Egynapos kirándulást szervezett a Pro Székelyhíd Egyesület és a székelyhídi körzeti RMDSZ a Nyíregyházi Állaotparkba múlthét szombaton. A város vezetősége úgy gondolta, hogy az eddig minden évben megrendezett majális helyett most egy kirándulást szervez a helyi lakosoknak. A felhívásra szép számban jelentkeztek családok, baráti társaságok, így szombat reggel kilenc órakor két busz is útnak indult több mint nyolcvan kiváncsi emberrel a fedélzeten. A kirándulók között minden korosztály képviseltette magát óvodástól nyugdíjasig. A buszon a résztvevők meglepetésként visszakapták az előre befizette utazási díjat, így csak a belépők árát kellett kifizetniük.

 

A park, melybe ellátogattak harminc hektáron fekszik és úgynevezett földrészekre van osztva, tehát a látogatók megfigyelhették, hogy melyik kontinensen milyen állatok élnek és hogyan. Ekkora terület bejárása és számos emlős, hüllő, hal és madár, valamint növényfaj megcsodálása után délután öt órakor a társaság kellemesen elfáradva indult haza. Ugyanezt a kirándulást megszervezik a Székelyhídhoz tartozó falvak lakosai számára is, az első csoport jövő hétvégén látogathat el a körülbelül 320 fajnak otthont adó létesítménybe.

 

 

Pap Enikő