Stand Up Comedy humorestre gyűlt össze július 22-én este Székelyhíd apraja és nagyja, a helyi múzeum épületében, amelyet a Székelyhídi Polgármesteri Hivatal és a Pro Székelyhíd Egyesület szervezett. Az est sztárjai az Erdélyi Humorfesztivál döntősei Kun Zsolt és Szabó Nándor voltak, akik igencsak megdolgoztatták a helyi közönség nevetőizmait. Elsőként Kun Zsolt lépett színpadra, aki vendégeket is hozott magával. Meghallgathattuk például Dr. Letapi Zoltán tudományos előadását a női testről, kiderült, hogy milyen az élet 50-es bicepsszel, de egy védőbeszédére is sor került. A vádlott azt próbálta kimagyarázni, miért is gyújtotta fel az anyósát, aki szorgos természet volt, csak úgy égett a keze alatt a munka.

 

 

Kun Zsolt számos témakörben igyekezett tanácsokkal szolgálni a fiatalabb generációnak.

Szóba került a csajozás és a jól bevált trükkök, amik talán mégsem igazán hatásosak, a Facebook és a női lélek megfejthetetlen mivolta. Például az, hogy miért járnak a csajok csoportosan a mosdóba? Lehetséges válaszként a vakolás is felmerült, de hamar elvetésre is került. Szó esett az egyetemi élet nehézségeiről is, amit az utánna fellépő kollégának Szabó Nándornak sem sikerült teljesen megfejteni. S ha már egyetem, akkor buli és barátok, akik néha ellenségszámba is elmennének. S ha bulik akkor alkohol, ami néha furcsa dolgokba sodorja ám az embert. És természetesen kimeríthetetlen témaként a családról is szó esett és a kedves ismerősökről, akik néha természeti katasztrófához hasonlóan fordítják fel az ember fia életét.

 

Poénokban nem volt hiány, a fiúk igazán kitettek magukért. Megmutatták mivel is nyűgözték le az Erdélyi Humorfesztivál zsűrijét. A helyi közönséget is sikerült ám levenni a lábáról, így az est végén mindenki oldott hangulatban, széles mosollyal az arcán távozott, abban bízva, hogy lesz legközelebbi alkalom is.

 

 

 

V.B.