Jelen és következő számunkban kétrészes összeállításban részleteket közlünk Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája (kiadta az Érmellék Egyesület, Székelyhíd, 2003) című művéből.

A forradalmi események lefolyása nem volt zökkenőmentes az Érmelléken sem. Miközben a honvédsereg toborzása folyt, 1848 májusának végétől az ellenálló földbirtokosok a forradalom ellen lázítottak. Székelyhíd szomszédságában, Kolyón, Sárközi Ferenc lázító magatartása miatt kellett összeüljön a rögtönítélő bíróság, de végül is nem tartotta magát illetékesnek, s az ügy tárgyalását a vármegyei bíróságra helyezték át.

Az országos Honvédelmi Bizottmány felhívására az erdélyi helyzet romlása miatt, a honvédsereg toborzása mellett népfelkelés indítását is tervezték. Ezért nevezték ki Bernáth Józsefet, az Érmellék országgyűlési képviselőjét Bihar vármegye kormánybiztosának. Népfelkelésre végül nem került sor, de a honvédsereg toborzása sikerrel járt az Érmelléken is. Bernáth Gedeon (az említett érmihályfalvi család) honvédszázados parancsnoksága alatt négy gyalog- és egy lovas nemzetőr zászlóalj megalakítását rendelték el Székelyhíd gyülekező hellyel. A nemzetőr alakulat – vagy hatszáz székelyhídi, érolaszi, margittai és más közeli helységből toborzott honvéd – fölesküdött a honvédzászlóra, és október 25-én Szakál János csendbiztos vezetésével Kraszna vármegye megsegítésére indultak. A Székelyhídon toborzott honvédsereg másik részét Dobozy István (érsemjéni) választott érmelléki főszolgabíró és nemzetőr százados parancsnoksága alatt a felső-magyarországi Derecsénre, illetve a szilágysági Varsolcra vezényelték. (Dobozy István nemzetőr zászlóaljparancsnokot az 1849-i győztes hadjáratokban vitézségi kitüntetésekkel őrnagyi rangra emelték).

1848–49 telén a kemény fagyok elpusztították az őszi vetést Székelyhíd vidékén. Újra kellett vetni a gabonát. Ennél is jobban rettegésben tartotta az embereket 1849 tavaszán az egyre terjedő, pusztító kolerajárvány.

A borzalmas időkben ki gondolt arra, hogy 1849 első napjaiban milyen megtiszteltetés éri az Érmelléket? Bónis Samu, Szabolcs vármegye országgyűlési képviselője, koronaőr, Kossuth baráti híve kapta a megbízást, hogy az osztrákok elől Debrecenbe menekítse a Szent Koronát. Az ellenségtől elrejtve, kalandos úton jutott el Bónis és társa Érköbölkútra, ahol unokatestvérénél, Bónis Lászlónál szálltak meg. A koronát éjszakára biztonságból, a Bónis-szőlő pajtájának földjébe ásták el, majd másnap marhakereskedőnek öltözve folytatták tovább útjukat a koronával Debrecenbe. A község lakossága, ha akkor nem is látta a Szent Koronát, amióta megismerte ezt a történetet, hiszi, hogy áldást hozott a falura.

A nehéz zord idő 1849 elején szegénységet és éhínséget okozott az Érmelléken. Hiába volt az áprilisi bizottmányi ülés határozata, hogy mérsékeljék az élelmiszerárakat, a gabona- és húsárak hallatlan emelkedése megnehezítette a honvédség ellátását is. Székelyhíd és az érmelléki települések nem fukarkodtak, megértették a haza nagy szükségét. Áldozatos hozzájárulásukkal elősegítették a tavaszi sikeres hadjáratokat, élelemmel és felszereléssel látták el a sereget. Székelyhíd 101 inget, 107 lábravalót, 24 lepedőt, 64 törölközőt; Asszonyvására 38 inget, 41 lábravalót, 50 törölközőt, lepedőt, több vég vásznat; Éradony 15 inget, 19 lábravalót, 12 törölközőt, lepedőket és 22 rőf vásznat adott a honvédség szükségletére. 1849. március 21-én, Székelyhídon lóvásárt tartottak, engedményes áron adták a lovakat, s így segítették a huszárságot.

Jellemző volt a közállapotokra és az erkölcsi életre, hogy a megélhetési nehézségek ellenére, más korszakhoz viszonyítva alig került sor bűncselekményekre. A vagyon- és a személyi biztonság megőrzéséhez nem kellettek csendbiztosok. A legszegényebb vagy iskolázatlan ember érdeklődését is a szabadságharc kötötte le. A székelyhídi elöljáróság tájékoztatta a polgárokat a szabadságharc eseményeiről. Fülöp Gábor prédikátor, Kúthy Sándor asszonyvásári prédikátor, az Érmellék egyházmegyei esperese, Lakatos László, Garán Dániel ügyvéd kitüntetett ’48–49-es honvédek voltak a legtevékenyebb rendezői és szónokai a polgárok összejöveteleinek. 1849. március 15-én a forradalom évfordulójának megünneplésén Fülöp Gábor hálaadó istentiszteletet szentelt a nap jelentőségének. Hasonló rendezvény volt Érmihályfalván, ahol a református pap Kossuth Lajos kormányzó képét körülhordozva ünnepeltette a nemzet hősét; Asszonyvásárán Kúthy Sándor népfelkelésre szólította híveit, s a helybeli premontrei plébánost bezáratta, mert az visszautasította, hogy részt vegyen a népfelkelésben.

Az áprilisi függetlenségi nyilatkozat lelkesítő volt az újabb bevonulásra, a vitézi tettekre, amelyek meghozták a tavaszi győzelmeket. De mintha az ég is ellenünk esküdött volna! Június végén már látható volt a nemzet szabadságára leselkedő roppant veszély. Az orosz sereg beavatkozására a kormány általános népfelkelést rendelt el. Székelyhídon az elöljáróság ismertette a kormány rendeletét, s a szolgabírák és az esküdtek jelenlétében megkezdték a népfelkelők összeírását. Első szakaszban a nagyobb településeken, Székelyhídon, Diószegen, Érmihályfalván már július közepén összeállították a kiírt népfelkelők csapatait, amelyek jelentős része Várad közelében csatlakozott a honvédséghez. Az orosz seregek (lovas kozákok) a Nyírség és az Érmellék északi területeit száguldották be: rekviráltak, kenyeret, tengerit és élő állatokat raboltak. A táborba szállt népfelkelők több helyen összecsaptak a fosztogatókkal. A községekben és a falvakban a népfelkelők első felének az összeírására csak július 23-án került sor vagy az ezt követő napokban. A Szekelyhíd melletti Érolasziban a korábbi parancsban felmentették a falu lakosságát a táborba szállás kötelezettsége alól és csak július 23-án foglalták jegyzékbe az összeírt 44 polgárt, akik kötelesek bevonulni. A falu vegyes magyar, sváb, zsidó lakossága számarányosan szerepel a névjegyzékben (magyar Szabó, Nagy, Lakatos, Mészáros, stb., illetve kisebb számban svábok: Hermán, Vilhelm, Czipser, stb., valamint zsidó: Stájmecz, Berger és mások). Érköbölkút volt a legnagyobb központja a népfelkelők összeírásának. Csak július 26-án történt meg a népfelkelők összeírása, amikor a honvédsereg Debrecen térségében már teljes visszavonulásban volt, sőt Görgey tábornok által már elkezdődtek az oroszokkal a tárgyalások. Érköbölkúton a népfelkelők első része már korábban bevonult, az újabb 129 táborba szálló lakos névjegyzékét sorshúzással állították össze, „akik a parancsolt időben készen lesznek a kiindulásra”. A körülbelül 400 érfancsikai vegyes, oláh és magyar lakosságból (Fényes Elek szerint) az összeírt 25 személy közül magyar: Tímár, Hajdú, Szabó, Hegedűs, László, Szilágyi, stb., illetve román: Dán, Krisán, Porczán, Váncsa, Major, stb. Vedresábrányban ugyancsak július 26-án írták össze a táborba szállásra köteles 60 népfelkelő első felét, azaz 30 lakost, akik parancsra elsőként vonulnak be. A falu vegyes, román és magyar lakossága számával arányosan szerepelnek a névjegyzékben (Kosztin, Móda, Sztanka, Verebes, Tógyer, Popovics stb.), és magyarok (Nemes, Molnár, Farkas, Szabó, Erdei stb.).

(folytatás később)


Írta: Ér hangja