A nagy nemzeti ünnepeken minden évben újra visszaköszönnek ránk ezek a fogalmak a felszólalók beszédeiben, a megemlékezések ideje alatt. Abban a néhány percben, amíg a hallgatósághoz szólnak, mindig megvalósítják a szónokok szándékait, édes-bús érzésekkel vegyes büszke honszeretetet fakasztva fel a kokárdát viselő szívekben.

Az elődöket, a bátor neveket és a mögöttük megbúvó embereket ünnepeljük, akik részesei voltak az Európán végigsöprő forradalmi hullámnak, amely a kontinensen nemzeteket, Magyarországon a modern értelemben vett fejlődéshez szükséges feltételeket teremtett. A forradalom a kitűzött célok megvalósításával nagyobb horderejűnek bizonyult, mint a szabadság eszméje jegyében lezajlott vesztes harc, hiszen felszámolták a jobbágyságot és a rendi társadalmat, egy új kor vette kezdetét.

Sorsalakító márciusi ifjak

Székelyhídon több helyszínen zajlott a megemlékezés. Sokan tartottak a református templom felé a délelőtti istentiszteletre, és a később érkezőket a minden vasárnap megtöltött padsorok megszokott látványa fogadta. Rákosi Jenő esperes Isten áldását kérte az „ősökre, a bátor elődökre, akikre ilyenkor emlékezünk” és az emlékezőkre egyaránt. Kiemelte az emberi sors választási lehetőségekben gazdag fonalát, amelyen döntéseink megváltoztathatatlan nyomokat hagynak. Ezek a döntések óriási felelősséget rónak ránk, nem csupán a saját életünket érintik, hanem azokét is, akik körülvesznek minket, hiszen mi alakítjuk családunk, és más, hozzánk közel álló közösségek életét is. A márciusi forradalom ifjai, majd a szabadságharc hadai egy nép, egy nemzet sorsát akarták alakítani, a szabadság útjára terelni azt. Mindaz, amit áldozatok árán megvalósítottak, megfizettetett a haza oltárán. A prédikációt követően több költemény is elhangzott, és a Hallelujah Református Egyházi Énekkar dalai zárták a délelőtti ünneplést.

A templomban jelenlévők nagy része számára a megemlékezés a napi igehirdetésben foglaltakkal véget is ért, alig néhányan sétáltak el a sokáig művelődési házként működő épület elé, ahol az ünnepi program fő eseménye, a Petőfi Sándor emlékére állított tábla koszorúzása történt. Azon kevesek, akik tiszteletüket tették a helyszínen (alig százötven ember, az elöljárókkal és meghívottakkal, illetve azok hozzátartozóival és a kórusokkal együtt), a Búzavirág asszonykórus és a Székelyhídi Férfikórus dalait, több alkalomhoz illő verset, valamint Béres Csaba polgármester és Szabó Ödön parlamenti képviselő beszédeit hallhatták, akik kiemelték a közösségben rejlő erő fontosságát, amely csak egységben tud fennmaradni.

Béres Csaba a legnagyobb magyar ünnepnek nevezte március 15-ét, amely a „közös célokért tenni akaró egyének” legnagyszerűbb példája a magyar történelemben. Elgondolkodtatóak voltak azon szavai, amelyekkel a haza és a nekünk tetsző országok közötti lényeges különbségekre fókuszált, hiszen a hazát a szívünkben hordjuk, pontosan tudjuk, mi az, illetve mit jelent nekünk, még ha nem is fogalmazzuk meg egyformán. A hazaszeretet tudatosulása és tudatosítása napjainkban, amikor olyan sokan hagyják el otthonukat a „jobb megélhetés reményében”, különösen fontos cselekedetek.

Szabó Ödön képviselő szónoklata bevezetőjében kijelentette, hogy „érdemes és kötelező megemlékezni”, mert „a szabadságvágyat nem lehet legyőzni”, és az örökké visszaköszönt ránk a történelem lapjairól, amelyeket már megírtak és amelyek majd ezután íródnak. Felszólította az egybegyűlteket, hogy „ügyelni kell az örökségünkre, és nem elkótyavetyélni azt”.

A megemlékezés végén Petőfi Sándor emléktáblájánál koszorút helyeztek el: Béres Csaba polgármester, Szabó Ödön parlamenti képviselő, Biró Rozália szenátor nevében Kővári Gyöngyi tanácsos, a székelyhídi RMDSZ nőszervezetének elnöke; Erdei Imre, a Pro Székelyhíd Egyesület elnöke; Szilágyi Gizella és Béres Attila tanácsosok (székelyhídi RMDSZ); Vad Márta igazgató és Kozma Sándor igazgatóhelyettes (Petőfi Sándor Elméleti Líceum), Karancsi Béla igazgató és Barta Imre tanár (nagykágyai 1-es számú középiskola), Rákosi Jenő esperes és Magyar Attila (székelyhídi református egyházközség), Rhédey Emília elnök és Fele László (székelyhídi EMNP), Kincses Balázs és Baranyi Károly (Történelmi Vitézi Rend), valamint Tiponuţ Tibor, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke.

 

Tatabányai vendégek a Petőfi ünnepségén

A szabadságharc ünnepe sajátságos keretek között, és hangoskodástól zsúfolt termekben zajlott a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, amely névadója, a Nemzeti dal szerzőjének emlékére, minden március 15-én külön rendezvénysorozattal csatlakozott az ünnepi programokhoz, melyekre idén meghívott vendégek is érkeztek a Tatabányai Árpád Gimnáziumból. A diákság megemlékező műsora a hét első napjára esett, így sikerült a nyüzsgő és vendégszerető hétköznapokból ízelítőt adni a testvériskolából ide látogatóknak. Az intézmény falain belül egy rövidfilm vetítésével vonták magukra a hallgatóság figyelmét a diákok, majd Vad Márta igazgatónő és Béres Csaba polgármester leleplezték az erre az alkalomra elkészült emléktáblát, amely a kastélyban működött líceumnak állít emléket. A rézdombormű elkészítése a 2011-ben elhunyt Kerekes Géza tanár úr ötlete volt, akinek felkérésére Szilágyi László készítette el a kastély épületének oszlopait és az udvarán magasodó magnóliafa virágait megjelenítő alkotást. Az iskola bejárata előtt a X. D osztály egy rövid, ügyesen összeállított jelenetet adott elő, amely az 1848 szeptemberében Székelyhídra érkező huszárok hadba hívását demonstrálta. A diákok műsorát az iskola udvarán álló Petőfi-szobor megkoszorúzása követte: az igazgató és a polgármester; Polyóka Tamás, Fazekas József és Kántor Péter, az Árpád-gimnázium tanárai, Mészáros Ingrid és Püsök Ervin, a diáktanács képviselői, valamint Papp József, a Scola Nostra Egyesület elnöke helyeztek el koszorúkat a költő lábánál.

A vendégdiákok csapata és tanáraik tovább erősítették az évről évre szorosabbá váló testvéri kapcsolatokat, de nem csupán a székelyhídi tanulók előadását nézték meg, hanem csapatépítő játékokon és egy, a forradalom és szabadságharc tematikáját feldolgozó történelmi vetélkedőn is részt vettek.

Az iskola sporttermében megrendezett csapatépítő játékokon három csoport vett részt, akiknek három, a túlélési ösztönüket, leleményességüket és összetartásukat próbára tevő feladattal kellett szembenézniük. Ezt követően egy baráti focimeccset játszottak le egymással a diákok. A történelmi vetélkedő zsűrijét Holczman Ilona és Jagos Helén magyar szakos tanárnők, Vadas Róbert történelemtanár és a tatabányai Fazekas József történelem-, földrajz- és filozófiatanár alkották – utóbbi a zsűri elnöke. A tíz, egyenként hatfős csapatnak (elemi és líceumi osztályosok vegyes csapatai) nyolc feladatban kellett remekelni, amelyek villámkérdésekből, vaktérképekből, előadott jelenetekből, kirakósból álltak. A résztvevők emléklapokkal gazdagodtak, az első három helyezett pedig értékes könyvadományokban részesült. A nyolcas számú csapat diákjai, Ambrus Ákos, Balla Fruzsina Hasznosi Ádám, Kuzmányi Csaba, Szabó Csongor és Szecsanszki Rúben állhattak fel a dobogóra. A kitartó küzdelmet egy finom csokoládétortával is megjutalmazták a szervezők.

Szamos Mariann