A vallásos nevelésről tartottak eladást a baba-mama körben Orbán László szentjobbi református lelkész (képünkön) és felesége, Orbán Noémi pszichoterapeuta. Az édesanyák tanácsokat kaptak gyermekeik hitbéli fejlődésének elősegítésére. Istennel való kapcsolatunk révén sebeinket gyógyíthatjuk, és az élet nehézségeivel szemben egy olyan fajta megküzdésben vehetünk részt, ahol soha nem vagyunk egyedül. Viktor Frankl koncentrációs tábort megjáró és megélő pszichiáter szerint a vallás kedvező hatást fejt ki a lelki egészség és lelki egyensúly terén, és lehetővé tesz egy megkapaszkodást, védettséget a transzcendenciában, az abszolútumban.
Szülőként gyermekünket az életre készítjük fel. Vajon nem azt szeretnénk, hogy lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott gyermekünk legyen, hogy képessé váljon bátran szembenézni az élet nehézségeivel, vállalja önmagát, és ehhez álljanak a rendelkezésére megküzdési módok? A bajban mindig kéznél lesznek imára kulcsolt kezei, és – ha képessé válik rá – Isten közelségének biztos tudata is.
Ha tényleg fontos neked gyermeked hite, megtudhatod cikkünkből, hogyan segítsd őt át az egyes hitbéli fejlődési szakaszokon.
A hit fejlődésének szakaszai
James Fowler fejlődéslélektannal foglalkozó teológus a hitbéli fejlődést több szakaszra bontotta:
1. A primér, differenciálatlan hit szakasza magzati kortól a csecsemőkor végéig (egyéves korig) tart. Ekkor, az ősbizalom állapotából kiindulva, amelyben születésünkkor létezünk, a magzat még egyetlen egységet alkot az édesanyával és Istennel, vagyis nem tudja önmagát különválasztani tőlük. Egyéves koráig a gyermek az édesanyjához van kötve, fokozatosan távolodik tőle a mozgásfejlődésével párhuzamosan.
Milyen kötődés alakulhat ki az ősbizalomból? A kisbaba sírással fejezi ki szükségletét (éhség, szomjúság, szeretetigény, stb.), belátóképesség, mozgás és beszédkészségek híján ő még képtelen ellátni önmagát. Életbenmaradása tehát az édesanyjától függ. A jelzéseire, vagyis sírására érkező válasz alapján alakul ki a tapasztalata arról, mennyire bízhat az életben maradásában. Ha a jelzésére minden alkalommal biztos választ kap, és minden sírására érkezik a segítség az édesanyától, megtanulja, hogy lehet bízni a segítség érkezésében. Ha nem mindig érkezik meg a segítség a jelzésére, bizonytalan kötődési forma fog kialakulni, vagyis meginog a bizalma. Ha soha nem érkezik segítség, rezignálttá válik, nem fog bízni abban, hogy a próbálkozásait siker kísérheti. Egyéves korára, mire elkezd járni, beindul a beszédfejlődése és távolabb merészkedik az édesanyjától, kialakul a gyermekben az első kapcsolatának a tapasztalata, amely minden további kapcsolatának az alapja lesz. Istenbe vetett bizalmának alapja is. Tehát, ne hagyjuk sírni a babánkat! A jelzéseit vegyük komolyan, figyeljük meg, mire lehet szüksége és nyújtsunk neki segítséget! Ezzel segítjük a korai kötődés kialakulását, és a korának megfelelő hitbéli fejlődését. Istenbe vetett bizalmának alapját viheti tovább ebből az életszakaszból a felnőtt életébe.
2. Az intuitív, kivetítő hit szakasza a beszédtanulással kezdődik és az óvodás kor végéig tart. A gyermek világról való felfogását a képzetei, érzelmei határozzák meg, vagyis a mesék világában él. Nagyon szereti hallgatni a mesés történeteket. Az iskolás kor kezdetére fokozatosan jut el arra a szintre, hogy tudja, mi az ami valóban megtörténhet és mi az, ami csak a mesében. Halljon a gyermek minél több mesét a szüleitől, nagyszüleitől! Vallásos nevelés szempontjából ennek az életkornak a feladata, hogy megtanuljon hinni a jó győzelmében, mert ezt magával viheti a felnőtt korába is. Ez az érzés biztonságot ad.
3. A mitikus, betû szerinti hit szakaszában a kisiskolások vannak. Ekkor kezd a logikai készségük kialakulni. Már meg tudják különböztetni a valóságot a képzelet világától és arra is képesek, hogy a bibliai történetek alapján megfogalmazzák a saját érzelmeiket, megalkossák saját élményeiket. A gyerekek az egyszerû, egyértelmû válaszokat és magyarázatokat keresik ebben az életszakaszban. Jó kapaszkodókat lehet ebben a hitfázisban találni. Mivel nagyon könnyen tanulják meg szó szerint a verseket, meséket, könnyen egy életre is memorizálhatják Jézus mondatait, amelyek később erőforrásokká válnak. Ha már ekkor megismerkedik a Bibliával a gyermek, a Szentírás egy életre fontos lesz neki. Természetesen kisiskolás korban a képes Bibliák javasoltak.
4. A szintetizáló, konvencionális hit szakasza serdülőkortól felnőttkorig tart. Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénikus azt mondja, hogy a gyermek magzati korban belülről rugdossa az anyát, míg serdülőkorban kívülről teszi ugyanezt, hogy addig tágítsa a világot, míg megtalálja benne az önazonosságát. A lázadó kamasz meg akarja tapasztalni az igazságot, ezért provokál. Addig nyegléskedik, pimaszkodik, míg ki nem derül, hogy számára 100% biztos, mi az igazság. Ezekből a tapasztalatokból alakítja ki aztán apránként az önazonosságát. Minden erről szól. Minden történetben saját személyére szóló értelmet keres, a Bibliából és a tőlünk tanult (!) hitből is. Ekkor kezdi el kialakítani saját hitbéli meggyőződését. Azonban minél inkább rugdos, annál inkább szüksége van egy tekintélyszemélyre, és akinél a sérüléseit helyrehozandó mindig biztonságra talál. A korosztályra jellemző a bandaszellem, vagyis a kamaszok kortárscsoportban érzik jól magukat. A tekintélyszemély (legyen az szülő, tanár, lelkész, nagybácsi) megfelelő tapintattal és akár leleményességgel olyan kortársközösségbe terelheti, amely referenciaszemélyként Jézust állítja elé. (Ilyen közösség például az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a református egyháznál mûködő fiatalok közössége.)
5. Az individuális reflektált hit már a felnőtt hite, a fiatal felnőtté, akinek hirtelen nagyon sok feladata lesz, mert ki kell alakítania életét, életpályáját, esetleg elkezd dolgozni és családot is alapít. A pénzkeresés gondja, a problémák megoldása, a személyes igények kielégítése érdekében vívott harc a vallástól való eltávolodással járhat. A fiatal felnőttnek be kell osztania az idejét. Ha jól csinálja, meg is teszi, amit elvállal, magára vállal.
Itt zárnám be a kört, amely a fogantatástól a gyermekkor végéig tart. Tehát a fiatal felnőtt saját döntése, milyen életet él. Eldönti, hogy szülőként mit akar a gyermekének: Isten közelében tartja-e őt, megkeresztelik-e a család legkisebb tagját, legnagyobb kincsét.
Az egyházak igazodása a hitbeli fejlődéshez
Minden hitközösség igazodik a hitbéli fejlődési szakaszokhoz, Orbán László lelkész a református egyház álláspontját ismertette. A keresztelés a szülők vallásos nevelés irányába történő döntésének a megpecsételése azzal, hogy Isten az egyházon keresztül kifejezi: elfogadja a gyermeket és akit az élet megsebez, de sebeit Ő gyógyítja. A vallásórák játékos, életkori sajátosságokhoz igazodó formában táplálják a kicsik hitét, kis- és nagykátén megtanítják a vallás alapszabályait, kamaszkorban konfirmációval erősítik meg a kamaszt saját hitének kialakításában. Majd következik a házasságkötés Isten áldásával.
A felsorolt fejlődési szakaszok egymást követik, egymásra épülnek. A hitfejlődés során el is akadhatunk. Egyházaink, egyházi közösségünk életébe való bekapcsolódás segíthet a haladásban, hogy végül kikristályosodjon a meggyőződésünk, egésszé váljon hitünk. Az összekötő hitnek nevezett fiatal felnőtt kort követő következő hitszakaszban már olyan stabil lehet az ember hite, hogy az sem tántoríthatja el, ha meglátja egyháza, gyülekezete hibáit. Ha van a közeledben, családodban ilyen bölcs, szilárd hittel élő rokon, érdemes hallgatni a tanácsaira.
A vallásos nevelés a szülők és az egyházak közös dolga. A lelkészházaspár üzenete: „Saját hited, gyermeked hite és családod hite labirintusában Isten meg tudja mutatni az utat, csak kérjed bátran segítségét!”
Palczert Judit
Vélemény, hozzászólás?