogatottal 1970-ben és 1974-ben nyert világbajnokságot, míg az 1976-os olimpián ezüstérmet, az 1972-es és az 1980-as ötkarikás játékokon pedig bronzérmes volt. Miután a játékosi pályafutástól visszavonult edzőként dolgozott a Steauánál, a válogatottnál, de a sportági szövetség vezetőtanácsának is tagja volt. Irányítása mellett a Steaua hat bajnoki címet nyert.

„Az élet igazságtalan. Egy ilyen ember nem halhat meg ilyen korán. Elképesztő ember és kézilabdázó. Nyugodjon békében” – nyilvánított részvételt Vasile Stângă. A Steaua sportklubja kiemelte: „egy óriás hagyott el minket”, de bár Birtalan István távozott az élők sorából, emlékeinkben örökké „Európa ágyúsaként” fog megmaradni, a kézilabdázóként, aki szétszakította az ellenfél kapujának a hálóját.

Brutális ütközés után történelmi győzelem az F1-es Monacói Nagydíjon

  2024. május 26. vasárnap 

A 2024-es Forma-1-es Monacói Nagydíj a hazai közönség előtt versenyző Charles Leclerc sikerével zárult, aki rajt-cél győzelmet aratott. A verseny elején egy brutális ütközés okozott káoszt, melynek következtében hárman is kiestek. A 40 perces kényszerszünet után nem történt nagy változás az élmezőnyben, a történelmi sikert elérő monacói pilóta mögött Oscar Piastri és Carlos Sainz fért fel a dobogóra, míg a címvédő Max Verstappen a hatodik helyen végzett.

Az F1-es Monacói Nagydíjon a hazai közönség előtt versenyző Charles Leclerc indulhatott a pole pozícióból, a háromszoros világbajnok, címvédő Max Verstappen némi meglepetésre csak a hatodik rajtkockából kezdhette a futamot. A mezőny fele közepes, a másik fele pedig kemény abroncsokkal készült a rajtra, amelyet Leclerc és Oscar Piastri is jól indított, ám Carlos Sainz defektet kapott, valamint hárman is összeütköztek, így azonnal jött a piros zászló. 

A monacói pilóta ezzel megtörte rossz sorozatát, ugyanis az ezt megelőző 12 pole-ját nem váltotta győzelemre. A 26 éves sztár mögött a második helyen Oscar Piastri végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a Ferrari másik versenyzője, Carlos Sainz állhatott fel. A címvédő Max Verstappen a hatodik helyen zárt, ezzel továbbra is magabiztosan vezeti a vb-pontversenyt, bár Leclerc közelebb zárkózott hozzá.

A 2024-es Forma-1-es szezon két hét múlva, június 7. és 9. között a Kanadai Nagydíjjal folytatódik. Nyolc versenyhétvége után a 169 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 138 pontos Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén a 113 pontos Lando Norris áll, mögötte Carlos Sainz 108, Sergio Pérez pedig 107 ponttal rendelkezik.

BL-döntőt rendezhet 2026-ban Budapest

  2024. május 23. csütörtök 

Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a 2026-os Bajnokok Ligája döntőjét – jelentette be szerdán az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A kontinentális szervezet vezetőtanácsának dublini ülésén arról is döntöttek, hogy az Európa Liga fináléjának 2026-ban az isztambuli Besiktas Park stadion ad otthont, majd 2027-ben Frankfurt lesz a házigazda. Ez azt jelenti, hogy Románia pályázatát elutasították. A Konferencia Ligában 2026-ban Lipcsében rendezik a döntőt, 2027-ben pedig Isztambulban.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke szerint az UEFA a szerdai döntésével az „MLSZ nemzetközi és rendezői munkáját ismerte el”. „Az európai szervezet értékelte, hogy az elmúlt években a magyar szövetség lépésről lépésre egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó események szervezése során bizonyította rátermettségét. (…) A legrangosabb klublabdarúgó-mérkőzés budapesti megvalósításával az MLSZ újabb kitűzött stratégiai célját éri el. Azért fontos ez, mert a BL-döntő rendezése is hozzájárul ahhoz, hogy hazánkban folytatódjon a labdarúgás fejlődése, és tovább növekedjen a népszerűsége” – idézte Csányit a sportszövetség hivatalos honlapja.

Magyarország legutóbb tavaly, az Európa Liga fináléját rendezték, volt viszont korábban női BL-finálé, UEFA Szuperkupa-döntő, társházigazdái voltak 2021-ben az Eb-nek, ugyanakkor korosztályos kontinensviadalokat is rendeztek.

„Tényleg megcsinálták” – az Atalanta sporttörténi Európa Liga-győzelmet ünnepel

  2024. május 23. csütörtök 

Valóra váltotta a bergamóiak álmát az Atalanta labdarúgócsapata: szerda este 3-0-ra legyőzte az esélyesebbnek tartott Bayer Leverkusent és történetében először elhódította az Európa Liga serlegét.

Az a bergamói alakulat amelyik megalapítása óta mindössze egy Olasz Kupát ünnepelhetett, azt is 61 évvel ezelőtt. Nem véletlen, hogy EL szerda esti, dublini döntője előtt a német bajnok Bayer Leverkusent tartották esélyesebbnek.

Csakhogy a pályán történtek felülírták a papírformát: a nagykárolyi Kovács István játékvezetése mellett Ademola Lookman mesterhármasa (12. perc, 26. p., 75. p.) után joggal írhatták ki az olaszok a közösségi oldalukra, hogy „tényleg megcsináltuk”. A 66 éves Gian Piero Gasperini edző legénysége EL-győztesként a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhat.

Mindeközben a Leverkusen 51 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata most megszakadt, nem sikerült újabb serleggel bővíteniük a dicsőséglistát. – maszol.ro

Hatodik Eb-jére kapott meghívást Cristiano Ronaldo

  2024. május 21. kedd 

Sporttörténetet írhat Cristiano Ronaldo, miután meghívót kapott Roberto Martíneztől, Portugália labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánytól a nyári Európa-bajnokságra utazó keretbe.

A 39 éves klasszis, aki jelenleg az al-Naszr gárdáját erősíti 2004, 2008, 2012, 2016 és 2020 után pályafutása hatodik kontinensviadalán szerepelhet, az ötszörös aranylabdásnak ugyanakkor a tizenegyedik világversenye lesz a németországi seregszemle. Válogatottság terén már jelenleg is vezeti az örökranglistát, mint ahogyan a 128 válogatottbeli góljával is csúcstartó, de Eb-részvétel terén egyelőre Iker Casillas-szal osztozik öt Eb-részvétellel az örökranglista élén.

A 2016-es Eb-n aranyérmes portugálok mostani keretében egyébként nincs meglepetés. Raphael Guerreiro sérülés miatt hiányzik, de Roberto Martínez számít majd Pepe, Bruno Fernandes vagy éppen Bernardo Silva játékára. A kontinensviadal előtt Finnországgal, Horvátországgal és Írországgal játszanak felkészülési mérkőzést. Az Eb-n Csehország, Törökország és Grúzia lesz az ellenfelük az F csoportban.

Portugália labdarúgó-válogatottjának a kerete az Eb-re

  • Kapusok: Diogo Costa (Porto), Rui Patricio (AS Roma), Jose Sa (Wolverhampton).
  • Hátvédek: Joao Cancelo (Barcelona), Nelson Semedo (Wolverhampton), Diogo Dalot (Manchester United), Nuno Mendes (PSG), Ruben Dias (Manchester City), Antonio Silva (Benfica), Goncalo Inacio (Sporting Lisszabon), Pepe (Porto), Danilo Pereira (PSG).
  • Középpályások: Joao Palhinha (Fulham), Ruben Neves (Al-Hilal), Joao Neves (Benfica), Vitinha (PSG), Otavio Monteiro (Al-Naszr), Bruno Fernandes (Manchester United), Bernardo Silva (Manchester City).
  • Csatárok: Cristiano Ronaldo (Al-Naszr), Rafael Leao (AC Milan), Joao Felix (Barcelona), Goncalo Ramos (PSG), Diogo Jota (Liverpool), Pedro Neto (Wolverhampton), Francisco Conceicao (Porto).

Bejelentették a Liverpool új edzőjét

  2024. május 21. kedd 

A Wolves ellen 2-0-ra megnyert vasárnapi bajnoki mérkőzés volt az utolsó, amelyen Jürgen Klopp irányította a Liverpool labdarúgócsapatát: a német szakember korábbi bejelentéséhez hűen kilenc év után távozik az Anfield Roadról, a klub pedig hétfő koraeste hivatalosan bejelentette az utódját.

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol futballcsapatot ezentúl Arne Slot irányítja majd. A 45 éves szakember hivatalosan június elsején kezdi a munkát, ő lesz a Liverpool 132 éves történetének első holland vezetőedzője.

Arne Slot korábban az AZ Alkmaart és a Feyenoordot edzette. Utóbbival a 2022–2023-as idény végén holland bajnok lett és a kupát is elhódította, a Konferencia Ligában pedig egyészen a döntőig menetelt. A Premier League idei szezonját a Manchester City nyerte meg. A Liverpool a harmadik helyen zárt, az Arsenal mögött. – maszol.ro

Eltiltás miatt marad le a párizsi olimpiáról egy magyar sportoló

  2024. május 17. péntek 

Doppingvétség miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián, számolt be az MTI. A 28 éves vívó április 5-én jelentette be, hogy a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt eljárás zajlik ellene.

A párizsi olimpiai kvótát kiharcoló párbajtőröző (a világranglista 4. helyezettje) azzal követett el doppingvétséget, hogy 12 hónapon belül háromszor sikertelenül próbáltak meg tőle mintát venni. Kun Anna a Nemzeti Sporttal közölte: ügyében a meghallgatásra múlt héten került sor, végül pedig két évre tiltották el, május 10-től kezdve.

Valóra váltották az álmot a vajdahunyadiak, a Corvinul nyerte a Román Kupát

  2024. május 16. csütörtök 

Hosszabbítás után, büntetőkkel nyerte meg a Vajdahunyadi Corvinul a labdarúgó-Román Kupát. A másodosztályos csapat az élvonalbeli Galaci Oțelult győzte le szerda este a szebeni döntőben, és ezáltal nem csak a serleget emelhette a magasba, hanem az Európa Liga-szereplést is kiharcolta.

Ahhoz persze még majd a licenszet meg kell kapniuk az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), de az erdélyi csapat egyelőre történelmet ünnepel, a kupa elhódításával valóra váltották az álmukat.

Florin Maxim edző együttese a 2-2-es rendes játékidő után szétlövésekkel múlta felül Dorinel Munteanu moldvai legénységét. Fordulatos, helyenként drámai találkozó volt, amely során a galaciak kétszer is vezettek, de Rusesevic (27. perc) akciógóljára Coman (38. p.), majd pedig a büntetőből szerzett találatára (58. perc) Manolache (74. perc) válaszolt. A hosszabbítás során nem esett gól, a tizenegyeseket pedig a Corvinul lőtte hatékonyabban (3-2).

A Vajdahunyadi Corvinul története során először nyerte meg a Román Kupát, ráadásul másodosztályos csapatként győzött a döntőbe, ami a torna története során korábban csak négy Liga 2-es együttesnek sikerült.