Érmelléki művészek és huszáregyesületek is részt vettek a debreceni rendezvényen

 

Székelyhídi küldöttség is jelen volt azon az ünnepségen, amelyet a Pro Patria Alapítvány 20., valamint a Simonyi Óbester Regionális Szervezet megalakulásának 10. évfordulója alakalmából szerveztek a debreceni megyeházán május 11-én.

Az ünnepségre érkezők számára a zenei aláfestést a megyeháza udvarán felcsendülő fúvószenekar játéka, majd Nagy Csaba tárogatóművész igényes játéka szolgáltatta.

 

 

A rendezvényen emléktáblát állított a köztudatban „a legvitézebb huszárként” megmaradt Simonyi József ezredes (1771–1832) emlékének az egykori Fehér ló fogadó helyén jelenleg álló megyeháza előterében a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal és a Pro Patria Alapítvány. Az emléktáblát Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke és dr. Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója leplezték le, majd Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi római katolikus és Csűry István királyhágómelléki református püspök szentelte meg. Az avatóünnepségen Meleg Vilmos nagyváradi színművész előadásában elhangzott Arany János Örökség című költeménye, később a Magyarnak lenni című összeállítása. A Himnusz eléneklését követően Simonyi életét, munkásságát Kocsis Róbert méltatta, Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere pedig a magyar történelem legnagyobb tragédiájának fájdalmairól beszélt. „A Magyarországra kényszerített trianoni békediktátummal a magyar nemzetet külső hatalmak igazságtalanul és méltánytalanul szétszaggatták. A Trianon által okozott nemzeti tragédia kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott a magyar nemzet tudatában. Ám ennek ellenére, mi az Anyaország határain túl élő magyarok büszkék vagyunk magyarságunkra, múltunkra, nemzetünkre, és azért dolgozunk, hogy gyermekeink is büszkék lehessenek ránk a jövőben” – mondta városunk vezetője. Béres Csaba kitüntetést vehetett át a Pro Patria Alapítvány részéről a 10. Regionális Simonyi Napok szervezésében nyújtott közreműködéséért.

 

 

Az ünnepségen jelen voltak a bihardiószegi és a szentjobbi huszáregyesületek tagjai is, akik a rendezvény alatt díszőrséget állva tisztelegtek Simonyi emléke előtt.

A Szózat eléneklése után a jelenlévők átvonultak a székelyhídi képzőművészek alkotásaiból összeállított tárlatra, amelyet Gavrucza Tibor, a Bihar Megyei Tanács kulturális bizottságának elnöke nyitott meg. A tárlaton az említetten kívül Juhász Imre és Kerekes Zsuzsa alkotásait csodálhatták meg a jelenlévők.

A rendezvény vendégfogadással zárult, ahonnan nem hiányozhattak a finom magyaros ízek, valamint a méltán híres érmelléki borok sem.

 

 

Fekete Katalin