Az idei évben az Érre érvényes horgászati tilalmak a következőképpen alakulnak: csukára március 25-ig, egyéb halfajtákra április 8. és június 6. között érvényes. Aki mindezek ellenére szeretne ennek a szenvedélyének hódolni, az megteheti ezt a következő tavakon: Diószeg, Keresztúr (Bolcas), Fegyvernek, valamint Les. Természetesen előbb ki kell fizetni egy 75 lejes illetéket, mely csak ezekre a tavakra érvényes. Sajnos a tavalyi év megritkította a halállományt. Igaz, hogy tömeges halpusztulást nem tapasztaltak, bár a lecsökkent vízszint visszaszorította a halak életterét, de azok a gödrökben, mélyedésekben átvészelték az aszályos időszakot.

 

 

Az igazi kár a szárazra került ikrák pusztulásának köszönhető. A jelenlegi vízállás megfelelő a halak szaporodásához. Idén a következő horgászengedélyárak érvényesek március 31-ig az Ér folyóra: nyugdíjasok számára 40 lej, tanulók, egyetemisták 50 lej, felnőtteknek 70 lej. Április 1-jétől minden kategória ára emelkedik 10 lejjel. A fentebb felsorolt tavakon 80 lej az engedély. Befejezésként megtudtuk, hogy a tavalyi év folyamán minden tóba betelepítettek egy-egy tonna halat, valamint március–április hónap folyamán még egy-egy tonna hal betelepítésével örvendeztetik meg a pecásokat.

 

 

Béres Imre