Nagyváradi művészek klasszikuszene-maratonja és zenés irodalmi műsora Székelyhídon

 

Változatos klasszikus zenei műsort adtak elő nagyváradi művészek Székelyhídon a december 9–11-i hétvégén zajlott koncertsorozaton. A fellépések egy hosszabb, „a zenén túl… azaz barangolás a zene rejtelmes világában!” mottójú turné utolsó előtti állomását jelentették. A koncertsorozat célja a szervező Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész szerint az, hogy „közelebb hozza a megye publikumát a klasszikus zenéhez”.

 

 

A székelyhídi előadásokon Thurzó Zoltán mellett Oláh Boglárka hegedűművész és Székely István klarinétos játékát élvezhette a közönség. A zenei élményt Tasnádi Ferencz mélybariton-, pénteken Tasnádi Melinda és szombaton pedig Szabó Annamária szopránhangja emelte.

Az első előadás közel 400 évet felölelő zenei barangolásának gyöngyszemei pénteken csendültek fel a városi múzeum épületében  Béres Csaba polgármester megnyitó szavai után. Elhangzott Beethoventől a Für Elise, Bach, Mozart, Rabaud, Saint-Saëns, Chopin és Kovács Béla egy-egy műve, valamint Kodály Zoltán és Bartók Béla magyar népzenei ihletésű csodálatos alkotásai, Brahms V. magyar tánca, de nem hiányozhattak a műsorból Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének Vilja-áriája, Loewe My Fair Ladyének, Jerry Lewis Bock Hegedűs a háztetőn című musicaljénak, Kovács Béla Velencei karneváljának, valamint Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének közkedvelt dalai sem. Thurzó Zoltánnak a felcsendülő zeneművekhez fűzött gondolatai lehetővé tették, hogy minden hallgató „behelyezze” a zeneműveket az adott kor történelmi- és művészeti eseményeinek, jellemzőinek összefüggéseibe.

 

 

A második napon az egyetemes egyházi zene klasszikusnak tekinthető művei melengették a több száz éves helyi római katolikus templomban összegyűlt zenekedvelők lelkét. Bodor Zoltán plébános üdvözlő szavait követően Cesti, Liszt, Schubert, Saint-Saëns, Verdi, Chopin, Weber, Godard, Fouré, Glazunov, Massenet, Rimszkij-Korszakov és J. Haydn bibliai, vallási vonatkozású műveinek részleteit hallhattuk, szintén Thurzó Zoltán magyarázó szavainak kíséretében.

 

 

Vasárnap a református templom és Rákosi Jenő esperes látta vendégül Meleg Vilmos színművészt és Thurzó Zoltánt, akik ezúttal egy zenés irodalmi műsor keretében kalauzolták a szépszámú hallgatóságot a XX. század elejének Nagyváradára, a Holnaposok Víg- és Végváradjára. A Meleg Vilmos által a rá jellemző művészi átéléssel előadott Emőd Tamás-versek elénk idézték nemcsak a korabeli Váradot, Juhász Gyulát és Adyt, hanem az akkori „Körös-parti Párizs” pezsgő, lüktető életét, a Holnaposok lelkét betöltő űrt, melyet Ady halála okozott. A verseket kísérő Grieg-, Chopin-, Liszt- és Shumann-művek tették az előadást egységes egésszé, hisz „amit nem tud kifejezni a szó, azt kifejezi a zene”!

 

 

Mindenki egyetértett azzal, hogy a háromnapos koncertsorozat valóban elérte kitűzött célját. Sikerült közelebb hozni azokhoz az emberekhez a zenét, akiknek nagyon ritkán van alkalmuk arra, hogy igazi, művészi színvonalú zenét hallgassanak élőben, közelről, igazi művészi előadásban. Köszönjük!

 

 

Fekete Evetke